Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Átadták a mentőállomást

Ünnepélyes keretek közt adták át kedden a közelmúltban elkészült új mosonmagyaróvári mentőállomást.
Mosonmagyaróváron 1954-óta működik mentőállomás, 1962 óta a jelenlegi helyén, ahol 1978 óta nem volt nagyobb felújítás. Az új épület kivitelezése 2009 januárjában kezdődött és október végén fejeződött be. Az átmeneti időszakban a mentőállomás ideiglenes elhelyezéséről a városi tűzoltóság, valamint a Karolina Kórház gondoskodott, így a mentés ez idő alatt is zavartalanul működhetett.

Fotók: Méhes Ákos


A felújított, 423 négyzetméter alapterületű, napkollektorral is felszerelt mentőállomás négy mentőgépjárművel - 1 esetkocsi, 1 kiemelt mentőgépkocsi és 2 mentőautó - áll a térségben élő rászorulók rendelkezésére. Az építkezés költsége 108 millió forint volt, melyhez a mosonmagyaróvári önkormányzat 45 millióval járult hozzá, a fennmaradó összeget az Egészségügyi Minisztérium finanszírozta.

Olvasóink írták

  • 19. 01010 2009. december 20. 17:59
    „Mindenkinek jár a kellemes Munkakörülmény !!!!!!!!!!”
  • 18. Diákcsemege 2009. december 18. 19:51
    „Az új állomás megépítésének "motorja" Mészáros Lajos Úr volt, neki és csapatának gratulálunk, ugyanis, ha ö nem tartja kézben az ügyet, akkor vélhetően még ma sincs új állomás.
    Ki a képen látható Hölgy?”
  • 17. mediatrix 2009. december 16. 22:41
    „Sajnos mikor az ember segítségre szorul akkor nem mindif lehet rájuk számíttani!!
    sok a kérdés.mire oda érnének addigra jöhet a fekete kocsi is.´sajnos volt már ´ra pl!!!!!”
  • 16. pancser 2009. december 16. 21:57
    „Mit ér ha a rendszerben valamit jól oldanak meg. Csupán annyit amennyit a láncban előttük lévők és az utánuk következők megengednek. Egy konkrét példával megvilágítva: Azt hogy egy cserkészcsapat milyen gyorsan haladhat mindig a leglassabban haladó határozza meg, nem a leggyorsabb. Ettől a mentőállomástól ugyanolyan lesz az ellátás mint eddig. Ennyi fizetésért nem lehet ezután sem válogatni az emberek között, hiába a szép épület például.”
  • 15. Nővérke 2009. december 16. 15:34
    „Borzasztó állapotok uralkodtak már a régi állomáson!
    Azt gondolom, akik ezt a nehéz és sokszor nem túl szívderítő munkát csinálják, megérdemlik, hogy emberi körülmények között töltsék el két riasztás között a munkaidejüket...
    Ha már a fizetés olyan, amilyen...”
  • 14. Imcsi 2009. december 16. 08:59
    „11. mediatrix: "Es kinek építették? mert hogy a betegeknek nem az bisztos!"
    Ebben egyetértek veled! Ez a mentősöknek épült, akik a betegeket-sérülteket nem ide hozzák, hanem szembe, a kórházba!!”
  • 13. ad_flexum 2009. december 15. 22:09
    „mediatrix!
    Pedig "segittö kész"-ek, próbáld ki! Menj be hozzájuk és megtanítanak "hejessen irrni".....”
  • 12. richter 2009. december 15. 21:41
    „mediatrix!!Te nem tudod mit beszélsz,igen a mentőkhöz betegek is beszoktak menni segitséget kérni és nekik is jár a külturált környezet.Majd ha a járdaszegélyel egy szintben lesz a fejed te is segitőkésznek látod Őket.Gratulálok Movári embereknek akik támogatták és segitették,hogy ez megvalósulhasson.Mentöknek meg sok egészéget és minnél több idöt tudjanak ott tölteni ez mindenkinek jó.Boldog karácsonyt.”
  • 11. mediatrix 2009. december 15. 20:50
    „Es kinek építették?
    mert hogy a betegeknek nem az bisztos!Nem segíttö kész a mentö ahogy tudom!!!!!
    Nem megnyerö!!!!”
  • 10. lackomacko 2009. december 15. 20:23
    „Ez jó hír!Igazán örülhetünk neki hogy a mentők jobb körülményekbe kerültek.Ez mindnyájunk érdeke.Jó lett volna ha a városi orvosi ügyelet is itt oldódhatt volna meg.”
  • 9. attila701029 2009. december 15. 20:20
    „Méhes Ákos tudósításai egy nagy kalap sz...tse érnek.Bárki más tudósít,láthatóak a képek,olvasható stb. Először gyakorolni,aztán tudósítani!!!!Bármilyen érdekes,furcsa "dolog"történik Óvár és környékén,Ő az első,de a "tudósításai" egy rakás sz.....k!Nincs aki elmondja,hogyn,smit kell csinálni????”
  • 8. hedina24 2009. december 15. 20:17
    „Gratulálunk, használjátok egészséggel a szép új mentőállomásotokat!!! ITO-s csajok!!:-)”
  • 7. Imcsi 2009. december 15. 20:12
    „Lehet, hogy abban lesz, mert a hírek között nem volt! Akkor pedig inkább nem nézem!”
  • 6. Griffin 2009. december 15. 18:18
    „majd ha maunikasóba leszünk,majd aztat nézzük az apró családdal...”
  • 5. Imcsi 2009. december 15. 18:10
    „Látom itt volt a szóvivő is, akkor biztos benne leszünk a tv-ben is! Mindjárt 18:30!”
  • 4. Griffin 2009. december 15. 18:05
    „és melyik képen a mentőállomás?:-))))”
  • 3. juhi 2009. december 15. 18:02
    „Nagyon szép, csak azt nem értem, miért áll két kocsi állandóan az udvaron. Lehet, hogy nem jutott nekik garázs vagy esetleg selejtezésre várnak? Ha tartalékok, igazán kaphattak volna valami szint.”
  • 2. T.Csaba 2009. december 15. 17:37
    „Ez igen, végre kulturált körülmények közt vannak a mentősök.”
  • 1. Imcsi 2009. december 15. 17:21
    „Gratulálok és egyben én is örülök!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élelmiszercsomagok a rászorulóknak

Míg négy éve még hetven karácsonyi ajándékot osztottak szét, idén már száztíz rászorult családnak… Tovább olvasom