Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

A testvérvárosban is színpadon

Az Ujhelyi-iskola diákjai immár ötödik alkalommal utaztak Erdélybe, testvériskolájukhoz. Fellépőként vettek részt a sepsiszentgyörgyi Szent György-napokon.
Mára szinte hagyománnyá vált, hogy az Ujhelyi Imre Általános Iskola diákjai ellátogatnak testvériskolájukhoz Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre, s részt vesznek az Európa-szerte ismert Szent György-napokon.

˝Április 25-én vágtunk neki a meglehetősen hosszú, közel húszórás útnak˝ – meséli Gálos Jánosné igazgató. „Útközben megálltunk Déván, Gyulafehérváron, majd másnap megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre. Elámultunk az egész várost belengő hatalmas fesztiválhangulat és az állandóan hömpölygő sokaság láttán. Most is a testvériskolánk, a Mikes Kelemen Líceum kollégiumában szálltunk meg. A fesztiválon a kézművesvásártól kezdve a kulturális programokon át a könnyűzenei koncertekig mindenki megtalálta a kedvére valót" – mondta az igazgató.

Fesztivál – Az Ujhelyi-iskola táncosai felléptek a Szent György-napokon Sepsiszentgyörgyön.
Fesztivál – Az Ujhelyi-iskola táncosai felléptek a Szent György-napokon Sepsiszentgyörgyön.

Az egyik nagyszínpadon először a Palenik József és Balogh Tímea által felkészített gyerekek mutatták be néptánctudásukat, majd az iskola modern táncosai a Theatrum Ad Flexum énekeseivel együtt közös produkcióval szórakoztatták a közönséget. Másnap idegenvezető segítségével bejárták Brassót és környékét. Hazafelé még útba ejtették Segesvárt és Kolozsvárt is.

– Május 9-én a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjainak kis csoportja érkezik hozzánk, mint minden év tavaszán. Tíz éve van testvériskolai kapcsolatunk, az oda-vissza látogatások kölcsönösek – tette hozzá az igazgató.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárult a nyomozás a bezenyei nyugdíjas halálának ügyében

A 75 éves asszony halálát az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint kihűlés okozta. Tovább olvasom