Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Az újkori Szent László-kultusz

Mosonmagyaróváron tegnap délelőtt tartották a városi Szent László-napot. A megemlékezésen elhangzott: ez az ünnep az egykori magyar király kultuszának újkori történetéhez tartozik.
A Szent László Emlékbizottság szervezte ünnepség délelőtti szentmiséjét dr. Pápai Lajos megyés püspök celebrálta a Szent Gotthárd-plébániatemplomban. Ezután Szent László szobránál kezdődött az ünnepi megemlékezés. Fehér Imre határőr őrnagy egy 1200 körül íródott verses imádsággal kezdte beszédét. Véleménye szerint László király az ország patrónusa volt, aki birodalmi hírnevet szerzett a magyar népnek. Tizenkét éve a határőrség védőszentjévé választották.

Zsoldos Attila történész, kandidátus ünnepi beszédében történelmi kitekintéssel mutatta be a szentté avatott király életét. Felidézte lengyelországi születését, s azt az emlékezetes cselekedetét, amikor egy besenyő fogságából szabadított ki egy lányt. Mint mondta, 1077-ben került a trónra, s rendet tett a bel- és külháborúk sújtotta Magyarországon szigorú törvényeivel.

Többek közt Istvánt és Imrét szentté avattatta, ezáltal jelezvén, hogy a kereszténysé g megerősödött Magyarországon. Zsoldos Attila elmondta: a középkorban kultusszá vált László, minden magyar király trónra lépése után felkereste a sírját. A tegnapi ünnep az újkori kultusz része volt. A megemlékezés végén a Mofém Fúvószenekar kíséretében felcsendült a Szent László-induló, s koszorúk kerültek a szobor talapzatára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Társulás csak területfejlesztésre

Pénteken valamennyi érintett település elfogadta a Mosonmagyaróvár környéki többcélú kistérségi… Tovább olvasom