Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A szülészet-rekonstrukció első két napján tíz gyerek születe

A hétvégén összesen huszonkét baba született a Karolina Kórház szülészetén.
Pénteken indult a Karolina Kórház szülészetének rekonstrukciója: az első két napban tíz baba született, hétvégén összesen huszonkét csecsemő volt a „megfelezett" osztályon. A szülész főorvos szerint a fronthatás is közrejátszott a „baby-boom"-ban.

Gyereksírás nyomja el a faltörő „hilti" hangját a mosonmagyaróvári Karolina Kórház szülészetén. Nagy munkában voltak hétvégén az ott dolgozó orvosok, az asszisztencia, valamint a szomszéd terem szakemberei: pénteken és szombaton összesen tíz baba született, pedig az osztály az éppen elkezdődött rekonstrukciós munkálatok miatt felére zsugorodott. Dr. Barcza István főorvos elmondta: a napokban jóval az átlag feletti számban jöttek világra a kisbabák.

– Már egy hónapja tudtuk, hogy az átlaghoz képest jóval többen fognak szülni, hisz most viszonylag sok – negyvenhét körüli – terhes anyával számolhatunk. Emellett azt gondolom, a melegfrontnak is szerepe volt a csecsemők világrajöttében – folytatta. – Ez örömteli számunkra, ám gondokkal is jár: a Kórház rekonstrukciós munkálatai éppen pénteken kezdődtek az osztályon. Ennek első lépéseként „megfelezték" a részünket, így a sebészeti kórterembe kellett tennünk néhány kisebb nőgyógyászati műtétre váró beteget: szülésre váró anyák oda nem kerültek. Az átalakítás miatt viszonylag hamar kénytelenek vagyunk hazaengedni betegeinket: a fél osztály péntektől nem üzemel, folyamatos a kalapálás, tart a rekonstrukció. A tervek szerint még mintegy három hónapig: addig az ápolási időt rövidíteni kell, s a sebészeten is maradhat hely – főleg nyáron – számunkra.

– Hétvégén huszonkét csecsemő volt az osztályunkon, hétfő délutánra tizenhat maradt – mondta.

– Egyébként az utóbbi néhány hétben is a megszokotthoz képest többen hozták világra gyermeküket osztályunkon: az éves átlagunk hatszáz szülés. Intézményünkben a születések száma 1999-től néhány évig csökkent, majd 2005-ig nőtt, tavaly pedig stagnált. Örömteli, hogy a hétvégén ennyi gyermek született, összességében azonban úgy látom: országosan egyre kevesebb az újszülött. Korábban az volt a gond, hogy a körzetbe tartozók nem Mosonmagyaróvárra jöttek szülni: mára a más intézményt választók száma minimálisra csökkent. Most inkább az a gond, hogy eleve kevesebb a terhes kismama – mondta dr. Barcza István.

Cséfalvay Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pengeélen a turizmus

A szakemberek szerint elsősorban az elmaradt termálfejlesztés miatt csökkent drasztikusan Mosonmagyaróvár idegenforgalma. Nagy turisztikai lehetőségek vannak azonban az egyre szaporodó plasztikai sebészetekben. Tovább olvasom