Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Amatőr színjátszók találkoztak

Tizenkilenc hazai és külhoni magyar anyanyelvű csoport mutatta be tudását Moson Megye Színjátszó Találkozón.
Tizenhatodik alkalommal rendezett Moson Megye Színjátszó Találkozót a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület a minap. A rendezvényre ezúttal összesen negyvenöt magyar anyanyelvű csoport nevezett a Kárpát-medencéből. A szervezők azonban közülük tizenkilenc csapat fellépési lehetőségét tudták megteremteni. A találkozón a külhoni színjátszást öt csoport, szlovák, román és szerb együttesek képviselték, míg hazánkból szinte az ország egész területéről érkeztek színjátszók.

A rendezvény ugyan nem verseny jellegű, ám a csoportok szakmai munkáját segítve zsűri értékelte a bemutatott darabokat. Pápai László, a zsűri elnöke a látott előadásokat értékelve örömét fejezte ki, hogy a színjátszó-találkozó ismét sokszínű volt és a csoportok rengeteg tapasztalatot szerezhettek. A zsűri tehetséges rendezők munkáját látta tehetséges előadókkal színpadra állítva, ami jelzi az amatőr színjátszás örökös megújulási készségét.

A tizenhatodik Moson Megye Színjátszó Találkozón a bírálók a legjobb előadásnak a budapesti MoZAIK Színház produkcióját értékelték. A legjobb dramaturgia kategóriában a szlovákiai Nyárasdról érkezett Tekergők színjátszó csoport érte el a legjobb eredményt. A legjobb rendezőnek járó elismerést Jarábik Gabriella kapta a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpadtól. A legjobb színpadkép kategóriában a miskolci Roma Színház győzött, a legjobb együttes a Fókusz Gyermekszínpad lett, a legjobb zenéért és látványért járó elismerést a dunaszerdahelyi Novus Ortus Színkör kapta, a legjobb férfi főszereplő Stiglicz Péter lett a győri Arrabona Diákszínpadtól, míg a legjobb női főszereplőnek a zsűri Horváth Adriennt választotta a miskolci Romano Teatro csoporttól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb határsértő, változó módszerek

Az elmúlt évben szinte nem múlt el úgy nap, hogy ne találtak volna a határőrök legalább egy tucat… Tovább olvasom