Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Átmenetileg elköltözik a gyermekosztály

A mosonmagyaróvári Karolina Kórház felújítási munkái ellenére a betegellátás zavartalan. A gyermekosztály fölötti munkálatok idejére azonban elköltöznek a kis betegek.
Készül az új szárny
A mosonmagyaróvári Karolina Kórházban nem telik el úgy hét, hogy a rekonstrukcióban részt vevők – megbízók, bonyolítók, kivitelezők – ne ülnének tárgyalóasztalhoz. A legutóbbi egyeztetésen elhangzott, hogy a felújítás megfelelő ütemben halad, az első ütem kivitelezését végző fertődi FÉSZ Rt. néhány belső határidő módosítása mellett tartja a december végi határidőt.
Ez azt jelenti, hogy év végére elkészül az új épületszárny, a mellette lévő épület emeletet kap és beépítik a tetőterét. Az új épület alagsorában központi öltözőket alakítanak ki és ott kap helyet a konyhai raktár. A földszinten rendezik be a konyhát és étkezőt. Az első és második emeleten található majd a belgyógyászat, a harmadikon a kardiológia. A tetőtérben szerelik be a szellőző gépházat.

Az emeletráépítés után ott alakítják ki a központi sterilizálót és oda helyezik az intenzív osztályt 8 ággyal. A tetőtér az igazgatási és a gazdasági hivatalt foglalja magába, illetve az irodák mellett kialakított orvosi szobákban és kiszolgálóhelyiségekben dolgozhatnak és pihenhetnek a kardiológiai osztály munkatársai. Ezen épület földszintjén egy utcai és egy udvar felőli bejárattal ambulanciák, az egyes osztályok ügyeletei várják majd a segítségre szorulókat, itt teremtik meg a sürgősségi betegellátás felté-teleit.

A Lajtán túl szeptembertől építkeznek

A jelenlegi belgyógyászati épület földszintjére a tüdőgondozó, az emeletére az újrónafői tüdőosztály, a kardiológia helyére az újrónafői krónikus és az ápolási osztály költözik. A rekonstrukció második ütemének keretében, melynek kivitelezését a zalai ZÁÉV Rt. nyerte el, felépül a Lajta folyó túlsó partján, a Vízpart és a Csaba utca által határolt területen két egymással összefüggő épület. Ide a fizikoterápia és gyógytorna, valamint a rehabilitációs osztály költözik 35 ággyal jelenlegi helyéről, a főépület első emeletéről. A rekonstrukció keretében elsőként idén, az év elején az intézményi gyógyszertárat adták át, majd elkészült az új bőr- és nemibeteg-gondozó és az új bejárat mentén a porta épülete.
Botos Gábor főtanácsostól megtudtuk: jelenleg a Kórház fő területén folyik munka. A Lajtán túli építkezés szeptemberben kezdődik, ugyanekkor kezdődik a gyermekrendelők bontása és helyükön a parkolók kialakítása is. Folyamatos a gép-, eszköz- és műszerbeszerzés, tart a konyhatechnológia, az informatikai, az ágylámpasáv-, a nővérhívó rendszer kiépítése. A belgyógyászati osztály épületénél elkezdték az ablakcserét, homlokzatfestést és tetőjavítást végeztek.

A rekonstrukció nagyfokú együttműködési készséget és tolarenciát igényel a Kórházi dolgozóktól és a betegektől egyaránt. Dr. Vörös László orvos igazgató elmondta, augusztus 11-től átmenetileg, előreláthatólag három hétre elköltözik a gyermekosztály jelenlegi helyéről. Az osztály felett ugyanis olyan munkálatokat végeznek, melyek zavarhatnák a kis páciensek nyugalmát. A Kórházi ápolásra szoruló kis betegekről a belosztályon, illetve esetlegesen a sebészeten gondoskodnak, természetesen a gyermekosztály szakorvosai és ápolói. Dr. Keszei Károly, a gyermekosztály főorvosa szerint a betegellátás zavartalanul folytatódik tovább, működik a labor és nem lesz fennakadás a járóbeteg-ellátásban és a szakrendelésben sem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autólopás: kizárólag rendelésre

Az őrzött parkolóknak, az autótolvajok ellen felállított Gepárd-csoportnak köszönhetően… Tovább olvasom