Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Az önkormányzat busza is megsérült

Darnózseli tavaly 242 millió forintból gazdálkodott, de tavaly csak kisebb útjavításokra futotta.
Darnózseli tavaly 242 millió forintból gazdálkodott. A költségvetés 8 százalékát, mintegy 20 millió forintot az adóbevételek teszik ki.
– A múlt év legnagyobb eredménye a Halászit Darnózselivel összekötő kerékpárút kiépítése volt, ám a pályázat előfinanszírozása és intézményeink működtetése szűkössé tette a gazdálkodást – kezdte Fazekas Zoltán polgármester.

Tavaly csak kisebb javításokra futotta, viszont az akadálymentesítésben sokat léptünk előre. Sok segítséget kapunk a helyi egyesületektől, civil szervezetektől, de magánszemélyektől is – mondta el lapunknak a község vezetője.

A sportöltöző környezete a szimpatizánsok anyagi támogatásával szépült meg. A háziorvos az orvosi rendelőt önerőből teljesen felújította, ugyanakkor a lakosság egy része nem értett egyet a rendelő korábbi privatizálásával. Örömteli viszont, hogy a darnózseliek többsége magáénak érzi a települést. A társadalmi szervezetek aktívan részt vesznek a faluszépítésben, a tavaszi-őszi nagytakarításban. A „Virágos Magyarországért" mozgalomban évek óta eredményesen szerepelnek.
Lehetőségeik szerint támogatják a szociálisan rászorulókat: biztosítják a nappali szociális ellátást, az idősek klubja szolgáltatást és a házi segítségnyújtást. Az alkalmazottak bére ugyan jelentős teher, ám a szociális ellátások színvonalán nem lehet spórolni – véli a polgármester. Saját védőnővel és gyermekjóléti szolgálattal rendelkeznek, konyhát üzemeltetnek. Folyamatosan keresik a kapcsolatot a különböző karitatív szervezetekkel. Több helybeli személyes kapcsolatai révén sok rászoruló családnak tudnak segíteni. Csekély összeggel ugyan, de támogatják a fiatalok első lakáshoz jutását. A polgármester szerint fontos, hogy a közmunkaprogram keretében folyamatosan tudnak közmunkásokat alkalmazni. Darnózselin rendkívül rossz az utak állapota. Szerettek volna tavaly legalább egy utcát felújítani, de forrás híján ez nem sikerült. A Kossuth utcában éppen az önkormányzat mikrobuszának tengelye törött el...

Tavaly több jubileumot is ültek: az általános iskola alapításának 200. évfordulóját szép tanévnyitó ünnepséggel tették emlékezetessé. Egy évtizede van színvonalas művészeti oktatás a községben. A tanulólétszám biztosított, nem kell tartani összevonásoktól, de szívesen fogadnak más településekről is tanulókat. A templom építésének 75. évfordulóját püspöki misével ünnepelték.

Darnózseli tavaly kötött testvértelepülési megállapodást az erdélyi Ivó községgel. Jó kapcsolatot ápolnak a kárpátaljai Mezővárival és a felvidéki Felsőszerivel is. Nyaranta közös táborokat szerveznek a diákoknak. A mezővári zeneiskola javára egy fénymásoló vásárlásához gyűjtenek adományokat.

Sok fejlesztést ugyan nem sikerült végrehajtani tavaly, de több felújítási terv is elkészült, hiszen egy-egy pályázat csak kész tervek birtokában lehet sikeres. Tízmillió forintot nyertek a belterületi kerékpárút és a Fő utca kiépítéséhez szükséges tervek elkészítéséhez. Két és fél millió forint támogatásban részesültek a Szentkuti-csatorna terveinek kidolgozásához. Kész kiviteli tervekkel rendelkeznek a Temető utca és az Ady Endre utcai buszforduló felújításához, valamint a Darnózseli és Dunaremete közötti út kiépítéséhez, amely turisztikai szempontból is előnyös lenne. Keresik a megfelelő pályázati forrásokat.

Fazekas Zoltán elmondta: sok az elmaradt, megoldatlan feladat az elmúlt évek pénztelensége miatt, ám apró lépésekkel, a civil szervezetek és a segítőkész magánszemélyek segítségével próbálnak előrejutni, hogy a község visszanyerje méltó helyét Szigetköz szívében.

Tavasszal folytatják a mikotai rész és ezzel az építési telkek környékének parkosítását, a zsidó temető és a francia emlékmű környezetének szebbé tételét, valamint a községi temetőben az örökzöldek ültetését és a sírkert úthálózatának bővítését.

Idén egy trianoni emlékmű is készül, amely az első világháború hőseinek is emléket állít majd. A régi kápolna mögötti területen a régi sírkövek összegyűjtésével kegyeleti parkot is kialakítanának. Mihamarabb szükség lenne a községben a telefonhálózat korszerűsítésére, az óvoda kerítésének javítására, az óvodai konyha berendezéseinek cseréjére, a közintézmények állagvédelmére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 13. havi bért hitelből fizetik

Mosonmagyaróváron, Darnózselin és Máriakálnokon a helyi önkormányzat hitel felvételére kényszerül, e nélkül ugyanis január 16–ig nem tudnák kifizetni közalkalmazottaik 13. havi bérét. Növeli a terheket, hogy ettől az évtől az állományban lévő kismamák és nyugdíjasok is megkapják ezt az összeget. A falvakban ez a pedagógusokat és a helyi hivatalok dolgozóit érinti. Tovább olvasom