Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

A természettudomány ifjú reménységei

Három ország százharmincöt tanulója versengett egymással a hétvégén Mosonmagyaróváron az idén huszonkilencedik alkalommal megrendezett Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjén.
A neves botanikus-természettudósról, Kitaibel Pálról elnevezett, középiskolásoknak szóló biológiai és környezetvédelmi verseny döntőjének huszonkilencedik alkalommal biztosított sikeres rendezési feltételeket a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara.

Az idei Kitaibelre három országból százharmincöt középiskolás tanuló érkezett, hogy a szokások szerint ismét április utolsó hétvégéjén versenyre keljenek a legnívósabb középiskolai tanulmányi vetélkedők között számon tartott rendezvény első díjáért.

A döntő ezúttal is több fordulóból állt, majd ezt követően mind a kilencedik, mind a tizedik évfolyamból a legsikeresebb nyolc gimnazista, illetve öt szakközépiskolás jutott tovább a szóbeli döntőbe.
A szakközépiskolások kilencedik évfolyamának mezőnyében Füle László, a ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolából, míg a tizedik évfolyamon Juhász Judit Anna, az egri Neumann János-középiskola tanulója végzett az első helyen.

A gimnazisták közül kilencedik évfolyamon Pál Gabriella, a tatabányai Árpád-gimnázium diákja, a tizedikesek mezőnyében pedig Horváth Gergely, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium növendéke kapta az első helyezettnek járó díjat.

A szokásnak megfelelően a verseny keretében adták át az idei Kitaibel-bronzplaketteket is, amit ezúttal Gömöry András, a budapesti Fazekas-gimnázium tanára, egyben a rendezvény fővárosi versenyfelelőse, illetve Tóth Istvánné, a mosonmagyaróvári egyetemi kar növénytani tanszékének adminisztrátora vehetett át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két hónap gyógyszer nélkül

A jánossomorjai Sipos József Benjámin hat éves és körülbelül húsz centiméterrel alacsonyabb a vele… Tovább olvasom