Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Az olajtól és szúnyogoktól is félnek

A most kezdődött szigetközi elárasztás leállítása érdekében tett lépéseket Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere, a térség országgyűlési képviselője. Félő ugyanis, hogy a minap Pozsonynál a Dunába folyt olaj a szigetközi ágrendszerbe kerülhet.
– A szigetközi települések polgármesterei meglepve értesültek arról, hogy ismét elárasztás kezdődött a térségben – mondta el lapunknak Nagy István. A településvezetők szerint semmi sem indokolta most ezt a lépést, ráadásul az illetékesek erről nem is egyeztettek velük előzetesen.
Ezzel szemben több érv is szól most az elárasztás ellen.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: ezzel a lépéssel félő, hogy a napokban Pozsonynál a Dunába került több tonna olaj esetleg a szigetközi ágrendszerben terül majd szét, óriási károkat okozva ezzel a természetben és az ivóvízbázisban. A képviselő éppen ezért arra szólítja fel az illetékeseket, állítsák le mindaddig az elárasztást, amíg nem győződnek meg arról, hogy az olaj nem jelent veszélyt a Szigetközre.
Nagy István hozzátette: az elárasztás leállítása mellett szól továbbá az is, hogy az időjárás-előrejelzések hétvégére kánikulát jósolnak, így a magas vízállásnál olyan mennyiségben alakulhatnak ki szúnyogbölcsők, melyek az egész nyári szezonra tönkretehetik a Szigetköz idegenforgalmát, illetve megkeserítik a helyiek életét. Szúnyoggyérítésre pedig meglehetősen csekély források állnak a települések rendelkezésére.

A képviselő most az érintett hivataloknál és hatóságoknál próbál közbejárni az elárasztás mielőbbi leállítása érdekében és minden lehetséges fórumon felhívja az illetékesek figyelmét ezekre a veszélyekre.

Olvasóink írták

  • 4. pancser 2012. június 20. 14:03
    „Az egy nagy b.rom, aki kitalálta nyári elárasztást. Tudjuk kik ezek, a dicső környezetvédők, ott fenn a nagy faluban.”
  • 3. 01010 2012. június 19. 15:24
    „2 :) :) szúnyogról nem írtam ! :)
    Dunacsúnynál kb 2,5 km széles a tározó.
    és ha jár arrafelé akkor tudhatná Pozsonytól Dunacsúnyig a tározón BELÜL végig csatorna vezeti le a vízet Talán ezért még nehezebben terül szét az egész tározón ! főleg a túlpartra :)”
  • 2. cseri83 2012. június 18. 21:12
    „1: A Duna egy folyó, az olaj elterül a felszínen és ilyen távolságból el tud folyni, még "keresztben" is, mivel Pozsony sokkal feljebb van. Meg ugye nem csak a Mosoni-dunából áll Szigetköz. A szúnyogok meg aztán végképp nem hiányoznak!”
  • 1. hovatovabb 2012. június 15. 22:31
    „A pozsonyi-kikötő a bal parton van a "mosoni-duna Dunacsunyi kezdete" pedig jobb parton van ..Olajnak keresztezni kellene a Dunát :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárult a Futura helytörténeti pályázata

A pályázók feldolgozták, miként kapcsolódott a FUTURA Moson és Magyaróvár XIX. századi… Tovább olvasom