Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Az ősmagyarok télen sem fáznak

A Tengri Íjász- és Hagyományőrző Egyesület egy háromnapos program részeként a havas erdőbe invitálta a sérült fiatalokat és egészséges társaikat. Íjászkodás, ősmagyar étel elkészítése és túra szerepelt a téli programban.
Tűz és íj: Az ősmagyarok fegyverzetét mindenki kipróbálhatta.
Bognár Árpád, az egyesület elnöke hagyományteremtő szándékkal hozta létre a hétvégi rendezvényt. Egy háromnapos közös táborozás során sérült fiatalok és egészséges társaik a máriakálnoki lőtér melletti erdőben bepillanthattak az ősmagyarok életébe. A szombati szigetközi túra során dr. Radetz László biológus tartott előadást a résztvevőknek. Vasárnap délelőtt a Fehér Ló Közösségi Házban népi táncot tanítottak a fiataloknak, majd főzés vette kezdetét a havas erdőben.

A résztvevők – köztük a tizennyolc sérült – ősmagyar ételt, ötükényt készítettek. Ezután rövid történelmi előadást hallhattak a honfoglalás koráról, majd felvették a kaftánt, s rögtönzött íjászbemutatót tartottak. Ezen őseink harcmodoráról és fegyverzetéről is szó esett. A fázósabbak tábortűz mellett melegedhettek, amelyhez mindenki szorgalmasan gyűjtötte a faágakat. A rendezvénysorozat ma, a karácsony jelentőségéről tartandó előadással zárul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnik egy szégyenfolt

A magyaróvári temető közvetlen szomszédságában évtizedek óta omladozó épületet a hét a napokban… Tovább olvasom