Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Automata öntözőrendszer a futballpályán

Pályázati pénzből újul meg a focipálya Idén nyáron Dunakilitin, ahol egy integrált közösségi tér is születik, melyet bárki használhat majd.

A dunakiliti sportpálya felújításának első része már befejeződött. Eddig több mint hárommillió forintot költöttek fejlesztésre. A tervek között szerepel még a hangosítás és a világítás kiépítése is.

– A pályát, módosítva az eredeti terveket, újrafüvesítettük. Úgy terveztük, hogy a régi gyepre húzunk újabb fűréteget, de ezt a mélyedések miatt nem tehettük meg, először el kellett egyengetni a talajt. Az újrafüvesítés előtt automata öntözőrendszert is létesítettünk, melyben esőérzékelő is van – mondta Szokoli Sándor polgármester. E rendszer előnye, hogy a pálya különböző részein más beállításokkal tudják használni. Ez azért fontos, mert tapasztalataik szerint a futballpálya közepe gyorsabban szárad, mint a két széle.

A sporttelep épületeinek felújítása, a hangosítás, valamint a világítás kiépítése pályázatuk sikerétől függ.

Hír még a faluból, hogy a régi kis iskola később falumúzeumként használt épületét is lebontották. Helyére integrált közösségi és szolgáltatóépület kerül, melynek tervezése most folyik. – A felújítás megkezdése után derült ki, hogy az egész épületet le kell bontani a statikus szakvéleménye alapján. A munkálatok folytatásáról a képviselő-testületünk dönt – folytatta a polgármester.

Ezt a beruházást is pályázati pénzből finanszírozzák, 55 millió forintot nyertek el, melyből 40 milliót építésre, a további összeget pedig eszközbeszerzésre fordítják. Várhatóan a jövő év első negyedében már birtokukba vehetik a falu lakói a megújult épületet, melyben helyet kap a falumúzeum is.

Nyitóoldali fotónk illusztráció. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyezer kecsegét tettek a Dunába

Négyezer, mintegy 15–20 centiméteres kecsegét telepített a Nagy-Dunába Dunaremeténél és Ásványrárónál a halászati szövetkezet. Tovább olvasom