Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

''Ajánlatok '' a diákokért

Dunaszigeten a mai testületi ülésen másodszor is dönthetnek arról, hogy ősztől az iskolaátszervezések miatt a felső tagozatosok Halászira vagy Dunakilitire költözzenek-e.
Jó néhány parázs hangulatú falugyűlés, testületi vita után februárban a dunaszigeti testület úgy tűnt, döntött: Halászival társul, ősztől a felsősök abban az iskolában folytathatják tanulmányaikat. A testület s a szülők egy része Dunakiliti mellett kardoskodott, s teszi ezt azóta is. Ma ismét testület elé kerül az ügy, újra „bekérték" Halászi és Dunakiliti ajánlatát.

Harc az iskolásokért

„Elkeseredett harc folyik a gyerekekért: erőteljes a dunakiliti lobbi. Szakértői vélemény, törvény, vagy ha az önkormányzat csődbe megy, az sem számít. Attól tartok, a testület nem tud tárgyilagosan dönteni: remélem, konszenzus lesz, s nem kell megvétóznom a döntést" – mondta Tóth István dunaszigeti polgármester.

Dunakiliti marasztalná a pedagógusokat

„A dunakiliti iskola megfelelő feltételek mellett ingyen – normatív hozzájárulás nélkül – tudja fogadni a dunaszigeti felsősöket" – hangsúlyozta Szokoli Sándor, Dunakiliti polgármestere. Cáfolta, hogy a korábbiakban százkilencvenezer forint támogatást igényeltek volna tanulónként. A diákok létszámcsökkenése miatt szóba került két pedagógus elbocsátása, viszont amennyiben a dunaszigetiek a település mellett döntenének, mindkét tanár a tanintézményben maradhatna.

A halászi lehetőség hosszabb távra vonatkozik

„Az alsó tagozat helyben maradhatna, a felsősök jönnének Halásziba, s a következő tanévben a tanulók után normatív hozzájárulást mi sem kérünk" – foglalta össze önkormányzatuk ajánlatát Majthényi Tamás, Halászi polgármestere. Hozzátette: ha a központi normatív támogatások nem változnak, akkor a lehetőség a későbbi tanévekre is vonatkozik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomaosztó dékáni búcsúval

Összesen 141 agrármérnök és 31 szakmérnök tett fogadalmat pénteken a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának diplomaosztó ünnepi tanácsülésén. Nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában a végzettek közül negyvenen nem vehették át oklevelüket. Tovább olvasom