Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Amira szerető családra talált

„Amira életét mentheti meg a készülék" címmel számoltunk be a Kisalföld április elsejei számában arról az epilepsziával küzdő kislányról, akit nagynénje vett gyámságba.
A családot alapítványunk, a Jóakarat hídja 150 ezer forinttal támogatta egy pulzoximéter beszerzésében. Ez az eszköz a rohamok mellett jelzi a baba véroxigén-ellátását, pulzusát és szívverését.

A kis Amirát hetekig a győri kórházban gondozták, ahol többször kínozta görcs az apróságot. A rosszullétét vélhetően agyvérzés okozhatta. Két hete azonban újból családi körben lehet. A kicsi állapotáról kérdeztük a nagynénjét.

– Két hete engedték haza Amirát, ami annak köszönhető, hogy több napon át tünetmentes volt – tudtuk meg Nyírő Róbertnétől. Most ugyan épp a gyermekorvostól jövök, mert megfázott, de a gyógyszereknek hála, görcsei itthon már nem voltak.

Az asszony egyébként éppen a napokban kelt egybe párjával, hogy a kislányt hivatalosan is örökbe fogadhassák.

Jelenleg Viktória a baba gyámja, egy nevelőszülői tanfolyam elvégzése után, körülbelül hat hónap múlva kezdeményezhetik az örökbefogadást.

Viktória a napokban kelt egybe párjával, hogy mielőbb örökbe fogadhassák Amirát.
Viktória a napokban kelt egybe párjával, hogy mielőbb örökbe fogadhassák Amirát.

A család ideiglenesen beszerzett a kislánynak egy hordozható pulzoximétert. A szerkezet 55 ezer forintba került és a kicsinek folyamatosan magán kell viselnie. Továbbra is takarékoskodnak azonban, a cél pedig egy olyan berendezés vásárlása, amely Amirát a kórházban figyelte.

A 433 ezer forintos eszközre 270 ezer forint jött össze, és a Jóakarat hídja mellett egy másik alapítvány is támogatja a családot.

A nagynéni, aki már most Amira anyukájának vallja magát, nem tett le arról, hogy budapesti szakemberekkel egyeztessen unokahúga egészségi állapotáról.

Közben Nyírőék albérletet keresnek – most a férj rokonaival együtt laknak –, hogy külön életet élhessen a háromtagúvá bővült család.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mosonmagyaróvári egyetemi kar Győrhöz csatlakozna

A hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. Az már biztos: az agrár-felsőoktatásban újra lesz… Tovább olvasom