Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

˝Alig várom az élő adásokat˝

A múlt héten már bemutattuk a Strokes nevű együttest, mely az RTL Klub Csillag Születik című tehetségkutató műsorában már a legjobb 12 produkció közé került. Azonban nem csak a soproni fiú banda képviseli megyénket a versenyen, hanem a mosonmagyaróvári Brasch Bence is. Most őt ismerhetik meg egy kicsit közelebbről.
Bence 18 éves, jelenleg a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium végzős tanulója, az érettségit követően a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetemre szeretne felvételt nyerni. Bence szerint, ha ez nem sikerülne, akkor bármelyik színitanoda megfelel számára, hisz mindig hasonló álmokat dédelgetett. Általános iskola óta tudja, őt csak a színpad világa, és az éneklés érdekli. Megfordult több színjátszó csoportban is, ám mióta megjelent Magyarországon a musical-láz, azóta legtöbb energiáját az éneklésbe fektette. Többek között részt vett egy nyári musical kurzuson is, azóta egy magántanár foglalkozik a fiatal énekes hangjával.


–Egyenlőre most a Csillag Születik-ben énekelek, ez a fontos számomra. Nem tudnék választani a színészet, és az éneklés között, mindkettőt nagyon szeretem –kezdte beszélgetésünket Bence, aki szombaton már a legjobb 12 produkció között bizonyíthatja tudását.

A 18 éves fiú a válogatás során is biztosan jutott tovább, majd az élő adásban is bebiztosította helyét a legjobbak között.

–Sokkal jobban éreztem magam az élő adásban, mint a válogatáson. Ott még nagyon izgultam, nem tudtam, hogy mi fog történni velem. Azóta pedig már alig várom az adásokat, azt, hogy élőben énekelhessek –folytatta a mosonmagyaróvári énekes.


Szombaton a legjobb 12 produkciót láthatják majd a nézők, innentől már kettesével fognak búcsúzni a csillag jelöltek, egészen karácsonyig.

–Remélem sikerül kihoznom magamból a maximumot, igazából eddig még nem éreztem a versengést a produkciók között, ez mostantól más lesz! Itt már sokkal nagyobb a verseny, és a vele járó tét is. Minden nézőnek meg van a maga kedvence, nem hiszem, hogy zsűri negatív irányban befolyásolná a szavazókat. A nézők véleménye majd mindent eldönt –tette hozzá végezetül Bence.

Olvasóink írták

  • 9. SzarkaSándor 2009. november 23. 11:34
    „A nagyothallók is ezt nézték itt ahol lakom.Mit hallottak? Igaz mindennapos a hangos tv-zésük.Ezt már 1.éve csinálják! Az én tv-met úgy hallom,hogy az ő műsoruk is áthallatszik.!Micsoda kellemes hallani őket?!
    Mi lenne ha süketek lennének?A kkor is hangos lenne a tv,hogy bosszantsák a szomszédokat!
    Különben a megyei csilag születik résztvevőinek igen is kell szurkolni!”
  • 8. Borni 2009. november 20. 10:16
    „Senkit nem szeretnék megbántani, de a srácnak elég átlagos hangja van, semmi extra, kicsit olyan volt, mintha a kötelező leckéjét mondta volna fel. A vele egy elődöntőben versenyző "Kávészünet" formáció kategóriákkal jobb, színesebb volt nála (persze ez csak az én véleményem), de hát őket nem díjazta a közönség és persze a focit is gólra játszák. Valahogy úgy éreztem, hogy itt megint a szimpátia, a rajongó csitrilányok szavazatai döntöttek, nem pedig a tényleges tudás, kreativitás. Ettől függetlenül sok sikert kívánok neki!”
  • 7. tosa2 2009. november 19. 20:48
    „miért is van "nagy arca" ??? Nem kell ahhoz rokonnak lenni, hogy valakinek
    tettszen a hangja, dícsérje, vagy drukkoljon neki.”
  • 6. slovakkiller 2009. november 19. 08:21
    „Látom nagy a rokonság!Nekünk nem tetszett sem a hangja,sem a "szerénysége".Ekkora arccal inkább óriásplakáton kellene valamit reklámoztatni vele!”
  • 5. MTT 2009. november 17. 22:52
    „Nekem szimpatikus a fiú, szavaztam is- és fogok is- rá, remélem sikerül bejutnia a döntőbe! Nem úgy néz ki, mint akinek el fog szállni az agya, látszik rajta, hogy szerény és szorgalmas. ÉN DRUKKOLOK NEKI, ÉS SOK SIKERT KÍVÁNOK!”
  • 4. mlac 2009. november 17. 20:17
    „Én nem így látom, de örülök, ha nincs igazam!!!”
  • 3. musicalrajongó 2009. november 17. 20:06
    „Kedves Mlac! Egész biztos, hogy nem felejti el, hiszen ha ismered, tudod milyen srác ő. Említette már többször a móvári színházat, bár név szerint nem mondhatta. Igen, Ő is tudja honnan jött, és nem felejti el! :),
    soha nem is fogja "megtagadni a gyökereit", mindig hálás lesz a "kezdetekért", ezt tudhatjuk biztosan.”
  • 2. mlac 2009. november 17. 19:44
    „Örülök a sikerének, de remélem nem felejti el, hogy honnan indult!
    Ezt azért is mondom, mivel egyetlen interjúban sem említi a Theatrum Ad Flexum Színház és Major Tamás rendező nevét!
    Ha annak idején ez a társulat és rendező indította el azon az úton amin most halad!
    Bence! Sok sikert, de ne felejtsd el, hogy honnan jöttél, a gyökerek nagyon fontosak, ezt jól vésd az agyadba és jegyezd meg egy életre!”
  • 1. slovakkiller 2009. november 17. 18:57
    „Reméljük,hogy csak viccel?!Én egy jó vasipari hiányszakmát ajánlanék.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden lakóközösség nyert

Mosonmagyaróvár - A panelfelújításra pályázó tizennégy lakóközösség mindegyike kap önkormányzati… Tovább olvasom