Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Az államosítás előtt még bővítenék az iskolát

A körzeti iskola épületét még idén bővítenék, a tanodák jövő évi államosítása előtt. Útaszfaltozásról, a város rovásírásos településtáblájáról is szó volt a legutóbbi képviselő-testületi ülésen.
A 2011-es költségvetési rendelet módosításával kezdte e havi képviselő-testületi ülését Jánossomorja vezetése. A tavalyi büdzsét 1 milliárd 194 millió forintban állapították meg bevételi és kiadási oldalon. Luka János, a pénzügyi bizottság elnöke szerint a módosításra egyrészt azért volt szükség, mert kevesebb állami normatíva folyt be, de a bérkompenzáció is felülírta a korábbi terveket. Másrészt több adóbevétel – főként iparűzési adó – érkezett a városi kasszába, és földet is értékesített az önkormányzat.

Arról is döntöttek, hogy az önkormányzat a gyermekjóléti alapellátások körében biztosított szolgáltatások közül csak az étkezésért kér térítési díjat, gondozási díjat viszont nem.
Idén a körzeti iskola felújítását és bővítését, és a művelődési ház épületenergetikai korszerűsítését vették tervbe. Az utóbbi beruházásra pályáztak.

Bella Zsolt képviselőként és a helyi iskola vezetőjeként arról beszélt, hogy a tervezőkkel új, olcsóbb koncepciót dolgoznak ki az épületbővítésre. Az elképzelések szerint az úgynevezett „szürke" épületet bővítenék, az Iparos utca felőli részen pedig étkezőt építenének.

A Klafszky-tagiskola bezárása (Kisalföld, 2011. április 1., „A központi iskolát bővítik, a felújításokra pedig pályáznak") után a központi intézmény fogadná a péteri gyerekeket is, ehhez új tantermeket kell építeni.

– Máig nincs pályázati lehetőség az iskolára. Nyáron el kellene kezdeni a munkákat. 2013 januárjától viszont átveszi az állam az iskolákat, jó lenne tisztán látni. Kérdés, hogy a helyi bevételek milyen mértékben maradnak, illetve vonják meg őket tőlünk. Ez meghatározza mozgásterünket – összegezte az iskolaprojektet Kurunczi Károly polgármester. Mint mondták, a tornacsarnok felújítása is ennek része, ez a beruházás tovább folytatódik. Az óvoda fűtéskorszerűsítésére pályázatot adnak be.

A testületi ülésen szó volt továbbá a Fiatalok Lakóháza bérbeadásáról, önkormányzati terület értékesítéséről, a sportegyesület öltözőjének felújításáról. A most alakult kulturális egyesület támogatási kérelmét elnapolta a testület, addig, amíg a szervezet elnöke bemutatja a tervezett költségeket.

A Jobbik helyi szervezete arról értesítette az önkormányzatot, hogy rovásírásos települési tábla állítását tervezik. A képviselő-testület – ugyan hosszasan beszélt a témáról – végül arról döntött, hogy nem kíván erről állást foglalni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aljegyzőből jegyző

Az eddigi aljegyzőt, Fehérné Bodó Mariannt választotta a képviselő-testület a város jegyzőjévé… Tovább olvasom