Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 20°C | 32°C Még több cikk.

Autókat karcolgatott, aztán rendőrt bántalmazott egy nő Mosonmagyaróváron

Több autót karcolt össze a városközpontban és ezzel milliós károkat okozott az a helybéli nő, akit a minap fogtak el a rendőrök. A gyanúsított elfogásakor még az egyik járőrt is bántalmazta. A nő ellen korábban folyt már eljárás hasonló ügyben.
A városközponti parkolókban többször előforduló rongálások, vagyon elleni bűncselekmények miatt a rendőrök fokozott figyelmet fordítanak erre a területre. Ennek köszönhetően figyeltek fel a járőrök a minap az esti órákban egy gyanúsan mozgó nőre. Igazoltatni akarták, ám a rendőrök láttán futásnak eredt. Rövid üldözés után a járőrök utolérték a menekülőt, aki ekkor hirtelen megfordult és bántalmazta az egyik rendőrt. A nővel szemben ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Ebben az ügyben a nyomozást a hatáskörrel rendelkező győri nyomozó ügyészség folytatja le.

A 46 éves helybéli H. J.-t a járőrök előállították. Elfogása környezetében több parkoló autón is friss rongálási nyomot találtak, amit vélhetően a nő okozhatott. Négy járműben összesen több mint kétmillió forintos kárt tett az elkövető. Volt olyan kocsi, amin szinte minden elemet végigkarcolt a rongáló, egymilliós kárt okozva a tulajdonosnak.

H. Judit ellen korábban folyt már eljárás hasonló bűncselekmény miatt. Akkor összesen több mint húsz autót karcolt össze a gyanúsított. Az eljárás ideje alatt a bíróság házi őrizetet rendelt el a nővel szemben. Ebben a rongálási ügyben a Győri Rendőrkapitányság a közelmúltban zárta le a nyomozást vádemelési javaslattal.

Olvasóink írták

  • 16. csabi72 2011. április 06. 19:32
    „Én is megtapasztaltam..
    Ámbár Én észrevettem a karcolás kezdetét,futott is ,mint Zalán híres futása....:-))
    Az ilyennek csak egy büntetése van: 2 év golyóáltali kőbánya....
    Ui:
    És még az iWiWen is bejelölt ismerősnek.....
    VICC !!!............”
  • 15. dorombolok 2011. március 30. 19:34
    „Sajnálatos ,hogy 2011-ben a hatóságok ( jogalkotók egyetértésével ) rendőrségi , bírósági ügyet csinálnak abból ami egyszerűen egy beteg ember és környezetének tragédiája. Beteg emberről van szó ,így is kellene kezelni, mégpedig úgy , hogy a környezete is nyugodtan élhesse mindennapi életét.A háziőrizet már nem segít !!Túl sok a jogász ebben az országban és annál kevesebb a józan ész! Abban a lépcsőházban lassan csak töredékét érik a lakások.Ezt ki állja? A tehetelen állam ?”
  • 14. hovatovabb 2011. március 29. 22:37
    „13 sajnos így van ez Ma.-on
    """Jogom van, JOGOM VAN..de kötelességem nincs...""”
  • 13. AxelF 2011. március 29. 22:19
    „"Sárga lapos" a nő. Csak joga van, kötelessége nincs...”
  • 12. sicc 2011. március 29. 19:06
    „melyik autófényezőnek dolgozik ; )) ?”
  • 11. Zoló03 2011. március 29. 16:18
    „Szerintem meg a rendőrt kellene felelősségre vonni, hogy önvédelemből mért nem lőtte "lábon" és nem lenne több gond az ilyenekkel.”
  • 10. Lone_wolf.. 2011. március 29. 14:17
    „8.Remélem ott lax és sorra kerül a te kocsid is.Mondjuk egy kis amőbázás a motorháztetőn? :D:D király!!XDXD”
  • 9. Losba 2011. március 29. 13:27
    „emberek !! és " a bíróság házi őrizetet rendelt el ", most meg szabadon van ??????
    Gondolom a bírók kocsija nem ott parkolt.

    5.Beex
    igazad van.
    8. babyangyal
    lehet , hogy nem helyes, de az egyetlen célravezető ebben az esetben.Ha már a bírók sz..nak azokra akik megveszik kölcsönre az autójukat, majd kemény munkával fizetik, majd jön egy ilyen moderálva és szétkarcolja!!!
    ..az meg , hogy a rendőrnek nekitámad, az én értékrendem szerint min. előzetes...
    milliós kárt okozott.... én a tulaj helyében moderálva..moderálva, aztán moderálva, majd ezután moderálva a moderálvát.”
  • 8. babyangyal 2011. március 29. 12:59
    „Szerintem nem helyes az önbíráskodás főleg ilyen esetben amikor valószínű,hogy beteg elmével állunk szembe!”
  • 7. Lone_wolf.. 2011. március 29. 10:25
    „Kár hogy nem az egyik tulajdonos kapta el.”
  • 6. srs 2011. március 29. 09:17
    „Atenyek!
    vegyük figyelembe a gyakorlatot:
    1: felfüggesztett börtön maximum
    2: biztos hogy folytatni fogja
    3: igen, anyagi felelősséggel tartozik, amit majd a bírósági ítélet jogerőre emelkedése után (természetesen ha beszámíthatónak találják) a tulajdonosok polgári peres eljárásban követelhetik (kb 3-4 év minimum)
    ha nem beszámítható akkor szerintem nem)
    4: biztosan elítélnek, sőt még te lennél az a mocsok, aki egy "beteg" személyt, ráadásul nőt inzultálsz :D (de én se hagytam volna szó nélkül)
    5: nem kell drága ügyvéd ennek bebizonyítására, szerintem alapból kérnek egy elmeorvosi szakvéleményt
    6: nem teljesen értem a kérdésed :) amennyiben arra vonatkozik, hogy ha te is karcolgatsz, és ugyan ez történne veled, hát gondolom igen.
    de szerintem megtehetnéd,”
  • 5. Beex 2011. március 29. 09:16
    „Kezeit levágni, aztán karcolgasson!
    Az ilyen <moderálva> úgyis kiengedik..

    3. atenyek:
    Téged nyilván elítélnek, és kapsz még pár százezres bírságot is, amit rajtad gondolom be is hajtanak.. :)”
  • 4. babyangyal 2011. március 29. 08:57
    „Hát aki ilyet csinál az fejbeteg,bár gondolom ez a kocsi tulajdonosait nem vigasztalja:(”
  • 3. atenyek 2011. március 29. 08:38
    „A részletek... a részletek.... :)
    "H. Judit ellen korábban folyt már eljárás hasonló bűncselekmény miatt. Akkor összesen több mint húsz autót karcolt össze a gyanúsított."

    Kérdés 1: demokratikus jogállamunkban mi lesz a büntetése a hölgynek?
    Kérdés 2: a büntetését is figyelembe véve, mekkora az esélye annak, hogy a későbbiekben többet ilyen nem fordul elő nála?
    Kérdés 3: az okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik-e? És ha igen, akkor a múltbeli 20 autót is megtérítette-e már?
    Kérdés 4: Ha önbíráskodtam volna, akkor ott a helyszínen vagy később; akkor engem elítélnek? Ha igen, akkor súlyosabban, mint a hölgyet?
    Kérdés 5: Lesz ügyvéd aki jó pénzért itt is bebizonyítja, hogy nem beszámítható?

    És végül, de nem utoljára:
    Kérdés 6: Az 1-5 kérdésekre adott válaszok, olyanok ami miatt a hétvégén, akár én is megtehetném... Tudjátok csak úgy passzióból. Mert ha igen... Akkor az nagy baj... :)

    A kérdések nem gúnyosak, ha válaszok tényszerűek :)
    Kimondottan örülnék tényszerű és biztató válaszoknak :)”
  • 2. HarconaMarcos 2011. március 28. 21:37
    „Engem sem vigasztalna, de valószínűleg egy karcolásnál jóval nagyobb baj van a fejében. :-/”
  • 1. széchenyi12 2011. március 28. 21:24
    „az ilyet meg kell nyúzni elevenen!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lerekesztette a Mosoni-Dunát

Egy nyugdíjas halász varsáit, tükörhálóját foglalták le a napokban a halászati ellenőrök a… Tovább olvasom