Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Állatmenhelyt szeretnének Mosonmagyaróváron

A kidobott, elkóborolt kutyák sorsának jobbra fordítása érdekében menhely létrehozására törekszik egy mosonmagyaróvári állatvédő.
A kóbor állatok helyzete télen még kritikusabb, mint egyébként. Mosonmagyaróváron menhely híján a befogott kóbor kutyák a gyepmesteri telepre kerülnek, majd a karanténidő lejárta után, amennyiben nem sikerül nekik gazdát találni, elaltatják őket.
A városban évek óta folynak próbálkozások a gyepmesteri telep humánusabb formája, egy menhely kialakítására.

Ám a pénz és a társadalmi segítség hiánya eddig meghiúsította megvalósítását. A mosonmagyaróvári Korom Viktória – egy állatvédő civil szervezettel – menhelyönkéntesként felvállalta a kóbor állatok sorsának jobbra fordítását. Az állatvédő szerint nagy szükség lenne egy menhely létrehozására a városban, hiszen a legközelebb csaknem negyven kilométerre innen működik ilyen befogadóhely. Kidobott, elkóborolt kutyával azonban gyakran találkozni a környéken és sok állat kerül innen a bőnyi állatotthonba is. A tervezett menhely létrehozásához azonban még meg kell teremteni a szükséges feltételeket.

A mosonmagyaróvári gyepmesteri telepet működtető Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetője, Láng István is örül a kezdeményezésnek. A sintértelepen a jogszabálynak megfelelően két hétig tartják karanténban a befogott állatot, ezt követően pedig, amennyiben nincs rá jelentkező, el kell altatniuk. Az ügyvezető hangsúlyozta: ez idáig egyetlen kutyát sem pusztítottak el, mindent megtettek annak érdekében, hogy gazdát találjanak nekik. Eddig ez sikerült is, ám nincs rá biztosíték, hogy hosszú távon minden kutyát örökbe tudnak adni. Ezért is lenne fontos egy menhely kialakítása.

A gyepmesteri feladatokat és a telep fenntartását évi 5 millió forintból kell megoldania a társaságnak. Emellett a környező településeken vállalkozásszerűen látják el e teendőket. A telepnek folyamatosan átlagosan négy-öt „lakója" van.

Az idei év első felében két ütemben elvégzik a telep „komfortosítását". Még ebben a hónapban kialakítanak egy alomrészt, hogy a kutyáknak ne a hideg betonon kelljen feküdniük, tavasszal pedig egy előtetőt építenek, ami a kánikulában árnyékot ad az állatoknak.

Az állatok védelméről szóló törvény szabályozza a menhelyek létesítésének és működtetésének feltételeit. Ennek értelmében az állatotthon tervezett helye szerint illetékes jegyző engedélyezi annak létesítését abban az esetben, ha a jogszabályban meghatározott feltételek – és a működtetéshez szükséges anyagi fedezet – tartósan és folyamatosan rendelkezésre állnak, a rendszeres állatorvosi ellátás biztosított.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hansági Múzeum: gyertyafényes tárlatvezetés

A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum látogatottsági adatait tekintve átlagos évet zárt – tudta meg a Kisalföld Szentkuti Károly igazgatótól. Összesen 6001 érdeklődő tett rövidebb-hosszabb sétát a Cselley-házban, illetve a Hansági Múzeum Szent István úti épületében. Az előző év eseményeire visszatekintve igazi érdekességnek számított a Japán Alapítvány keretében bemutatott „Japán babák” tárlat, a Tallós Prohászka István-kiállítás és az Art Flexum Nemzeti Művésztelep hagyományos bemutatkozása. Tovább olvasom