Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Alig volt idő a menekülésre

Néhány hónapon belül újra felépülhet a vasárnap reggel leégett máriakálnoki lovarda. Az épület biztosítása vélhetően fedezi a felújítás költségeit. Mint arról lapunk hétfői számában hírt adtunk, vasárnap kora reggel kigyulladt egy lovarda Máriakálnokon.
A lángok elpusztították a főépületet, a fedeles lovarda és az első istálló egy részét.
A tűzben az épület jelentős része megrongálódott, ám a gyors beavatkozásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt és a több mint harminc értékes versenylovat is sikerült kimenteni.

Komjáthy György, a lovascentrum ügyvezető igazgatója a Kisalföldnek elmondta: nagy szerencse volt, hogy a lángok nem egy órával korábban csaptak fel, mert a tetőtéri szobákban megszálló vendégek akkor még aludtak, s így esélyük sem lett volna a menekülésre.
– Szokás szerint reggel hétre akartam kimenni a lovardába, ám fél hét előtt telefonáltak, hogy nincs áram a telepen. Alig nyolc perccel később már lángolt a tető.

A szobákban pihenő vendégek gyorsan összeszedték a holmijukat és kimenekültek. Nem tudták mindenüket egyszerre kivinni, ám annyi idejük már nem volt, hogy a maradék holmiért is visszamenjenek, mert addigra már lángokban állt a felső szint.
Az istállóban álló negyvenkét lovat sikerült gyorsan kimenekíteni, így nekik nem esett bajuk.

– A tűzoltók szédületes munkát végeztek, minden erejüket beleadva végezték a dolgukat és nekik köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. A tűz rendkívüli sebességgel terjedt a tetőn és csupán tíz méterrel sikerült megállítani a széna- és szalmatároló előtt. Ha oda is átterjed, pillanatok alatt leég az egész istálló. A lángok így is elpusztították a főépületet, a fedeles lovarda egy részét és részben az első istálló tetőszerkezetét. A többi rész szerencsére épségben maradt, így minden lovat el tudunk helyezni.

A tűzoltók vizsgálódásának befejeztével a tulajdonos azonnal megkezdi a felújítást. Elsőként a lovaglóteret szeretnék használhatóvá tenni, hogy a közelgő versenyekre gyakorolni tudjanak a lovasok. A fedett téren a talajt is ki kell cserélni, hiszen az égő tetőszerkezetről sok szög és üvegszilánk hullott le. Az épület biztosítása vélhetően fedezi majd a felújítás költségeit, ám a tűzben számos értékes antik bútor és egyéb személyes tárgy is megsemmisült. Az ügyvezető szavai szerint néhány hónapon belül újjáépül a máriakálnoki lovarda.

Széles Sándor polgármester döbbenten áll a történtek előtt. A tragédia azért is lesújtó, mert a településen a lovarda volt az egyetlen olyan közösségi tér, amit igénybe tudott venni az önkormányzat egy-egy nagyobb rendezvény lebonyolításához. A falu anyagi segítséget ugyan nem tud nyújtani az újjáépítéshez, ám erkölcsi támogatását felajánlotta, sőt, megpróbálnak egy olyan együttműködési konstrukciót kidolgozni, amiben munkával tudna az önkormányzat közreműködni az építésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigetköz: lehangoló jelentés

A Magyar Tudományos Akadémia szigetközi munkacsoportjának környezeti vizsgálata megállapítja: a… Tovább olvasom