Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

A távhőrendszer felújítása folytatódik

Folytatja a két éve megkezdett távhőrendszer átépítését a Városüzemeltető és Fenntartó Kft.
Idén folytatja a Városüzemeltető és Fenntartó (VÜF) Kft. a távhőrendszer karbantartását és fejlesztését. A 2010-ben megkezdett energetikai korszerűsítés első fázisa a primer távhővezeték cseréjével idén zárul. A felújítási program során a meglehetősen rossz állapotú, negyvenéves vezetékeket cserélik ki és korszerűsítik. Az elmúlt két évben a teljes Móra Ferenc utcai primer távvezetéket kicserélték. Tavaly mintegy háromszáz méteres nyomvonalon több mint fél kilométernyi vezetéket váltottak ki. Teljesen új technológiát alkalmaztak, nem úgynevezett vasbeton csatornába fektették a csöveket, hanem előre szigetelt, közvetlenül a földbe fektetett vezetékeket használtak.

– Idén a városi távhőszolgáltatás életében talán a legkomplikáltabb felújítás zajlik – tájékoztatott Bakler Csaba, a távhő-szolgáltatási üzemegység üzemviteli vezetője. Elmondta: az úgynevezett főelosztó akna teljes cseréjét és korszerűsítését végzik el. Ez a beavatkozás a város minden távfűtéses lakását érinti, mivel a főelosztó aknán keresztül jut minden helyre a távhő. Ezzel a munkával párhuzamosan az Erkel Ferenc és a Flesch Károly utcák primer vezetékeit is kicserélik. Az itt alkalmazandó technológia megegyezik a Móra utcai szakasszal, az úgynevezett előszigetelt távvezetékek kerülnek a földbe. Ez a hagyományos technológiához képest gazdaságosabb működést tesz lehetővé.

Bakler Csaba hozzátette: a felújítási munkákra nagy szükség van, hiszen a város távhőrendszerét 1970-ben adták át, és noha a szükséges fejlesztéseket mindig elvégezte a szolgáltató, a gerincvezeték még eredeti. Így a biztonságos és gazdaságos szolgáltatás elengedhetetlen feltételei ezen munkák véghezvitele.

A szolgáltatást ideiglenesen kiépített távvezetéken biztosítják majd a felújítás alatt, ám így is előreláthatólag háromszor kényszerül üzemszünetet tartani a városüzemeltető. Ebből két alkalommal a teljes várost érinti a szolgáltatás szüneteltetése. A leállások várhatóan három-, illetve kétnaposak lesznek, ehhez kéri a társaság a fogyasztók megértését és türelmét.

Az összességében mintegy 90 milliós beruházásra ötvenszázalékos támogatást nyert a városüzemeltető (VÜF), az erről szóló szerződést már alá is írták.

A szakember elmondta: a társaság a jövőben tovább folytatja a távhőrendszer rekonstrukcióját. A hőközpontok fejlesztése folyamatos, az egész városra kiterjedő felügyeleti rendszert is korszerűsítik. Ugyancsak pályázni kíván a VÜF az ipartelepi rendszer teljes energetikai korszerűsítésére hőközpontok szétválasztásával, illetve a vezetékek korszerű szigetelésűekre cserélésével.

Bakler Csaba kiemelte: noha a jelen gazdasági körülmények a városüzemeltető életére is kihatnak, nehezítve azt, a lehetősé-
geihez mérten mindent megtesz a rendszer korszerű szinten tartásával, változatlan alapdíjak mellett. Így téve a távfűtést – csakúgy, mint a fejlett országok zömében – az energiaellátás kedvező alternatívájává.

Olvasóink írták

  • 2. RickCartman 2012. június 13. 22:00
    „teljesen korrekten csinálták a Móra Ferenc utcai részt is, gyorsan dolgoztak, a szükségesnél sehol ne volt több kényelmetlenség, és volt tájékoztatás is - helyi lap, helyi tv, meg itt az online-on is, senki nem maradt információ nélkül
    ha majd egyszer tényleg készen lesz a teljes felújítás, jó lenne kicsit viszontlátni a megtakarításból számlán is- nem rögtön, de úgy 1-2 év múlva...”
  • 1. 01010 2012. június 13. 18:45
    „Parkolókat mikor zárják le?
    Előtte remélem mindenkit tájékoztatnak a munkakezdés előtt az időpontokról.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzbüntetés a csalónak

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki jó minőségű szenet kínálva, majd silányabb… Tovább olvasom