Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Az Óvári Gazdász fél évszázada

Mosonmagyaróvár - Fennállása ötvenedik évét ünnepli szombaton este 6 órakor a Flesch Károly Kulturális Központban az Óvári Gazdász néptáncegyüttes.
Az 1973 óta „Óvári Gazdász" nevet viselő amatőr néptáncegyüttes elődje 1957-ben alakult az akkori Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián 1954-től újra működő öntevékeny kultúrcsoportok néptáncot kedvelő hallgatóiból. Az elmúlt évtizedekben a tánccsoport és kísérő zenekara sok hazai és külföldi fesztiválon szerepelt. A csoport működését számos díjjal jutalmazták.

A Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári kara közel 40 fős néptáncegyüttese mindig a hagyományápoló módszerekre támaszkodva – kitűnő koreográfusok bevonásával – tette és teszi közkinccsé a magyar népi hagyományokat. A szombati ünnepi program keretében az utánpótlás-, az ifjúsági csoport szórakoztatja a közönséget, de fellépnek az idősebb generáció tagjai is. Vendégként és a jubilálók köszöntőjeként a Lajta Néptáncegyesület produkciója is színesíti a műsort.

Olvasóink írták

  • 6. Fazekas Zoltán 2008. október 27. 16:26
    „Kedves Gazdász Táncosok, régi táncos társak!
    Azért csak oda értem a 2. részre. Nagyon jó volt látni a műsort, még akkor is, ha szinte valamennyit már láttam , s jó volt viszontlátni a régi barátokat. A KacsKacsa véleményére meg annyit, tényleg nem tudom mi a frászt keresett ott. Én már az ilyen szakértő, okostojás hozzászólásokra nem is kapom föl a vizet. Kapunk mi eleget itt Darnózseliben, természetesen az inkoknitóba bújt levelezőktől, s nem éppen dícséretet. De az is egy vélemény, az irigy ember véleménye.”
  • 5. Aszta 2008. október 27. 15:06
    „Üdv.

    Ez tényleg elég vicces Kacsakacsa!

    Ezek szerint évek óta jársz gazdászos előadásokra. És nem tetszik az egész.
    Én már nagyon várom amikor majd te állsz ki a színpadra és jól megmutatod mindenkinek, hogy is kell csinálni.
    Ha tényleg jó lesz én fogok a leghangosabban tapsolni!
    Addig is kifejthetnéd, hogy neked mi az elfogadható produkció és kik a nem szánni való táncosok!
    Előre is köszönjük :)”
  • 4. Dr Mrekva Tibor 2008. október 27. 14:39
    „Kedves KacsKacsa vagy ki a szösz,

    Ha olyannyira unalmasnak tartja a műsort miért jön el évek óta?
    Ha meg ennyire ért hozzá örömmel venném építő kritikáját vagy koreográfiáit (minden évben 9 újat 50 éven keresztül)amivel biztos hozzájárulna az együttes sikereihez.”
  • 3. KacsaKacsa 2008. október 26. 18:49
    „Kedves F.Z!
    Nem sokat vesztett h nem vett részt a műsoron (ugyanaz volt, mint tavaly, vagy tavalyelőtt, vagy azelőtt :-)
    A számok unalmasan hosszúak, a táncosok észvesztően szánalmasak!”
  • 2. KacsaKacsa 2008. október 26. 18:43
    „:-)”
  • 1. Fazekas Zoltán 2008. október 25. 11:28
    „Kedves Gazdász táncosok!
    1971. őszén, a Gazdászhoz került volt "kis táncos", aki 12 évig veletek együtt nyelte a színpadok porát, az ünnepi évfordulótokhoz nagyon-nagyon sok további sikeres szereplést, turnét kívánok a következő 50 évre. Nagyon készültem az 50-ik jubileumra, de úgy látszik marad majd a képek, a video nézegetése.
    Ezen a napon, 1990 óta minden évben, a magyaróvári plébániatemplomban a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak emlékére október 26-a előestéjén, gyászmise-requiem van. Még mielőtt valaki megkérdezni, akkor még, mint a Mosonmagyaróvári Városháza tanácsosa, kulturális referense, az 56-os egyesület néhány akkori vezetőjét, és József atyát megkeresve s elmondva nekik ötletemet, én voltam ennek az kegyeleti rendezvénynek a létrehozója. De nem ez a lényeg. 2002-ig hivatalból, de azt követően magánemberként soha nem hagytam ki ezt az estet. Sajnálom, hogy egy nagyon fontos kegyeleti eseménnyel percre egy időben kerül megrendezésre ebben a sok megaláztatást átélt városban, egy szintén nagyon fontos, szép, és soha meg nem ismételhető kulturális esemény. Remélem, megértitek, hogy nem tudok a Műviben veletek lenni. Sajnálom, mert a Gazdásznak, az együttesnek, táncosoknak, s nem utolsó sorban Matyi bácsinak, valamint a tanár vezetőknek Dr. Kósa Lajosnak és Dr. Orbán Józsinak nagyon sokat köszönhetek, mind őszinte emberi kapcsolatok, mind pedig a hazai és külföldi fellépések kapcsán, valamint a szakmai vonalon is.
    Matyi bácsi, Mrekva Tibi, Tompos Béla, Gyuri, Varga lányok Schwarci, Anikó(k), Győri ikrek és még nagyon sokan, nagyon boldog szülinapot kívánok.
    Fazekas Zoltán, Darnózseli község polgármestere
    (1976-tól a darnózseli Szigetköz Táncegyüttes vezetője is)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetés a FAO Világélelmezési Napján

Az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (FAO) az élelmiszergazdaságban kifejtett több évtizedes… Tovább olvasom