Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Aláírásokat gyűjt a körjegyzőségért

Levél - A falu költségvetési kiadásainak csökkentése érdekében indított népi kezdeményezést egy levéli férfi. Szeretné elérni, hogy a teljes munkaidős jegyzői állást körjegyzőség váltsa fel. Jövő hét keddig kell összegyűjteni a 11 aláírást.

Ismét egy közügy mellé állva kezdett aláírásgyűjtésbe a levéli Nagy Attila. Lapunkban is többször hírt adtunk már róla, a levéli férfi néhány évvel ezelőtt a hegyeshalmi régi átkelő megnyitása érdekében indított aláírásgyűjtő akciót. Most faluja költségvetési helyzetén szeretne javítani, ezért – más hasonló méretű települések mintájára – szeretné elérni, hogy a teljes munkaidős jegyzői állást körjegyzőség váltsa fel és helyi népi kezdeményezés keretében aláírásgyűjtésbe kezdett.

Nagy Attila amint azt a Kisalföldnek elmondta: a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben sokat segíthetne a község önkormányzatának a költségvetési kiadások enyhítésében, ha megszüntetnék a teljes munkaidős jegyzői állást és körjegyző látná el a feladatot. Az ügyben először helyi népszavazást kezdeményezett volna, ám az aláírásgyűjtő ív hitelesítését a helyi választási iroda vezetője megtagadta. Indoklása szerint ugyanis nem felelt meg az aláírásgyűjtő ívvel szemben támasztott törvényi követelményeknek. Ezt követően döntött Nagy Attila úgy, hogy népszavazás helyett népi kezdeményezést indít ebben a kérdésben. Az erről szóló aláírásgyűjtő íveknél már nem merült fel probléma, így a választási iroda vezetője még szeptember végén hitelesítette azt. Nagy Attila mint mondja, ezt követően tájékoztatást várt a választási irodától a lebonyolítás törvényi feltételeiről. Erről azonban az iroda vezetője – aki egyben a község jegyzője is – sem a hitelesítéskor, sem pedig a legutóbbi testületi ülésen nem adott tájékoztatást, ezért a kezdeményező a napokban levélben fordult az irodához. Nagy Attila meglepő választ kapott erre a megkeresésre. A választási iroda vezetője – a jegyző – szerint az aláírásgyűjtő ívhez kérelem nem érkezett, így csak vélelmezni lehetett, hogy azt hitelesítés végett nyújtotta be. A válaszlevélből derült ki az is, hogy az aláírásgyűjtő ív hitelesítő határozata ellen kifogás nem érkezett, így október 17-én jogerőssé vált.

Ettől a naptól számított egy hónapon belül lehet aláírást gyűjteni, tehát az íveket november 18-ig lehet a polgármesterhez benyújtani. Nagy Attilának így mindössze néhány napja maradt arra, hogy összegyűjtse 111 helyi választópolgár aláírását, ezért a leadási határidőig mindennap egyórás „ügyfélfogadást" tart a helyi kultúrházban, szombaton és vasárnap délután 2 és 3 óra között, hétfőn pedig este 6 és 7 óra között várja mindazokat, akik egyetértenek a kezdeményezésével és aláírnák az íveket.

Olvasóink írták

  • 6. hermész 2008. november 25. 17:56
    „Hát igen erre számítottam, kedves Lucky, Hókuszpóka. olyan érzésem van, mint megboldogult focista koromban amikor a korlát mellől osztották a tanácsokat, hogy kellett volna cselezni, meg gólt lőni. Mivel semminemű észrevétel, javaslat nem érkezett úgy kell érezni, mintha minden a legnagyobb rendben menne a faluban. Ez megnyugtat, remélem Attilát is.”
  • 5. hermész 2008. november 20. 18:30
    „Attila fejéből azért pattanhatott ki, ez a szerintem megfontolandó ötlet, mert nem a mának él. Olvas, Tv-t néz s miközben ezen nemes cselekedeteket végzi azt tapasztalja, hogy jövőre a települési önkormányzatok egy árva petákkal sem kapnak többet, mint idén. A faluvezetés felől pl. képviselőtestületi ülések, közmeghallgatás arról értesül, hogy erre sincs pénz, meg arra sincs pénz. 50 m-es szakaszon javítsuk a Dózsa utcai esőelvezető árkot, vagy teljes hosszában, persze pénz erre sincs maximum a jövő évi bevételekből. Attila, mint levéli lakos használva alkotmányos jogát, /mely a szabad véleménynyilvánításról rendelkezik/ gondolhatott volna egyebet is pl. ha nem kapunk elég pénzt az államtól teremtsük meg itt helyben, vessünk ki ingatlanadót, amely alól sem az ausztriában dolgozók, sem a szlovákiában dolgozók nem tudnának kibújni. vagy emeljük fel a tövényben megengedett mértékre a kommunális adót, ami kb 15000 Ft/év a jelenlegi 5000 Ft/év helyett. De ő nem a helyi lakosokat akarja ellehetetleníteni, nem a bevételeket akarja növelni /nem úgy, mint állambácsi/, hanem megvizsgálja a kiadási oldalt. sokat itt sem lehet tenni, mert további pedagógusokat eszébe sem jut leépíteni. így juthatott erre a végkövetkeztetésre. Szerintem nem baj, ha egy lokálpatrióta használja az eszét, nagyobb bajnak látom, ha egy javaslatot élből-helyből elutasítunk, ráadásul úgy, hogy közben becsméreljük az illetőt. Eleget tapasztalunk ilyen fajta viselkedésből a parlamentben, nem látom szükségét annak, hogy ekkora falu is "megfertőződjön". Többet érne a település, ha összegyűjtené a tenni vágyó ifjakat-véneket, s közösen kitalálna valamit a kialakult helyzetre.
    Természetesen a székhely lehetne Levél is, és a körjegyzői állást a jelenlegi jegyző is megpályázhatná. A népi kezdeményezés egyik célja az is lehetett, hogy felmérje a falu mennyire elégedett a jegyzői munkával. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a jegyző, mint funkció közszolgálatot lát el, amit illene, mérni időnként. Hallani a településen egyet, s mást e szolgálat minőségéről. Röviden összefoglalva várom az előttem helyből -élből elutasítők ötleteit a falu pénzügyi helyzetének változtatására. Induljunk ki abból, hogy nem hibáztatjuk az államot, nem várjuk tőle a megoldást. ha kívánjátok következő jelenésemkor erről is elmondom rám jellemző "rövid" véleményemet.”
  • 4. lolita 2008. november 19. 00:53
    „Na az irigyek megszolaltak,mar megint anelkül hogy elgondolkodtak volna a terven.”
  • 3. NagyAttila-Tat 2008. november 18. 17:35
    „Örömmel tölt el, hogy felkeltette érdeklődésüket az ügy,
    s egyúttal köszönöm a remek tanácsokat.

    Tisztelettel: Nagy Attila”
  • 2. Hókuszpóka 2008. november 18. 07:26
    „Maximálisan egyetértek az előttem szólóval.
    Kedves Attila, az Ön feltűnőségi viszketegsége már vicces.
    Foglalkozzon továbbra is a lovasnapok szervezésével, és persze a saját problémáival, nehéz gazdasági helyzetével.”
  • 1. Lucky 2008. november 16. 11:29
    „Aztán melyik településen lenne a körjegyzőség székhelye kedves Attila ? Minden aláírásért oda kellene ugyanis szaladgálni,csak a székhely település járna jól, neki ez emelkedés lenne , Levélnek meg lesüllyedés.
    A levéli költségvetés nem bír ki egy jegyzői állást, hogy az emberek helyben tudják intézni az ügyeiket ?
    Az összes elhasalt polgármesterjelölt ilyen ötletgazdag ? Pedig olyanok, mint a kaparós sorsjegy , rajta van a hátukon, hogy nem nyert ! Így is nehéz elvezetni egy önkormányzatot, hátha még ha mindenféle csodatevők és csepürágók okoskodnak állandóan. Egy busman mondás szerint mindenki a saját dárdájával döfködje a bozótot, de ennek van egy magyar változata is , a mi a csalánnal kapcsolatos.
    Miért nem olyan ötlettel házal ez a jó ember,hogy aki Ausztriában dolgozik, ott fizet adót, ott gyakorolja állampolgári jogait is !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra saját házában az ötgyermekes család

Mecsér - Új otthonában várhatja már az ünnepeket az az ötgyerekes mecséri család, melynek háza idén… Tovább olvasom