Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

A város hiteleiről, számokban

A mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülésén az ellenzék és a polgármester is visszautasította a közelmúltban a Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület által nekik ítélt „Citrom-díjat”.
Napirend előtti felszólalásukban többen is a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testületének odaítélt Citrom-díjat kifogásolták a legutóbbi tanácskozáson. Dr. Szeredi Ádám (MVE) elmondta, frakciója korábban is elfogadhatatlannak tartotta a buszpályaudvar áthelyezését és a Városüzemeltető Kft. működési színvonalát.
A képviselő szerint a problémák megoldásának nem az a módja, hogy országosan lejáratják a várost és annak testületét.
Kifogásolta, hogy olyan ember is ítélte oda ezt a díjat, aki maga is komoly felelősséggel bírt ezen döntések meghozatalában. Ha a díj odaítéléséről független civil szervezet döntött volna, akkor semmi kifogásuk sem lenne ellene, így azonban visszautasítják azt.

Szabó Miklós (MDF) a Citrom-díj frakciójára eső részét szintén visszautasította, miután a kérdéses két ügyben mindannyiszor felemelték a szavukat. A képviselő szerint ez a döntés kizárólag a kormányzó koalíció felelőssége. Csorba Dezső (MKDSZ) úgy véli: a díj odaítélésével a gazdasági bizottság elnöke saját munkáját értékelte, ezért a kereszténydemokraták nevében visszautasította azt. Dr. Tóásó Gyula (MSZP) az őt ért bírálatokra elmondta: a díjat az a civil társaság alapította, mely többek közt megakadályozta, hogy húsz évvel ezelőtt több ezer vagon osztrák hulladék érkezzék a városba. Stipkovits Pál polgármester otromba viccnek nevezte és visszautasította a Citrom-díjat. Mint mondta, egy képviselőt sem lehet hírbe hozni a buszpályaudvar áthelyezése miatt, hiszen erről nem is szavaztak.

A napirendek sorában az önkormányzat elmúlt évi zárszámadási rendelete váltotta ki az egyik legnagyobb vitát a képviselők között. Az előterjesztésből kiderül, hogy a város elmúlt évi bevételei és kiadásai egyaránt mintegy 11,6 milliárd forintot tettek ki, a tényleges hitelfelvétel pedig 379 millió forint volt. Dr. Árvay István (Fidesz) szerint bizonyos feladatelhagyások és finanszírozáselmaradások javították ugyan az önkormányzat pénzügyi helyzetét, ám kizárólag a működés finanszírozása gyengítette a város erejét. A képviselő ezért óvatosságra intette a városvezetést. Németh Sándor (MDF) kiemelte, hogy a korábbi évhez képest 47 százalékkal nőtt a hitelfelvétel, így szerinte a hitelállomány jelenleg már meghaladja az 1 milliárd forintot. Kovács Gergely alpolgármester a zárszámadás pozitív elemeiről beszélt. Az elkövetkezendő időszak feladatai közül az adósság növekedési ütemének csökkentését, a szigorú, takarékos működtetést és a betervezett ingatlanértékesítések realizálását emelte ki az alpolgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

28 milliárd a Mosoni-Dunára?

A három szigetközi község határában 28 milliárd forintból megépülő idegenforgalmi központ… Tovább olvasom