Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Átélni a vakságot

Mosonmagyaróvár - Vaklabirintus, kerekes székes akadálypálya, jeltér, vakvezetőkutya-bemutató is szerepelt a Flesch Károly Kulturális Központban negyedszer megszervezett Elfogadás Napja című rendezvény programjában, melynek keretében szombaton a halászi Babosmajorban az autizmussal lehet megismerkedni.
Az „Elfogadás Napja" célja, hogy a meghívott diákok is megtapasztalják azokat a problémákat, amelyekkel az érzékszervi fogyatékosok nap mint nap együtt élnek – hangsúlyozta Cser Katalin szervező, aki elmondta: a gyerekek többek közt a vaklabirintus, az érzékszervi jeltér, a kerekes székes akadálypálya által kerülhetnek közel a fogyatékosok mindennapjaihoz. A vakvezetőkutya-bemutató is nagy sikernek örvendett a diákok körében, akárcsak a kerekes székes akadálypálya, de sokan bemerészkedtek a vaklabirintusba is, és többen elsajátították a hallássérültek által használt jeleket is.

Kevésbé fogadjuk el a másságot – véli dr. Ramocsa Gábor, a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kar tanára, a rendezvény egyik előadója, aki szerint a skandináv példa lenne követendő. Nem elég egy egyszeri inger ahhoz, hogy átéljük, milyen gondokkal küzdenek fogyatékos társaink, az apró lépésekből viszont már hidak épülhetnek.

További képekért kattinson ide!

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a mosonmagyaróvári önkormányzat által támogatott rendezvényen a Táltos Családi Kör is érdekes játékokkal lepte meg a gyerekeket. A Baráti Kör a Művészetért Mindannyian mások vagyunk! címmel mutatta be műsorát. Ma a halászi Babosmajorban az autizmusról, az autista gyerekek neveléséről lehet többet megtudni.

Az Elfogadás Napjának célja, hogy a meghívott diákok is megtapasztalják azokat a problémákat, amelyekkel az érzékszervi fogyatékosok nap mint nap együtt élnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lebontják a kollégiumot, eladják a laktanyát

Mosonmagyaróvár - A Határőr utcai kollégium lebontásáról döntöttek a képviselők a testület… Tovább olvasom