Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Az Isten pénze utoljára – már több ezren látták

Mosonmagyaróvár - Eddigi legsikeresebb produkciója utolsó előadásaira készül a Theatrum ad Flexum színtársulat: vasárnap és jövő szombaton utoljára adják elő Az Isten pénze című musicalt.

Az eddig legtöbbet, sokszor telt ház előtt játszott előadás hetvenhárom szereplővel, a hétévestől a hetvenévesig, a társulat eddigi legnagyobb költségvetésű darabja. A próbák közel egy éven keresztül délutánonként, hétvégenként zajlottak: talán így összegezhetnénk a Theatrum ad Flexum produkcióját. Az előadásról maga a zeneszerző, Tolcsvay László is elismerően szólt korábban. Az amatőr színtársulat két éve mutatta be zenés darabját, azóta tizenöt előadáson vannak túl. A karácsony előtt oly aktuális, Müller Péter, Müller Péter Sziámi, Tolcsvay László által jegyzett musicalt vasárnap és jövő szombaton délután 5 órától ismét megtekinthetik az érdeklődők a Flesch Károly Kulturális Központban.

– Eddig ez a legtöbbet játszott előadásunk, több mint háromezren tekintették meg – magyarázza Major Tamás, a mosonmagyaróvári előadás rendezője. A produkcióban közel harminc amatőr színjátszó működik közre. Őket egészítik ki táncosok az Ujhelyi-iskola tánckarából, a Flex@rt Dance, a Majoroki Nyugdíjas Klub és a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány tagjai közül. Egyébként ugyanez a csapat dolgozik együtt A kölyök című előadásban is, melyet várhatóan februárban újból előadnak.

– A vasárnapi Az Isten pénze előadás más lesz, mint a korábbiak. Felfrissült a darab, finomítottunk, szereplőcsere is történt, de további meglepetésekkel is készülünk – ígéri a vezető. A mosonmagyaróvári amatőr színtársulat egyébként gyakran lép fel a városi rendezvényeken, de a környékbeli településekre is kapnak meghívásokat. Nemcsak musicalben és énekes műsorokban mutatkoznak be, prózai, verses összeállításokkal is szórakoztatják közönségüket. Természetesen újabb bemutatóra is készülnek. Kaszás Kornél rendezésében hamarosan Aranylövés című előadásukkal szerepelnek.

Olvasóink írták

  • 9. janika 2010. december 15. 14:31
    „Milyen címletekben nyomták az Isten pénzét? Csak nem ez váltja fel a forintot az euró helyett?”
  • 8. Laborc 2010. december 14. 11:28
    „Aki nem látta, bánhatja! Mindegyik előadás, amit láttam, nagyszerű volt, de ez az utolsó fergetegesre sikerült! Köszönjük a THEATRUM AD FLEXUMnak, főleg MAJOR TOMINAK! Persze Mindenki nagyszerű munkát végzett!”
  • 7. janika 2010. december 10. 15:46
    „Hát van akiknek az "Isten pénze" sem elég! Akinek nem jut az legalább nézze meg!”
  • 6. santiago 2010. december 08. 07:55
    „Én már kétszer láttam az amatőrök előadásában, és harmadszor is megfogom nézni! Sajnálom, hogy ez az utolsó előadás, hisz 2-3 év után, már szinte hagyományszerűvé vált számomra ez a darab. Kell a karácsony hangulatához!”
  • 5. igiver 2010. december 07. 15:27
    „Szerintem nagyon jó az Isten pénze, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg!!! Amatőr színészektől (akik nem sajnálják a szabadidejüket a próbákra!!!) ilyen rendkívüli előadás ritka, így úgy döntöttem, hogy a jövő heti előadásra a családomat is elviszem, hogy ők is részesülhessenek ebben a felemelő érzésben.”
  • 4. janika 2010. december 06. 19:34
    „Hát a YouTube-ra nem töltötte fel senki a móvári előadást, de belenéztem egyik Vikidál Gyula énekelve lődörgésébe. Hát nem tudtam kitalálni, hogy zsebre dugott kezeivel a pénzét markolássza vagy esetleg mást. Ugyan is ezt nem oktaták abban az iskolába ahova én jártam!”
  • 3. mosonmegye 2010. december 06. 18:16
    „Tudom, már várja a janika, hogy valaki észrevegye. De lesajnálva őkelme, azonban egy kérdésem lenne: Melyik volt az az iskola ahol ekkora tulok képződőt?”
  • 2. kiscic 2010. december 06. 16:03
    „Láttam. Nekem nagyon tetszett! Csak ajánlani tudom!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. janika 2010. december 05. 10:39
    „"Isten pénze" = Vatikáni valuta.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Lőrinctől szavaltak Mosonmagyaróváron

A Móra-iskola idén is meghirdette hagyományos szavalóversenyét a város és környéke felsős diákjai… Tovább olvasom