Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Az újabb balesetek ellen

Talán a folyamatos ellenőrzéseknek is köszönhetően idén még egyetlen személyi sérüléssel járó baleset sem történt azon a két útszakaszon, ahol tavaly négyen is meghaltak. Az akciók során számos gyorshajtót fogtak a rendőrök ezeken a helyszíneken.
Tavaly a környéken történt hat halálos közlekedési balesetből kettő-kettő szinte ugyanazon a helyen következett be. Mind a négy az 1-es számú főúton: kettő Istvánpuszta térségében néhány száz méteren belül, míg a másik kettő a hegyeshalmi úgynevezett ipszilonelágazásnál. Ez utóbbi csomópontban annak átadása óta szinte folyamatosak voltak balesetek, több közülük tragédiával végződött.

A hegyeshalmi, úgynevezett ipszilon-elágazásnál rendszeresen ellenőriznek a rendőrök, hogy elejét vegyék a korábban itt gyakorta előforduló baleseteknek.
A hegyeshalmi, úgynevezett ipszilon-elágazásnál rendszeresen ellenőriznek a rendőrök, hogy elejét vegyék a korábban itt gyakorta előforduló baleseteknek.

A tavaly itt történt két tragédia okán a rendőrség több alkalommal is kezdeményezett forgalomtechnikai bejárást, aminek eredményeként az út kezelője elvégezte a szükségesnek tartott beavatkozásokat. Így például hosszabb szakaszon vezettek be sebességkorlátozást Hegyeshalom, illetve az autópálya felől. A jobb láthatóság érdekében a csomópontban az összes burkolati jelet újrafestették, a stoptáblákat pedig kiemelt alapúra cserélték.

A múlt évi halálos balesetek okait vizsgálva kiderült, hogy a gyorshajtás és a figyelmetlenség, elsőbbségadás elmulasztása állt a tragédiák hátterében. Éppen ezért mindkét helyszínen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság munkatársai azóta is rendszeresen mérik a közlekedők sebességét és ellenőriznek is.

Talán ennek is köszönhető, de idén még nem történt személyi sérüléssel járó baleset ezeken az útszakaszokon. Makó László őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője elmondta: az elmúlt időszakban összesen huszonhat alkalommal tartottak sebesség-ellenőrzést a hegyeshalmi ipszilonelágazásnál. Ezek során több mint százhúsz alkalommal indítottak közigazgatási eljárást olyan autósokkal szemben, akik nem tartották itt be a sebességkorlátozást.

A minap is „razziáztak" a rendőrök ennél a csomópontnál, méghozzá oly módon, hogy a külföldi sofőröknek helyben kellett kifizetniük a gyorshajtás tarifáját. Ellenkező esetben visszatartották volna a járművüket a számla rendezéséig. Ilyenre azonban nem volt szükség, a néhány óra alatt lefülelt szabálytalankodók összesen 315 ezer forintot fizettek be. Köztük volt, akinek gyorshajtás és a biztonsági öv hiánya miatt is a zsebébe kellett nyúlnia. Akadt olyan is, akinek a járművét korábban ideiglenesen kivonták a forgalomból, így a gyorshajtás mellett ezért is eljárás indult ellene.

Az 1-es főút Istvánpusztához közeli szakaszán is rendszeresen ellenőriznek a rendőrök a tavalyi halálos balesetek miatt. Az elmúlt időszakban tizenkét alkalommal mértek itt sebességet és összesen harminchat gyorshajtót fogtak.

Olvasóink írták

  • 1. 01010 2012. április 24. 13:28
    „Y ... ott van ám a káosz :(....
    ..hiába tábla annak aki nem is akarja észrevenni !!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napirenden a lakbér, a parkolás

Soros ülését tartja Mosonmagyaróvár önkormányzata képviselő-testülete szerdán délután egy órától a… Tovább olvasom