Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Ami az erőműből kimaradt

A magyar–szlovák államközi szerződés értelmében 1986-ban elkezdődött a dunakiliti duzzasztómű építése.
Elásott betonvasak, kiöntött vagy öt forintért árult gázolaj, egy láda sörért adott mixerkocsinyi beton: a dunakiliti erőmű építésekor százmilliók „vesztek a földbe", s a településen az „állami pénz" a családiház- építkezéseknél is megjelent. Az erőmű munkálatainak hozadéka volt, hogy a fuvarosok tonnaszám hordták a helyieknek a „felesleges" üzem- és építőanyagot a nyolcvanas évek közepén – szinte ingyen.
A magyar–szlovák államközi szerződés értelmében 1986-ban elkezdődött a dunakiliti duzzasztómű építése. A „betonkolosszus" körüli munkálatok hihetetlen összegeket emésztettek fel, s még ennél is hihetetlenebb módon folytak.

Az építkezés idején a szocializmus játékszabályai szerint nem tűnt fel, ha eltűnt egy-egy kocsi beton, s a sofőrök egy részének az volt az érdeke, hogy minél több gázolaj fogyjon a tankjukból. A duzzasztómű több millió köbméter építőanyagból épült, így a fuvarozók azt gondolták: kinek hiányzik egy-egy kocsival? Emiatt aztán „egy kört" magánépítkezéseknél tettek le – pár üveg borért cserébe. A gázolajat öt forintért árulták a faluban, s a betonvasak és szigetelőanyagok is szép számmal gyűltek az udvarokon: a faluban aki csak tehette, kihasználta ezt a lehetőséget.

Kívülre is jutott a betonból

Lassan tizenhat éve annak, hogy Németh Miklós miniszterelnök felfüggesztette a dunakiliti duzzasztómű építését. Addigra több mint nyolcvan százalékban kész volt már a létesítmény. A rendszerváltás szimbólumának is tekinthető erőmű-leállítás előtt három éven keresztül több millió tonna betont hordtak a duzzasztóműbe, de „kívülre" is jutott. A betont szállító mixergépek sofőrjeinek a környéken állítólag csak szólni kellett, hová öntsék az anyagot.

Gázolaj és vas a földben

Egy névtelenséget kérő helyi szerint annak idején az is kedvet kapott a házépítéshez, aki korábban tartott az azzal járó magas költségektől. A fuvarosok ugyanis igen jutányos áron – baráti alapon néha ingyen – öntötték az alapba a betont vagy a betonvasat. A duzzasztómű felépülése körüli bizonytalanság és a szállítási rendszer tökéletlensége révén egyre könnyebben lehetett építőanyaghoz jutni. Információink szerint ’89-ben olyan is előfordult, hogy a feleslegessé vált betonvasakat egy markológép segítségével a földbe temették. Az ügyben később vizsgálat is indult, ám nem ástak elég mélyre az illetékesek – a szó szoros és átvitt értelmében sem. De nemcsak az építőanyag, az üzemanyag is hihetetlenül olcsó volt: az akkor 50 forintba kerülő gázolajat 5 forintért árulták a településen. Úgy tudjuk, egy idő után még ennyiért se kellett, ám mivel a sofőrök egy részét az üzemanyag-fogyasztás alapján fizették, ezért néhány száz liter a földben végezhette. Dunacsúny környékén, a szlovák oldalon ugyanúgy zajlottak az események, sőt, a két ország magyar ajkú „seftelői" között is volt árukereskedelem ebben az időben.

„ Jó néhány ház összedőlne"

Egy szintén névtelenül megszólaló helyi szerint a főleg Pest és Zala megyei fuvarozók keresték meg a kocsmában a kuncsaftokat.
– Egy mixerkocsi folyékony beton egy láda sörért vagy néhány üveg borért még aznap a házaknál volt – meséli. – Hasonló volt a tarifa a betonvasak vagy a szigetelőanyagok esetében. A gázolaj literjét az építkezés leállítása előtt már 2 forintért árulták: mi a Trabantba préseltük be a 200 literes hordókat. Akkoriban szinte az egész faluban építkeztek: a fuvarosok a kocsmában megkérdezték, kinek kell beton, s még aznap már házhoz is hozták az árut. Ma is sokan mondják Dunakilitin: „ha az a sok építőanyag visszakerülne az erőműbe, jó néhány ház összedőlne a faluban".

„ Innen vissza semmit sem vittek"

– Volt olyan fuvaros, aki azt mondta, egy forintért már nem hozza be a faluba a gázolajat, inkább kiengedi a kavicsba – meséli egy másik falubeli.

– Jó néhányan úgy manipuláltak az üzemanyaggal, hogy a már leselejtezett munkagépnek is írták a gépkönyvét, mintha az működne, s több száz liter gázolajat fogyasztana. Igaz, jó néhány embert ki is rúgtak emiatt, de ez csak a jéghegy csúcsa volt. A betont a hídépítők szállították a házakhoz: egy-egy kocsi nem hiányzott a duzzasztóműből. Volt olyan eset is, hogy a mosonmagyaróvári vasútállomásra megérkező rönkáru el sem jutott Dunakilitiig. A legtöbb vas azonban a földben végezte: onnan selejtes árut vagy a leállítás után megmaradt nehézfémet el nem vittek. Lehetséges, hogy ma is ott vannak a hídtól jobb kéz felé lévő egykori kiszolgálóépületek mellett, több méter mélyen a földben: drótkötéltekercsek, betonvasak tonnaszám.

A tűzoltószertárért fizetni kellett

Szokoli Sándor polgármester, akkori tanácselnök szerint biztosan történtek „házhoz szállítások", ám az nem volt tömeges méretű.
– Csak egy jó példa erre: akkoriban építettük társadalmi munkában a tűzoltószertárunkat, s mivel jóban voltam a Vízép és az Oviber vezetőivel, kértem őket, hogy az alapunkba hozzanak betont. Azonban ezt sem sikerült elintéznünk ingyen, az anyagköltséget kifizettették az önkormányzattal. Sok mendemonda megy arról, hogy fél Dunakiliti az erőmű betonjából épült: véleményem szerint azonban nem volt tömeges méretű „házhoz szállítás". Ezt igazolja, hogy a beton minőségét és mennyiségét is vizsgálták és dokumentálták a munkálatok során – mondta a polgármester.

25 milliárd lehet még a törlesztésből

A vízlépcsőügy finanszírozását három különböző részre bonthatjuk. Az 1977-től 1986-ig tartó tervezést és előkészítést a magyar költségvetés finanszírozta. Ez 2000-es áron 42 milliárd forint volt. Az építkezést 1986 és 1989 között hitelekből finanszírozták, melynek törlesztése csak a rendszerváltás után kezdődött meg. 1992-től a hágai perrel és a rehabilitációval kapcsolatos költségeket ismét a költségvetésből állták. Az építési kölcsönök visszafizetésére kétféle hitelkonstrukciót dolgoztak ki. A Magyar Nemzeti Banknak 32 milliárddal tartozik az állam, melyet 1992-től kezdve 15 éven át törleszt. A másik hitelt osztrák bankok adták: ezt a nagymarosi vízlépcsőt építő cég munkáinak kifizetésére fordították. A törlesztés 1996-ban kezdődött, s szintén 15 évig tart: a magyar állam itt pénz helyett árammal fizet ki 2,8 milliárd schillinget. A magyar banknak körülbelül még 7–8 milliárd forintot, az osztrákoknak átszámolva 17–18 milliárd forintot kell még visszafizetnünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyertek a Zöld falu pályázaton

Lipót kasszája évek óta forráshiányos, a bevételek nem fedezik a kiadásokat, „önhiki"-re azonban a helyi adó várható növekedése miatt nem pályázhattak. A takarékos gazdálkodás miatt nem szorultak hitelfelvételre, sőt, az óévet némi pénzmaradvánnyal zárták. A négyéves ciklus hátralevő részében az úthálózat javítását tűzte ki célul a képviselő-testület. Tovább olvasom