Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A város harmada fesztiválozott

Mosonmagyaróvár - Hat nap, 30 színpadi műsor, 12 ezer ember, több mint 100 hordó sör, 50 köbméter hulladék: így lehetne számokkal jellemezni az idei Nyári Fesztivált.
A múlt héten zárult mosonmagyaróvári Nyári Fesztivál eddig soha nem látott számú vendéget vonzott, a programokon összesen 12 ezer ember fordult meg, azaz Mosonmagyaróvár minden harmadik lakója ellátogatott a Flesch Károly Kulturális Központhoz. Az intézmény vezetője, Csiszár Péter szerint az itt élők részvételükkel bebizonyították, hogy jó ötlet volt a városközpontba szervezni a programok többségét, és világossá vált, hogy van igény nagy szabadtéri rendezvényekre.

A Nyári Fesztivál szervezői a rendezvény utolsó estéjén végre lazíthattak.
A Nyári Fesztivál szervezői a rendezvény utolsó estéjén végre lazíthattak.

– A tűzijáték estéjén 4–5 ezren voltak – mondja az igazgató. – A könnyű- és a komolyzenei műsorok egyaránt nagy érdeklődésre tartottak számot. A Mosonban megrendezett templomi hangverseny a Wiedemann testvérpár előadásában és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje a városközpontban egyaránt telt házat vonzott, holott a két program egymással egy időben zajlott.

A Flesch-központ környezetében kialakított szabadidőpark is benépesült kicsikkel és nagyokkal, így az ígéretet, hogy minden korosztály megtalálhatja az ízlésének megfelelő programot, betartották a szervezők.

A rendezvényen bemutatkozhattak a kistérség települései is.
A rendezvényen bemutatkozhattak a kistérség települései is.

– Igazi csapatmunka volt a fesztivál – mondja Csiszár Péter. – A Városüzemeltető és Fenntartó Kft. gondoskodott a kulturált körülmények biztosításáról: négyóránként körbejárták a területet és összegyűjtötték a szemetet, melynek elszállításáról a Rekultív kft. gondoskodott. A vendéglátás is zökkenőmentesen működött egész héten.

– Reméltük, hogy sokan jönnek el, de ilyen szépszámú közönségre magunk sem számítottunk. Rendkívül sikeres hetet zártunk, s ebben nagy szerepet játszott, hogy szinte mindegyik programunk ingyenes volt.

– Jövőre is hasonló műsorokra számíthatnak a mosonmagyar-
óváriak – ígéri az igazgató. – Terveink szerint a kistérség tele-
pülései viszont nagyobb szerepet kapnak majd a Nyári Fesztiválon.

Olvasóink írták

  • 11. Big Oraculum 2008. augusztus 31. 15:03
    „Sajnos olyan programot, rendezvényt, helyszínt nem lehet találni, ami mindenkinek egyformán jó és senkit sem zavar.
    A többségnek tetszett a fesztivál, sokan jól érezték magukat. Olyanok mindig voltak és lesznek is, akik valami miatt fanyalognak, hibákat és támadási felületet kerenek. (Szerencsére ők elenyészően kevesen vannak!)
    Idén is kibírta mindenki a környéken, túlélték a nemalvók is... ;)
    Nyári fesztivál jövőre is lesz.”
  • 10. 01010 2008. augusztus 29. 20:41
    „Tisztelt pan.cser Úr
    vártuk a "A mosonmagyaróvári Nyári Fesztivál képekben" cikknél de sajnos eltünt , mint a ... :-)”
  • 9. hubibarita 2008. augusztus 29. 17:07
    „hanga79 te biztosan tudod mennyit kaszáltunk igaz?? nem azért írtam hogy sajnálj hanem azért hogy tudd olyan embereket dícsértek a cikkben aki kijött evet ivot" nem vizet". nem fizetett a munkályát meg más csinálta meg! Te dolgoznál máshelyett?? ha igen szólj!! a pénzedet meg majd felveszem én!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 8. minimanó 2008. augusztus 28. 22:23
    „pan.cser!!!!
    Gondolom Ön nem volt még egy jó bulin sem. Mert akkor tudná, hogy milyen egy kicsit kikapcsolódni.
    Nem hinném, hogy mindenki reklamált volna a zajért. Csak Ön csinálja a fesztivált a fesztivál végén is.”
  • 7. pan.cser 2008. augusztus 28. 18:30
    „A 12 ezer embert ki számolta meg? Kétségtelen sokan voltak, de volt egy törzsközönség. A minden harmadik nem igaz! Magam, körülbelül max. 3000 ezerre teszem aki ott megfordult egyszer legalább, de valószínű ez is sokkal kevesebb. Ebből még levonhatjuk a vidékiek százait, az igazság kedvéért. Akiket meg nem hagytak aludni a szükségtelenül éjszakába nyúló programok az kb. 5-6 ezer, beteg, kisbaba, öreg, másnap dolgozni igyekvő, akik idegeit a zaj tette próbára. Az éjszakai ricsaj, az másokkal nem törődő emberek élete, akik nem éppen a másnap hajnalban MUNKÁBA igyekvőkből kerülnek ki. Nagy zaj nagy ÉLET, micsoda buta ötlet! Felháborító a tombolni akarók mások nyugalmát semmibe vevők szemlélete. Az minden csak nem korszerű. Az éjszaka a csenddé kell hogy legyen a várps minden részén. Egyszer végre legyen már végre VÉGE, legyen csend minden éjjel. Erre törvények vannak. Hogyan veszik a bátorságot akik ezt megszegik, eltűrik, megengedik?”
  • 6. zenelady12 2008. augusztus 28. 16:10
    „Ez már nem érdekli azokat, akik csak háborognak. A lényeg, hogy ott ne legyen! Soha nem lesz itt béke. A pultosokat sajnálom... A pénz nem az övék, dolgozni viszont nekik kellett. Sajnos, ilyen hozadékai is vannak. Az alkalmazott mindenhol a rövidebbet húzza...”
  • 5. DP 2008. augusztus 28. 14:21
    „Igen is jó volt, kellenek a programok, nem csak az unalom és a csend ebben a városban.

    Akinek nem tetszik az költözzön ki a városközpontból, szivesen vannak akik beköltöznénk munkájuk miatt, vagy mennyenek rokonokhoz.

    Szerinted hogy nézne ki egy program a vasútállomásnál??? egyáltalán ki az aki kiemme odáig?”
  • 4. törpilla 2008. augusztus 28. 09:46
    „Kedves Annamária a közeljövőben Önöknek,a városközpntiaknak szervezendő Városközpontiak napja is zavarni fogja? akkor minek szervezni? Én régen laktam a városközpontban és nem zavart,mert nem akartam,hogy zavarjon.Ha mindennap ott lettem volna(sajna csak 2 estét engedhettem meg magamnak),biztosan a városközpontiakat láttam volna zömmel.A többség élvezte!Nem kellene állandóan fanyalogni.Ha van valami,az a baj,ha nincs az! Lehet pihenni az év többi napján.Aki sokat pihen,keveset él,tartja a mondás... Gratula a szervezőknek,a fellépőknek és mindenkinek aki egy kicsit is hozzátett,hogy Móváron megint legyen egy kis ÉLET!”
  • 3. Kondorosi Annamária 2008. augusztus 28. 09:02
    „A Nyári Fesztivál biztosan nagy siker volt annak aki szervezte ,de az ott lakók nyugalmát azt nem vették figyelembe. A jövőben szerintem a város határában kéne valahol megtartani mert nagyon zavaró. Alig vártuk, hogy elteljen az a pár nap mert a lakásban sem hallottuk egymás szavát a nagy hangerő miatt. Pihenni meg aztán végképp nem lehetett, főleg amikor hulla részegen hazafelé igyekeztek a kedves résztvevők.”
  • 2. hanga79 2008. augusztus 27. 19:52
    „Azért nem kellene annyira sajnálni a vendéglátóst! Vajon mennyit kaszálhatott a 12 ezer emberen? Szerintem simán kitelt belőle a takarítás, ha volt annyira rendes, hogy fizetett a pluszmunkáért a pultosoknak.”
  • 1. hubibarita 2008. augusztus 27. 16:27
    „Felháborodva olvastam a cikket ugyan is a városüzemeltetők emberei helyett a kárpáti k.f.t pultosai dolgoztak!! Akiknek a szemetet el kellet volna takaritani azok az ingyen kaja meg az ingyen sör után eltüntek mint az aranyóra!!! Jó lenne, mielőtt valamit megjelentetnek az újságba utána is néznek,hogy van-e valóság alapja!! De köszönjük a Republic koncertet nagyon jó volt!!! Annak ellenére hogy másnap reggel a PULTOSOK takarítottak, nem mások.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapcsolatépítő civilek

Mosonmagyaróvár - A Polgárok Tiszalökért Egyesület az év elején vette fel a kapcsolatot a… Tovább olvasom