Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

A volt polgármestert a közbeszerzési szabályok megszegésével vádolják

A többéves kötelezettségvállalásra vonatkozó rendelkezések és a közbeszerzési szabályok tudatos megsértése, a képviselő-testület félretájékoztatása – egyebek mellett ezeket állítja a szennyvizes szerződéseket vizsgáló eseti bizottság.

Még tavaly novemberben határozott a képviselő-testület a korábban a Futura-sikerdíjat vizsgáló bizottság ismételt összehívásáról, ezúttal a szennyvizes megállapodások miatt. Ennek előzményeiről lapunkban korábban már beszámoltunk.

A bizottság feladata volt kideríteni, hogy a 2008-ban kötött kötelezettségvállalásra szabályszerű felhatalmazással rendelkezett-e az akkori polgármester, Szabó Miklós és a jegyző, dr. Orbán Géza ellenjegyezte-e azt. Vizsgálták azt is, hogy a kötelezettségvállalás sérti-e a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. A bizottságnak decemberben kellett volna beszámolnia. Ekkor azonban egy hónapos hosszabbítást szavaztak meg számukra. Ám a következő ülésre is csak egy részjelentés került a képviselők elé. Ugyanis a bizottsági meghallgatás hangfelvételeinek egy része megsemmisült. Így a bizottság még egy hónap haladékot kapott. Az újabb meghallgatást követően aztán összeállította jelentését, amivel legutóbbi ülésén foglalkozott a testület.

A szennyvíztelep látványterve: ˝...a vizsgált szerződések formai és tartalmi elemei nagymértékben egyeznek.˝
A szennyvíztelep látványterve: ˝...a vizsgált szerződések formai és tartalmi elemei nagymértékben egyeznek.˝


Tárgyalás a sikerdíj mértékéről. A bizottság javaslatára a testület – egy tartózkodás mellett – arról határozott, hogy a személyes felelősség megállapítása érdekében korábban tett büntetőfeljelentés anyagához csatolják a mostani vizsgálat teljes anyagát is. Ezzel együtt az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség mértékének csökkentése érdekében felhatalmazták a polgármestert, hogy tárgyaljon a projektíró céggel.
Eszerint a bizottság négy, a szennyvizes projekthez kapcsolódó szerződést vizsgált. Megállapították, hogy ezek ugyanazt a megbízotti kört érintik, mint a futurás szerződések. Emellett a vizsgált szerződések formai és tartalmi elemei – annak ellenére, hogy másik projekthez kapcsolódnak – ugyancsak nagymértékben egyeznek. Az egyik megállapodás kapcsán a bizottság kimondta a többéves kötelezettségvállalásra vonatkozó szabályok megsértését. A szerződés megkötése ugyanis az erről szóló testületi döntés előtt lezajlott. A szerződések szabályos jegyzői ellenjegyzést nem tartalmaztak. Leírták továbbá a közbeszerzési szabályok megsértését is. A bizottság szerint az önkormányzat a szerződéskötésekkel megsértette a közbeszerzési törvényt és jogellenesen mellőzte a közbeszerzési eljárást. Nem találtak írást arról, hogy a projektmenedzsment kiválasztására lefolytatott közbeszerzési eljárásban miként választották ki az ajánlattevőket és miért csak egy érvényes ajánlat érkezett. Ezen ajánlat elfogadásáról készített jegyzőkönyvet a bírálatnál jelen nem lévő Árvay István helyett ismeretlen személy írta alá.

A bizottság szerint vélelmezhető, hogy a közbeszerzés jogtalan mellőzése miatt az önkormányzatot meg nem állapítható mértékű kár érte. Tekintettel a Futura- és a szennyvizes szerződésekben fellelhető egyezőségekre és az érintett személyi kör átfedésére a bizottság szerint az önkormányzat nevében eljárók tudatosan figyelmen kívül hagyták a kötelezettségvállalásra és a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat azért, hogy az érintett cég kapja a megbízásokat. Emiatt a képviselő-testületet nem, vagy félretájékoztatták.

˝Előnyöm nem származott˝. Lapunk érdeklődésére Szabó Miklós korábbi polgármester kifejtette: „A vitában a sikeres pályázatok, az elnyert támogatások és az ennek köszönhetően megvalósult fejlesztések a legfontosabb irányadók. A korábbi és a jelenlegi önkormányzat is dolgozott, illetve dolgozik a sikerdíjak kapcsán ezzel a pályázatíró céggel. A mostani bírálók sem vitatták a díj jogosságát és mértékét. A közbeszerzési döntésekhez semmiféle érdekem nem fűződött és ezekből személyes előnyöm nem származott. Az eljárásmód és a huzavona, amit az ügy kapcsán művelnek, méltatlan a városhoz és hozzám is. A balhékeltés helyett a megoldás keresése lenne az üdvös mindenkinek" – hangsúlyozta Szabó Miklós.

Olvasóink írták

  • 20. Abrafax 2013. március 21. 19:53
    „Az a ti bajotok Abszurd Tamás, hogy ha találtok is valami témát, akkorára fújjátok, hogy az már köszönő viszonyban sem lesz azzal a valósággal, amit más halandók megélnek ebben a városban. Ezeket a bombasztikus jelzőket magad sem hiszed...”
  • 19. justitia18 2013. március 20. 20:50
    „18 !
    Nagyon jól tájékozott és irigy vagy, netán volt MSZMP tag vagy ? ::))
    Ha kupleráj lenne, ahogy írod, akkor nem a helyi Mszp lenne a legnagyobb, legszervezettebb párt a városban. Azok hullottak ki, mentek el önszántukból, akik nem az elvek, hanem - elsősorban - a pénz miatt politizáltak ezidáig, kázi megélhetési politikusok voltak. Sokkal jobban működik a helyi Mszp, mint gondolod, nézd csak meg a politikai rendezvényeinek meghívottjait, létszámát. Ha csak fele ilyen jól működne a fityisz helyben, nem kellene biciklis tűzoltót, munkanélküli, a szakmájából kiöregedett pornósztárt, bukott ügyvédet, stb., indítani képviselőként, hogy az egyéb jól kvalifikált politikusokról ne is beszéljek....:::))) A városlakók szerencsére ezt jól tudják...”
  • 18. Abrafax 2013. március 19. 18:54
    „Tudod, hol van kupleráj, Abszurd Tamás? Az óvári baloldalon. Egymást gyilkoltátok az parlamenti és a polgármesteri jelöltségért, azután az elnökségért. Szétvertétek a saját frakciótokat, azért a morzsányi hatalomért, amit a városi listás hely hozott. Ha csak megközelítőleg leírnám, mi a véleménye komoly helyi elvtársaidnak rólad, kimoderálnának. Csak pirultam, mint a szűzlány, amikor kéretlenül végig kellett hallgatnom.”
  • 17. abszurdisztán 2013. március 19. 05:53
    „A fideszes morált jól példázza ez az eset. Amikor szükségünk van rá - nélküle nem került volna hatalomra a fityisz Óváron - támogatjuk. Utána viszont kicsináljuk, de rendesen. Hatalmas kupleráj volt és van a városházán.”
  • 16. Abrafax 2013. március 18. 19:28
    „14: Ha nem tesznek feljelentést, az bűnpártolás. Ha feljelentést tesznek, akkor szerinted "kicsinálják, mert jönnek a választások". Te melyik lehetőséget választanád, nagyjancsi, Te tartanád a hátadat egy olyanvolt szövetségesért, aki láthatóan már akkor kijátszott, mielőtt szembefordult volna veled?”
  • 15. envagyok56 2013. március 18. 13:49
    „Nem a két polgármester hívei közti vitához kivánok szólni.Múlt héten a csütörtöki számban jelent meg egy hír, őszintén remélem, csak újságirói túlzás.A városunkban jól ismert, kerékpáros papirgyűjtő családot rendőrségi büntetéssel fenyegetik.Ugymond a közlekedés veszélyeztetéséért.Külön téma lenne, eddig miért nem fenyegette, és mi történhetett hirtelen.Abban a városban, ahoképl derénk védőink ingerküszöbéig nem ér fel a lomtalanítások utáni városkép.Amikor bármelyik helyszinen lehetne epizódokat forgatni egy Sztalingrád ostroma címü filmhez.Akkor ez a szorgalmas, örökbefogadott gyereket is tisztességgel nevelő embepár OKNÉLKÜLI vegzálása több, mint felháborító.Bűn.Ne jöjjön senki azzal a hülyeséggel, hogy bármi módon is veszélyt jelentenek a közlekedőkre.Akire ők veszélyesek, az önveszélyes.Az ne menjen ki az utcára ,mert közveszélyes.Szeretnék majd annak a rendőrnek a szemébe nézni, aki először megírja a büntetöcédulát.Nagy ellenfele támad neki.A saját lelkiismerete.És, bármennyire is odázza majd, a tükörbe is bele kell nézni.Mikor borotálkozik.Ha hölgy lessz az illető, hát majd sminkeli magát.Tudom, parancs az parancs.Akkor is.Wolf János Ostermalyer út”
  • 14. nagyjancsi 2013. március 18. 12:01
    „Nemsokára jönnek a választások, addigra ki kell csinálni a Szabó Miklóst, ez a terv. A fidesznek és udvartartásának soha nem látott hatalomvágya van.
    Azt pedig ugye nem gondolja senki, hogy most nincs ugyanolyan (még sokkal nagyobb) kupleráj a vezetésben mint akkor!”
  • 13. abszurdisztán 2013. március 16. 15:49
    „Kubatov elvtárs és a kifizetetlen Szíjjártó számlák miatt aggódj !! Kovácsot meg ne féltsd, többször is bebizonyította, hogy jól megáll a lábán !”
  • 12. Abrafax 2013. március 16. 09:30
    „Tamás, nem lesz kilakoltatás, éppenhogy 60%-kal csökkent a város adóssága :)
    Esetleg katasztrófahelyzetben van halvány esélyed rá, hogy te és a snájdig szívtipró DK-s barátod egy éjszakára legalább beköltözzetek a városházára.
    Én inkább azon aggódnék, hogy a sok szakmaiatlan, politikailag motivált szöveged miatt megkérdezik a diákjaid, hogy mégis, mire föl ülsz a a katedrán a portásfülke helyett? Bár inkább a diákok, mint a dékán...”
  • 11. abszurdisztán 2013. március 16. 06:23
    „Abrakornél, te meg csomagolj ! Kilakoltatás lesz a városházáról. Nézegesd az álláshirdetéseket !!”
  • 10. Abrafax 2013. március 15. 21:58
    „Abszurd Tamás,te Szabó Miklóst szeretnéd leváltani :) Három évet késtél...”
  • 9. abszurdisztán 2013. március 15. 20:16
    „Micsoda kupleráj volt a városházán ! Hogyan működött együtt a városért a polgi és az alpolgi ?? Ilyen ügykezelésre szavaztak a választópolgárok ?? Nagy éppúgy benne van az ügyben. Ha tudta, azért. Ha nem, akkor mi a fenét csinált a városházán ennyi pénzért ?? Szégyen, Kubatov úr !!”
  • 8. Abrafax 2013. március 13. 19:27
    „6 Juszticisztán
    1. A polgármester úr nem tájékoztott senkit. Ezért nem azokat kell felelőssé tenni akik nem KAPTAK infót, hanem azt aki nem ADOTT.
    2. Még így is jobban, mint az előző garnitúra. Még egyszer: a tájékoztatás felelőssége azé, akinél az információ van.
    3. A közbeszerzési felelős helyett "valaki" aláírta, eltitkolták előle. Most éppen az ellenőrzés és a felelősségre vonás folyik, ha nem látnád.
    4. A kérdést Szabó Miklósnak tedd fel. Harmadszorr is: a problémát egyfajta hatáskörtúllépés okozta, tehát a hatáskörét túllépő polgármester a számonkérendő személy. Nem az, akinek a képe neked éppen nem szimpatikus.
    Ha valami tényleg érdekel, kérdezz olyat, aki válaszolni tud. Ha tudsz valamit oszd meg, de ne sejtess és ne sugalmazz. Mert annyira naiv te sem lehecc, hogy valódi választ várj a kommentek között :)”
  • 7. tökmindegy 2013. március 13. 13:17
    „Én ezt az egészet már láttam filmen. Címe: A tanú.
    Sajnos ma is azokat az időket éljük.”
  • 6. justitia18 2013. március 13. 09:37
    „5 !
    Engem azért nagyon érdekelne Simicska úr (Közgép Zrt.) megnyert 1,5 milliárd Ft-ja a móvári hulladékgazdálkodási-projektben...
    További kérdéseim:
    - milyen önkormányzati vezetése (Fidesz- MDF-Labe) volt Móvárnak 2006-2010 között, ha még a polgármesteri kabinet sem tudott az állítólagos szerződésekről ?
    - hogy lehetett így irányítani, vezetni a várost, amikor a bal kéz nem tudta, mit csinált a jobb ?
    - hol volt az önkormányzat bellő ellenőrzése ?
    - így kell megoldást találni, hogy a saját hibáimat mással vitetem el ?”
  • 5. Abrafax 2013. március 12. 21:41
    „Akkor lesznek izgalmasak a kommentek, ha egy gyakorló jogász felé a nettó becsületsértésig mennek... Hát ezt tanították nektek szombaton a heppeningen? Nem kell félrebeszélni, ez a cikk Szabó Miklósról, Orbán Gézáról és a jogszerűtlen kifizetések felderítéséről szól, Mórickák!
    MIklós kommentárjához: nem kellene megoldást keresni, ha nem teremti meg a problémát. A labda az Ön térfelén pattog.”
  • 4. fityesz 2013. március 12. 19:39
    „Árvay ugyanúgy részese a mutyi pénzeknek mint a Fidesz egész holdudvara.Természetesen jogilag tiszta az egész.”
  • 3. justitia18 2013. március 12. 12:25
    „1 !
    Sajnos nálunk is utaznak a fiúk, 1,5 milliárd Ft. a Simicska által tulajdonolt Közgép Zrt-nek az Árvay-féle "hulladékgazdálkodási projektből"... ::))”
  • 2. abszurdisztán 2013. március 12. 12:06
    „Tévedés. Mosonmagyaróvárhoz is kötődik Simicska.”
  • 1. 621 2013. március 12. 09:18
    „Ezek szerint gyanús, ha egy -azonos - megbízotti kört érintenek szerződések... Még szerencse, hogy Nyerges-Simicska nem mosonmagyaróvári projektekben utazik, mert még a végén lenne nekik nemulass.....! Vagy még sem????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tigristorta és paradicsomvirág

Valósághű tigris- és szívtorta, ételkülönlegességek, madár és virág cukorból, paradicsomrózsa is a gasztronómiai fórumon. Tovább olvasom