Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Az ipari park sikere Mosonmagyaróváré is

Élelmiszerdiszkonttól az autóipari beszállító üzemig többen is érdeklődnek a Mosonmagyaróvár délnyugati határában fekvő ipari park lehetőségeiről.
Stefan Hödl projektvezető szerint egyelőre a gazdasági válság szab gátat a terület továbbfejlesztésének, fejlődésének.

Befejeződött a Mosonmagyaróvári Ipari Logisztikai Üzleti Park Kft. projektje, amely a helyi ipari park befektetési környezetének fejlesztésére irányult. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a több mint félmilliárd forintos projektet 198 millió forinttal támogatták. Ennek részeként kiépült az út-, villany- és csatornahálózat. Az infrastruktúrát a betelepülő vállalkozások igényei szerint alakították.

– Európában logisztikailag ez az egyik legjobb helyen fekvő ipari park – mondta el Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere a projektzárón. A park ugyanis a Lajta-parti város délnyugati határában fekszik a 86-os főút mellett, közel a Budapest–Bécs vasútvonalhoz és az M1-es autópályához. A településvezető kiemelte: a város ezt a területet is „sajátjának" tekinti és minden segítséget megad, hiszen az ipari park sikere Mosonmagyaróváré is. Utalt arra is, hogy élénk az érdeklődés az önkormányzat által kialakított Mowinpark kereskedelmi és innovációs park iránt, mely több száz új munkahely mellett a város adóforintjait is növelheti.

Szalai Géza és Stefan Hödl szerint javában folynak a tárgyalások az ipari parkba betelepülni kívánó vállalkozásokkal.
Szalai Géza és Stefan Hödl szerint javában folynak a tárgyalások az ipari parkba betelepülni kívánó vállalkozásokkal.


– Több szállítmányozási, logisztikai és kereskedelmi vállalkozással intenzíven tárgyalunk – hangsúlyozta Stefan Hödl projektvezető. Hozzátette: a gazdasági válság átírta terveiket, és az érdeklődő vállalkozások is emiatt „jegelték" a tervezett fejlesztéseket. Remélhetőleg azonban a piac élénkülni fog a közeljövőben.

A 100 hektáros ipari parkot három építési ütemben alakítják ki. Egy élelmiszerdiszkont csarnoka már megépült, egy osztrák autóipari beszállító üzem is itt bővítene. Szalai Géza, az ipari park mérnök-koordinátora elmondta: a kisebb beruházások előtt is nyitottak, ugyanis ezer-kétezer négyzetméteres területeket is tudnak kínálni. 

Olvasóink írták

  • 1. zopika02 2010. augusztus 26. 21:46
    „20 év alatt egyetlen cég sem települt be, mindent ellep a szarszag. És ebből meg lehet élni ? Pályázati forrásokat elherdálni. Ezért tartunk itt.......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jackpot most Amerikából érkezhet

Évek óta kaszinókoncesszió, sőt, tavaly október óta építési engedély van a projektgazdák kezében, ám egyelőre csak adót fizet, szponzorál és újabb engedélyek beszerzésével hallat magáról a bezenyei kaszinóváros. Tovább olvasom