Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

A tárcaközi bizottság volt az előkészítő

Nagy István közleményben reagált a szocialisták tengapi felvetése, melyben az után érdeklődtek, milyen szakértők készítették a zsebszerződések felszámolását célzó törvényjavaslatot.
„A zsebszerződésekkel szembeni fellépés céljából még 2012 áprilisában alakult egy tárcaközi bizottság, amelynek feladata a zsebszerződések feltárásához szükséges jogi, közgazdasági és adminisztratív eszközök kidolgozása volt.

A tárcaközi bizottság tagjai, valamint a minisztériumok apparátusa tekinthető azon szakértőknek, akik segítségek voltak a javaslat előkészítésében. A benyújtást többfordulós egyeztetés előzte meg" – fejtette ki Nagy István országgyűlési képviselő a tegnapi szocialista felvetésekre - Milyen szakértők készítették?

„A törvény speciális helyzet kezelésére jön létre, hiszen a probléma, amit meg kell oldania, a jelenlegi hatályos jogrendszer kijátszásával keletkezett. A Fidesz–KDNP-nek érdeke a magyar termőföld tulajdonának védelme, ezért újra benyújtjuk a parlament elé" – hangsúlyozta a képviselő.

Nagy István visszautasította, hogy a jelenlegi kormányzat számára nem fontosak a szociális ágazatban dolgozók. „A rendszert át kell alakítani és hatékonyabbá tenni. Mosonmagyaróvár is kiemelt figyelemmel kezeli ezt az ügyet. Sikeres és folyamatban lévő pályázatainak célja a szociális rendszer ellátottjainak és a rendszerben dolgozók munkakörülményeinek a javítása. (...) Nemcsak ígérjük, hanem meg is tesszük ezt" – áll Nagy István közleményében.

Olvasóink írták

  • 12. zöldike 2013. november 17. 22:55
    „9. Boli
    A baj az, hogy nem csak a balos lap kommentjei, hanem a jobboldali értelmiségi, a Fidesz egyik alapítójának a véleménye sem nagyon érdekli a pancsereket! ld. Pokorny: Szétesik a Fidesz, ha marad a militáns tempó
    (Pancser: nem személyeskedni, vagy sértegetni szeretnélek! De itt és most csak ez a szó tükrözi a lényeget.)”
  • 11. Abrafax 2013. november 17. 09:50
    „9. Igen, a foci egy olyan ismeretlen és egzotikus sport, hogy kettejükön kívül szinte senki sem ismer...
    A kutyát nem érdeklik egy balos lap kommentjei, az itteniekkel sem foglalkoznék, ha nem lennének annyira ostobák és manipulatívak, mint pl. a tieid.
    Még egyszer elmondom, hogy egy számodra unszimpatikus kormány bolsevikozása a nácizással együtt a legocsmányabb kegyeletsértés és tiszteletlenség több tízmillió halottal szemben!!!”
  • 10. Abrafax 2013. november 17. 09:37
    „7-9: mi van fijúk, egyszerre értetek haza az eligazításról?”
  • 9. Boli 2013. november 16. 23:07
    „GRATULÁLOK a bolseviki pártnak és cinikus képviselőinek. Megcsinálták, újra... igen...

    "A kormány átvállalja hat fővárosi sportklub adósságát
    Az MTK, a Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas és az Újpest adósságát átvállalja a kormány, további öt klubbal stratégiai megállapodást köt.
    Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát."
    http://www.origo.hu/itthon/20131116-a-kormany-atvallalja-hat-fovarosi-sportklub-adossagat.html?sec-1
    Tényleg... Stratégiai megállapodást kötött Orbán Viktor és Deutsch Tamás.... az én, a mi adónkból az ő hobbijuk támogatására.
    Tényleg, köszönjük... érdemes az ottani kommenteket is elolvasni. Remélem sok remek ilyen ötlet és <moderálva> bújik meg még ott...”
  • 8. Boli 2013. november 16. 22:06
    „"Oszolj, nincs itt semmi látnivaló." Bizony, bizony... Mint a régi szép időkben Virág... izé akarom mondani Abrafax elvtárs. Hiába no, a bolsevik nem vész el, csak átalakul kifakult vörössé. A szocializálódás, a rokoni háló, a szülők beágyazódása a "volt rendszerbe" azért nem hazudtolja meg magát.
    A klasszikus mondás alapján "Bolsevik kutyából..." hát mára ilyen szalonna lett!”
  • 7. justitia18 2013. november 16. 21:34
    „Nagyon "komoly szakmai munkát" végezhetett a tárca közi bizottság, ha a szobatársuk elutasította a munkájukat....::))
    "Az alkalmatlanság nem akadály" jelige jól illik a kollégiumi fiúk által működtetett rezsimre...”
  • 6. kotorék 2013. november 15. 17:04
    „5. Abrafax 2013.11.14. 18:22
    Ebben a káoszban amit az átkeresztelt fiúk csináltak valóban mindennapi történet!”
  • 5. Abrafax 2013. november 14. 18:22
    „3: Egyik jogászcsapat megírta, a másik megkritizálja. Ez azért elég mindennapi történet. Másrészt szobatárs ide, szobatárs oda, a köztársasági elnök teszi a dolgát. Oszolj, nincs itt semmi látnivaló.”
  • 4. pancser 2013. november 14. 17:33
    „3. abszurdisztán 2013.11.14. 13:31
    1. justitia18 2013.11.13. 18:05
    Valamit elfelejtettek hozzátenni a kommentjeitekhez! Nem ismerős az alant található szöveg, mintha te idézted volna egy kicsivel odébb "justitia18"? Jó nem?

    Rágalmazás:
    Btk.179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a Rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.

    Becsületsértés:
    Btk.180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben, a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, b) nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.”
  • 3. abszurdisztán 2013. november 14. 13:31
    „2 !
    Akkor most ki a politikailag képzetlen, alkalmatlan ? ::))
    Az, aki felhívja a figyelmet a szakmai, politikai ostobaságokra, visszásságokra ?
    Vagy az, aki sajntóban bejelenki, hogy saját magával együtt, ki az ostoba ? ::))
    A szakértőitek közül már csak Pelikán elvtárs hiányzik...
    Tényleg ennyire képzetlenek, alkalmatlanok vagytok ?”
  • 2. Abrafax 2013. november 13. 19:45
    „Kár volt nyilatkozni: Aquila non captat muscas.”
  • 1. justitia18 2013. november 13. 18:05
    „Komoly tárcaközi bizottság lehetett, ha a munkájukat a kollégiumi szobatársuk sem fogadta el...::)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vád: internetes vásárlókat vert át a 22 éves Ágnes

A mosonmagyaróvári rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást. A nő a gyanú szerint három… Tovább olvasom