Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

Az elárasztás a vízhozam függvénye

Tavaly az árvíz miatt elmaradt, s idén is a tavaszi vízhozamtól függ a mesterséges dunai hullámtéri elárasztás a Szigetközben.
A Szigetközi Vízpótló Rendszer Üzemelési Bizottságának márciusi ülésén elhangzott: idén elkészül a Zátonyi-Dunán a dunaszigeti áteresz. Az építkezéshez szükséges – a rendszer egy részére – az üzemrendtől eltérő vízszintek tartása: várhatóan két hétig. A bizottság a munkák elkezdéséhez feltételeket szabott. Egyrészt a püski zsilip felvízszintjét csak a meghatározott mértékig lehet csökkenteni, emellett a kivitelezést a hullámtéri elárasztás előtt be kell fejezni.

Különböző igények Lipóton

A mentett oldali vízpótlást érintő másik kérdés a Lipót környéki vízgazdálkodás. A térségben ugyanis eltérő igények merültek fel a vízpótlással kapcsolatban. A természetvédelmi, üdülési, horgászati igények összehangolása mellett kiemelt kérdés az alsó-szigetközi vízpótlásban betöltött szerepe. Tavaly decemberben az érdekeltek megegyeztek abban, hogy most tavasszal a kísérleti üzemelés mellett vizsgálják a tó vízszintje és a fokozottan védett, északi típusú patkányfejű pockok viselkedésének összefüggését. Az ülésen elhangzott: az Alsó-Szigetközbe történő vízátvezetés lehetősége kihasználatlan. Ennek oka az itteni műtárgyak nem megfelelő üzemeltetése.

„Május előtt ne legyen elárasztás"

Az ülésen Greguss László tolmácsolta az erdészet igényét, miszerint a hullámtéri elárasztásra – lehetőség szerint – május előtt ne kerüljön sor, mert ez erdészeti szempontból kedvezőtlen. Sütheő László vízügyi szakember jelezte, hogy az elárasztás feltételeit 2005-ben a bizottsági ülésen az erdészettel közösen határozták meg. A bizottság így nem látta szükségesnek a feltételek megváltoztatását. A korábbi években a mesterséges elárasztás feltétele volt, hogy májustól három napon keresztül a Duna vízhozama Pozsonynál meghaladja a másodpercenkénti 2500 köbmétert, s a víz hőmérséklete legalább tíz fok legyen: ez esetben két hétre elárasztották a Szigetközt a két ország vízügyi igazgatóságainak megegyezése alapján. 2004-ben egyébként csak júniusban tudták feltölteni a hullámteret, egy évvel később május elején, míg tavaly a tavaszi áradások miatt nem volt szükség erre az intézkedésre. Idén viszont lehet, azonban az itt élők és az ide érkező turisták számára ez akár hátránnyal is járhat. Az enyhe tél, s az elárasztás után megmaradt tocsogók miatt szúnyoginvázió várható a térségben. Állami pénzforrás pedig egyelőre nincs az irtásukra.

Az olvadó hó mennyiségétől függ

Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság vezetője elmondta: egyelőre nem tudni, idén lesz-e szigetközi elárasztás. „Mindez a folyó tavaszi vízhozamának függvénye. Várhatóan áprilisban már látható lesz, mekkora hómennyiség olvadására s érkezésére lehet számítani az Alpokban. Ha ez nem lesz jelentős, akkor kerülhet sor a Szigetköz mesterséges elárasztására" – mondta.

Cs. A.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagytakarítás a Szigetközben

Ezúttal az időjárás is kedvezett a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület, a Felső-szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület és az Almássy László Természetjáró Baráti Kör által szervezett hétvégi szemétgyűjtési akciónak, aminek keretében a Kisalföld kampányához csatlakozva kitakarították a felső-szigetközi települések környékét. A gyűjtőhelyekről, a gyűjtőzsákokról és a kesztyűkről a Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékhasznosító Kft. gondoskodott. Tovább olvasom