Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Átverés lehet a mulatós estből

Mulatós estet, egy műsorfüzetben reklámfelületet ígért egy mosonmagyaróvári cég lébényi vállalkozásoknak néhány ezer forintért cserébe. Hiába várták azonban az augusztus végi rendezvényt és a kiadványt. S még a pénzüket sem kapták vissza.
Hatezer-kétszázötven forinttal kurtította meg a lébényi Kollár Józsefet egy mosonmagyaróvári cég. Hozzá hasonlóan több helyi vállalkozást is megkerestek és meggyőztek: támogassanak egy augusztus végi mulatós estet, s pénzükért még egy műsorfüzetet is ígértek, benne hirdetési felülettel.

– Egy reklámszerződést írtunk alá, melyben az állt, hogy a mosonmagyaróvári székhelyű vállalkozás augusztus 30-án a lébényi művelődési házban egy rendezvényt szervez, melyre megjelenik ezer példányban egy műsorfüzet. Az A5-ös méretű, színes formátumú kiadványban reklámfelületet ígértek. A szerződésben az állt, hogy amennyiben a rendezvényt elnapolják, a reklámköltség visszajár. Ha a műsorfüzet nem megfelelő példányban jelenik meg, akkor szintén – vezeti be a történetet Kollár József, aki a befizetett pénzéért tulajdonképpen két plakátot kapott.

Kollár József még bízik benne, hogy viszontlátja a pénzét. A virágboltos kezében a szerződés, számla és plakát.
Kollár József még bízik benne, hogy viszontlátja a pénzét. A virágboltos kezében a szerződés, számla és plakát.

Állítása szerint senki nem kereste őt, hogy elmarad a rendezvény. A szerződésen látható telefonszámot is hiába hívta. Ugyanakkor szeptember 11-én a jegyző segítségével ajánlott levelet küldött a mosonmagyar- óvári vállalkozónak, melyben kérte a befizetett összeg visszatérítését. Erre azóta sem érkezett válasz.

Az augusztus 30-án este 9 órára tervezett rendezvényen Bunyós Pityu és Lorán Barnabás szórakoztatta volna a közönséget. A 3750 forintos belépőért cserébe a sztárvendégek mellett nyilvános filmfelvételt és vacsorát is ígértek.

– A rendezvény érdektelenség miatt maradt el, egy későbbi időpontban újra meghirdetjük – válaszolta megkeresésünkre S. Bernadett vállalkozó, akinek – mint mondta – az édesapja foglalkozott az említett üggyel. A cég egyébként tavaly október óta szervez hasonló rendezvényeket. „Mindenki visszakapja a pénzét, ehhez egy e-mailt kell írni" – fűzte hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenhat év után ismét polgármester lett

Új stílusban, más szemlélettel egy szerethetőbb faluért – ez a célkitűzése Kimle új településvezetőjének, Eller Gizellának, akinek nem szokatlan a polgármesteri szék. Tovább olvasom