Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Az évente változó város arca

Az európai mozgalomhoz csatlakozva a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület minden év szeptember harmadik hétvégéjén városnéző-városismertető sétát rendez, melynek vezérelve évenként változik.

Idén ˝A felmenő század – A nemzeti styl˝ ad keretet a rendezvénynek szeptember 18. és 19. között. Szombaton délelőtt 9 órától az érdeklődők a Hunyadi János utcában, a református templom előtt gyülekeznek. Innen a polgári iskola, a szalézi épület érintésével értékelik a gyakran átépített teret. A malom, a járásbíróság, postapalota, a Fő utca épületei, városháza mellett, majd a Deák téren át a Magyar utcán halad a további útvonal gyalogosan. Vasárnap délelőtt 9 órakor az Erzsébet térről indulnak kisvonattal. Az Ostermayer utcán át – Bauer Rudolf emléktáblája előtt tisztelegve – körbejárják az ipartelepet, majd a Soproni utcán át a Kühne-gyár, a Futura, a Fehér Ló Közösségi Ház, óvoda, iskola a tervezett állomások.

Jánossomorja. Az európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából szombaton délelőtt 10 órától este 6 óráig szabadon látogatható a pusztasomorjai Szent Vendel-kápolna, a Liget utcai Szent Mihály-kápolna és kálvária, valamint a mosonszentpéteri tűzoltószertár tornya is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pompás virágok, termények

Szemet gyönyörködtető élményben lehet része mindenkinek, aki ezekben a napokban ellátogat a Flesch… Tovább olvasom