Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

A vasúttársaságon akart bosszút állni

A vasúttársaságon akart bosszút állni az a hanságligeti fiatal, aki a vágányok mellett húzódó kábeleket felhelyezte a sínre. Így azokat az arra közlekedő vonat kettévágta. Tettével komoly galibát okozott a vasúti jelzőrendszerek működésében.
A Hanságliget és Jánossomorja közti hanságliget-nagyerdei vasútállomás átjárójánál egy hanságligeti fiatalember a minap az állomási sugárzó kábelt, illetve a szigetelt sínkábelt felhelyezte a sínre. Ezeket aztán a Csorna felől érkező vonat kerekei elvágták. Miután a fémkerekek kettészelték a vezetékeket, zárlat keletkezett a rendszerben. Ennek nyomán a hiba elhárításáig a fényjelző készülék folyamatosan vörös jelzést adott.

Az ügyben indított nyomozás és adatgyűjtés során az esetet követő napon egy fiatalkorú hanságligeti lakos meghallgatásakor a rendőröknek elmondta: a Jánossomorjáról induló vonattal ment volna hazafelé, ám felszállás előtt nem váltott jegyet. Mivel látta, hogy a kalauz a szerelvény első kocsijába szállt fel, ezért ő a másodikban foglalt helyet. A fiatalember azonban a következő állomásnál leszállt a vonatról, mert félt a kalauztól. Ezután a sínek mellett sétált Hanságliget felé, amikor úgy gondolta, hogy mintegy bosszúképpen a vágány menti vezetékeket három különböző helyen rárakja a sínekre.

A fiatalember ellen vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kődobálók a sztráda felett

Könnyen tragédiához is vezethetett volna annak a három csemeztanyai fiatalnak a… Tovább olvasom