Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Az osztrákok sem úszhatják meg a bliccelést

Már az osztrák autósok sem úszhatják meg a bliccelést a mosonmagyaróvári fizetőparkolókban. Eddig ugyanis hiába tettek „Mikulás-csomagot" a parkolóőrök a jegy nélkül várakozó sógorok kocsijára. Ha a kocsi tulajdonosa önszántából nem fizette be a csekket, a parkolótársaság nem tudta behajtani a pótdíjat.
A fizetőparkolókat működtető Városüzemeltető és Fenntartó Kft. közvetve egy londoni székhelyű céggel áll kapcsolatban, aki a külföldi rendszámú autók pótdíjtartozásainak behajtásában segít – magyarázza a behajtási rendszert Tóth László, a parkolási csoport vezetője. Az angol cég azonban egyebek mellett Ausztriából és Szlovákiából nem kap adatokat a járművek tulajdonosaira vonatkozóan. Ez pedig a hármas határnál fekvő Mosonmagyaróváron gondot okozott, hiszen sok osztrák és szlovák autó használja a parkolókat. A csoportvezető szerint több autós ki is használta ezt a „lehetőséget" és rendre jegy nélkül várakoztak a fizetőparkolókban. Tisztában voltak azzal ugyanis, hogy a pótdíjat a társaság úgysem tudja behajtani. A rekordot annak az osztrák rendszámú autónak a tulajdonosa tartja, aki eddig már hetvenöt be nem fizetett pótdíjat halmozott fel. Mostantól azonban már ő is számíthat rá, hogy csenget majd a postás a fizetési felszólítással.

Hiába fizető, sok osztrák autós úgy gondolta, neki nem kell jegyet vennie. Most azonban már tőlük is be tudják hajtani a pótdíjat.
Hiába fizető, sok osztrák autós úgy gondolta, neki nem kell jegyet vennie. Most azonban már tőlük is be tudják hajtani a pótdíjat.

Megállapodást kötöttek egy osztrák ügyvédi irodával, akik így már kikérhetik a bliccelő autók tulajdonosainak adatait a nyilvántartásból. Ez nem terheli többletköltséggel a parkolási társaságot, a pótdíj teljes összegét megkapják. Tóth László kiemelte: nyár eleje óta tudják már utolérni az osztrák bliccelőket is, ennek hatása érezhetően megmutatkozik az elmúlt hónapok statisztikájában. Közel húsz százalékkal nőtt azoknak az osztrák pótdíjazott autóknak az aránya, amelyek tulajdonosai rendezik a tartozásukat. Jelenleg már tíz esetből hétben befizetik a pótdíjat. Vélhetően tovább javul majd ez az arány, mivel szeptembertől az ügyvédi iroda már végrehajtásig viszi azokat az ügyeket, amiket nem rendeznek az osztrákok.

Vélhetően elterjedt az osztrák autósok között, hogy már nem úszhatják meg a fizetés nélküli parkolást. Az elmúlt néhány hónapban ugyanis drasztikusan visszaesett az osztrák bliccelők száma. Míg például májusban közel száz- negyven osztrák rendszámú autó kapott „Mikulás- csomagot", addig ebben a hónapban ennek csupán a fele.
Tóth László hozzátette: már keresik a lehetőségét annak, miként tudják hasonló módon utolérni a jegy nélkül parkoló szlovák autók tulajdonosait. Noha a szlovák autósok kevesebben bliccelnek, mint korábban az osztrákok, ám náluk a pótdíj rendezése kisebb arányú.

A magyar autósok egyébként kevésbé bliccelnek, miután néhány éve már a társaság be tudja hajtani a tartozást. Augusztusban például alig egytucatnyi levelet küldtek ki a pótdíj rendezésére. Ezekre a fizetési hajlandóság pedig eléri a kilencven százalékot.

Olvasóink írták

  • 2. Attis83 2012. szeptember 12. 07:23
    „Minek ide ügyvéd?
    Legyen tábla a városjelző tábla alatt, hogy kerékbilincs, aztán aki nem ott parkol ahol kell (mozgássérült), vagy nincs jegye menjen rá a kerékbilincs.

    Mindjár mindenkinek lesz pénze, hogy levetesse.
    3 nyelven mehet a papír, hogy milyen telefonszámot hívjon fel, kijön az ember a kocsival, mobil bankkártyaolvasóval, kifizeti, leszedi, mehet.
    Legközelebb nem parkol rossz helyre, vagy jegy nélkül.
    1 hónap alatt visszajönne az összes kiadás (100db kerékbilincs, mobil kártyaolvasó, stb.)

    Ez kell ide, nem külföldi ügyvédekkel kötött szerződések.

    Mert ha valaki vásárolni jön ide, és megáll a mozgássérül parkolóban, kap egy csekket, csak röhög rajta.
    De ha nem tud hazamenni, akkor nem röhög hanem fizet.

    Ilyen egyszerű, remélem a városvezetők is olvassák ezeket a hozzászólásokat.”
  • 1. embertelen 2012. augusztus 31. 10:13
    „Mondhatom, óriási ötlet osztrák ügyvéd felfogadása, ezt már bárki évekkel ezelőtt, minden további nélkül megtehette volna! Az illetékeseknek utána kellene nézni, mennyi kárt okozott ez a késlekedés.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ajánlatok álláskeresőknek Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvári kirendeltség (ügyintézés helye: 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 4., tel.:… Tovább olvasom