Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Alakulóban az összefogás mindkét oldalon

Hivatalosan ugyan még egyetlen szervezet sem jelentette be, hogy kit állít polgármesterjelöltnek Mosonmagyaróváron az őszi választáson.

Hivatalosan ugyan még egyetlen szervezet sem jelentette be, hogy kit állít polgármesterjelöltnek Mosonmagyaróváron az őszi önkormányzati választáson, ám már körvonalazódik a lehetséges indulók személye. A jelenlegi felállás szerint Stipkovits Pál, Szabó Miklós és Csorba Dezső neve vetődött fel.

A Kisalföld a polgármesterjelöltekkel kapcsolatos elképzeléseiket tudakolta a helyi pártvezetőktől.

Nagy Lajos (MSZP): – Elkezdődött már az egyeztetés a polgármesterjelölt személyét illetően és bár hivatalosan még nem jelenthetjük be, a párt vélhetően a korábbi jelöltet, Stipkovits Pált indítja a választáson.
Szentkuti Károly (SZDSZ): – A párt ügyvivői testülete azt javasolja – erről hétvégén dönt a tagság –, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonlóan működjünk együtt a szocialistákkal az önkormányzati választásokon.
Nagy István (Fidesz): – A helyi jobboldal széles körű összefogással kíván közös polgármesterjelöltet állítani az önkormányzati választásokon.
Sólyom Tibor (MDF): – A Magyar Demokrata Fórum mindig a teljes jobboldali összefogás híve volt, hiszen csak ez vezethet győzelemhez. Ennek érdekében előrehaladott tárgyalások folynak, és mára megegyezés született a helyi MDF és a Fidesz között. A jobboldal Szabó Miklóst kívánja indítani polgármesterjelöltnek. Reméljük, hogy a helyi kereszténydemokratákat is sikerül bevonni ebbe az összefogásba.
Csorba Dezső (KDNP): – A kereszténydemokraták polgármesterjelöltjét már korábban bejelentettük és ezen a taggyűlés nem változtatott. A Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség személyemben gondolkodik a jobbközép oldal polgármesterjelöltjeként a helyhatósági választásokra. Ez ügyben a szövetségeseink még nem kerestek bennünket és mi sem vettük még fel velük a kapcsolatot.

A helyi civil szervezetek polgármesterjelölt-állítással kapcsolatos szándékai egyelőre nem ismertek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több víz jön az Öreg-Dunába

Az Enel mint a Szlovák Villamos Művek többségi tulajdonosa a folyam öreg medrébe a magyar–szlovák államközi szerződést megszegve a kelleténél jóval több vizet engedett múlt héten. Ezzel a bősi erőművet működtető Vízgazdálkodási Vállalatot hozta nehéz helyzetbe, mivel a főmederben maradt kisebb víztömeg kevesebb áram termelését teszi lehetővé. Tovább olvasom