Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Az OTP mégis mindenhol elfogadja az ingatlanfedezetet

Az OTP Bank ingatlanfedezet-értékelési rendszerét időről időre felülvizsgálja, s a mostani felülvizsgálat keretében úgy döntött, hogy az ország valamennyi településén elfogadja a lakóingatlanokat az ingatlan alapú hitelek fedezetéül - közölte a bank az MTI-vel kedden. Ennek értelmében Károlyháza sincs már az OTP feketelistáján.
A közlemény szerint ugyanakkor folytatja markánsan konzervatív hitelezési gyakorlatát, ami a jelenlegi nemzetközi pénzpiaci helyzet negatív hatásai és a kedvezőtlen reálgazdasági kilátások miatt kiemelt fontosságú. Az OTP Bank stabil forint- és devizaforrásai bázisán a támogatott és piaci kamatozású forinthitelek, valamint deviza alapú hitelek széles körét nyújtja.

A bank az új hiteligénylések körében az eddigiekhez képest is körültekintőbben jár el, mert a nehezebben előre jelezhető devizaárfolyam-változások kedvezőtlen hatásait nem akarja az ügyfelekre hárítani - áll a közleményben.

Korábban több település vezetője és a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete is tiltakozott az OTP gyakorlata ellen, hogy bizonyos települések ingatlanait nem fogadja el hitelfedezetként. Monok polgármestere szerint diszkriminatív és az uzsorakölcsönök virágkorát idézi az a "feketelista", amely kizárja a kistelepüléseken élőket a hitelfelvétel lehetőségéből, és ezzel előidézi a vidék elnéptelenedését. Szepessy Zsolt polgármester hétfőn az MTI-nek nyilatkozva rámutatott arra: elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülések találhatók az OTP által meghatározott listán, a 126 községet érintő döntés alapján a pénzintézet nem fogad be szerinte forgalomképtelen ingatlant fedezetként.

Az OTP az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn azt írta: ingatlanfedezet-értékelési rendszerében három kategóriába sorolja kockázati szempontból az ingatlanokat, azok forgalomképessége szerint. A minősítés alapját objektív mérő- és mutatószámok - ingatlanforgalmi statisztikai adatok, KSH kistérségi elemzések (például migráció), új építésű ingatlanok és a forgalmazott ingatlanok arányszáma - adják. A közel 3.200 magyarországi településen található mintegy 4 millió 200 ezer lakóingatlan mindössze 1,5 százaléka tartozik a harmadik kategóriába, ezek az ország 300 településén vannak. Ez a 300 település része az ország 28 halmozottan hátrányos kistérségének, amelyek a hétéves EU-s költségvetési periódusban helyzetük javításához európai uniós forráshoz juthatnak. Az OTP szerint éppen ezek a tények támasztják alá szigorú fedezetértékelési rendszerének indokoltságát.

A napokban adtunk hírt arról, hogy megyénk települései közül Károlyháza felkerült az OTP feketelistájára. A fenti közlemény értelmében ez a korlátozás megszűnt a károlyházaiak számára.

Olvasóink írták

  • 7. iinánckapitalista 2008. október 22. 22:47
    „Kedves Polgi!
    Telitalálat!!!
    Mi van Németeorszában? Merkel aszony nyilvánosan felszólította BANKOKAT!, hogy ha már ilyen hülye helyzetet teremtettek (mert ugyebár nem a Józsi bácsi idézte elő), ugyan már kérjenek elnézést az ÜGYFELEKTŐL!!!
    Ez egy felvilágosult kultúrállam..., ahol nem a bizonyítványt magyarázza az illetékes főkulifeus,”
  • 6. polgi 2008. október 22. 19:33
    „Na most aztán legyőztük a nagy OTP-t !?
    Egy normális országban egy ilyen baki után az összes érintett vezér mehetne az utcára , a bank tulaja meg törölgethetné az izzadtság cseppeket az arcáról a nullát érő arany részvényeivel.

    Ezzel szemben mi van ?

    Annyi energiájuk nincs , hogy a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjenek azoktól akiket ilyen kellemetlen helyzetbe hoztak.”
  • 5. miracle 2008. október 22. 18:01
    „Kopó
    És ez most, hogy jön ide? Aki éppen hitelre szorult a banknál, az mit vesz ki nála?
    Arról van szó, hogy a bank semmire sem megy a fedezetül felajánlott házzal, mert nem kell a kutyának se (lásd 4 hsz). Mondjuk a bank is jó hülye ilyen esetben, mert akkor állapítsa meg a ház értéket 2 millió helyett 200 ezer Ft-ban (ami aztán kb nem is lesz elég fedezetül), mert ha nem tudta eladni 2 milláért, akkor az nem is ért annyit.”
  • 4. matriné 2008. október 22. 16:14
    „Az OTP, de lehet,hogy másik banké a "volt"szomszédom háza és telke! Sajnos úgy néz ki amióta az adósok nemtudták fizetni a részleteket és a "bank tulajdona" lett, hogy már csak a Tarzan és a vadállatok hiányoznak belőle! Lassan a ház sem látszik ki abból a gaz dzsungelből! Persze a környezet5védők azok ezt nem látják meg, a Bankot nem lehet felszólítani,hogy tetesse rendbe a tulajdonát csak a kis embereket?”
  • 3. Kopó 2008. október 22. 15:45
    „A bankot az ügyfelek egy módon tudják büntetni: kiveszik a pénzüket! Vélhetően a nevezett pénzintézettől is elkezdett kiáramlani a készpénz, miáltal átértékelésre került a hitelezési gyakorlat ilyetén módon történő diszkriminatív gyakorlata.”
  • 2. kárvallott 2008. október 21. 21:00
    „Lányomék családi házat szerettek volna vásárolni, meg is történt minden, ami ezzel jár. Rendben be lettek adva a papírok a pénzintézethez, ahol egy két nap alatt elbírálták, és pozitiv eredménye lett a hitelbírálatnak.
    Már csak a közjegyző előtti aláírás kellett volna a szerződésre, mire a pénzintézet a válságra hivatkozva nem engedélyezi a magas finanszírozású hitelek kihelyezését.
    Egy elbírált, és engedélyezett hitelt állított le a K&H - bank.
    Ezzel nehéz helyzetbe sodorva lányomékat, ugyanis az eddigi kiadások elérték az 500 - ezer ft - ot.”
  • 1. miracle 2008. október 21. 19:21
    „Gondolom, mert időközben kiderült...
    Egyébként szerintem egy bank annak ad hitelt, akinek akar és olyan feltételekkel, amilyenekkel akar. Legfeljebb az emberek nem veszik igénybe. Ami sokkal nagyobb pofátlanság: futamidő alatt változtatni (természetesen az ügyfél kárára) a játékszabályokon.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lakók negyven százaléka tartozik

Mosonmagyaróvár - Tiszta lépcsőházban, otthonosan berendezett lakásban él a Fő út egyik műemlék… Tovább olvasom