Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

A századik évfordulóra felújítják az első világháborús emlékművet

Az integrált közösségi és szolgáltató térnek köszönhetően egyre több kulturális lehetőség áll a lébényiek rendelkezésére.

A közösségi ház felújításával és bővítésével egy olyan integrált közösségi és szolgáltató tér jött létre Lébényben, amelynek köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg a község lakói számára.

„Remélem, ősszel már meg tudjuk mutatni, hogy nem egy egyszerű művelődési házként működik a létesítmény. Jelenleg kézműves- és olvasótáborok, valamint foglalkozások követik egymást, később bővíteni fogjuk a lehetőségeket. Az idősek számára szeretnénk Nagyinet számítógépes tanfolyamokat indítani, a fiatalabbaknak pedig ifjúsági klubot hozunk létre, ahol rendszeresen össze tudnak majd jönni. Különféle programokat folyamatosan biztosítunk számukra. Aztán terveink szerint a két korosztály foglalkozásait össze is kapcsolnánk, így a diákok oktathatnák majd az informatikát a nyugdíjasoknak. Ezenkívül különböző kulturális rendezvényeket, többek közt táncházat, filmklubot is indítanánk a közösségi házban" – számolt be terveikről Szilágyi Dániel, az integrált közösségi és szolgáltató tér munkatársa.

Újdonság az is, hogy a Szigetköz Turizmusáért Egyesületnek köszönhetően a sok utazót is fogadó nagyközségben elhelyeztek egy információs pontot, úgynevezett Touch-infót. „A turisták számára rendkívül hasznos, nem könnyű megoldanunk azonban az internetelérhetőséget, de már keressük a megoldást, hogy bárki, bármilyen információt megkapjon e terminálon keresztül" – tudatta Kovács Gábor, Lébény polgármestere.

A településvezető elmondta: jelenleg két pályázat elbírálására várnak. Egy KEOP-pályázatuk az iskola sportcsarnokának energetikai megújítását célozta meg, a másik pedig LEADER-pénzből kamerarendszer kiépítését tenné lehetővé – mondta a településvezető, aki további terveikről is beszélt.

A felújítási munkákhoz az első világháborús emlékművet kiemelték a helyéről.
A felújítási munkákhoz az első világháborús emlékművet kiemelték a helyéről.

„Július végén szeretnénk útfelújításokat végeztetni a Liszt, Kossuth, Vörösmarty, Kun és Liget utcákban. Ezenkívül nagyon rossz állapotban van az első világháborús emlékmű, melynek felújítását az is sürgeti, hogy jövőre lesz a nagy háború kitörésének századik évfordulója. A renoválás komoly munkát kíván: külön kell kezelni a bronzszobrot és a mészkő talapzatot. A munkálatokat helyi szakemberek végzik. Augusztus 20-án szeretnénk felavatni" – közölte a polgármester.

„Jó hír az iskolánkkal kapcsolatban, hogy szeptembertől ismét minden évfolyamon két osztályt is indítunk. Fenntartjuk az iskolai társulást Bezivel és Mecsérrel. A felsős gyerekeket iskolabusz szállítja a falvakból, az alsósokat pedig helyben tudják tanítani. Az óvodát is megtartottuk társulásban a két községgel. Ennek számunkra anyagi haszna nincs, sőt, mivel nagy település vagyunk, talán egyszerűbb lett volna egyedül, de felelősségérzetünk ezt nem engedné. Tudjuk, hogy így jobb a kistelepüléseknek" – jelentette ki Kovács Gábor.

Nemrégiben jött létre Lébény Facebook-oldala, ahol naprakész információkkal szolgálnak a helyieknek. „Naponta frissül az oldal, és meglepően nagy a látogatottsága. A fontos információkat próbáljuk mihamarabb közzétenni, illetve beszámolókat, fotókat is közlünk a rendezvényekről. Úgy gondolom, főleg a fiatalabbakat lehet egyszerűen elérni ezen a csatornán" – tette hozzá a polgármester.

Zilahi Jánosné egy éve él Lébényben. „Gyirmótról költöztem ide, a fiamékhoz. Meg vagyok elégedve mindennel. Az emberek nagyon közvetlenek, ismeretlenül is köszönünk egymásnak. Minden elérhető, amire szükség lehet: üzletek, gyógyszertár, posta, sőt, még pizzéria is van. Szinte óránként indulnak buszok Győrbe, így tényleg semmire nem panaszkodom" – meséli Marika néni.

Zarándokok. Július 25-én, Szent Jakab apostol ünnepén érkeznek Lébénybe a Szent Jakab-út zarándokai. Ekkor kulturális programok is várják majd az érdeklődőket. A zarándokútról további információk: www.szentjakabut.hu.



Olvasóink írták

  • 3. Csiripiszli 2013. július 10. 12:55
    „különösen a pesti zarándoksereget”
  • 2. Csipetke 2013. július 09. 14:38
    „... mert nem csak fiatalok használják a Face-t! A lényeget nem kell elhallgatni!”
  • 1. fityesz 2013. július 08. 18:02
    „A <moderálva>bukot nemcsak a fiatalok használják mán.Az iskolatársulás pedig pénzt hoz a falunak.ezt se hallhagassuk mán el pogikám.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkásra borult a targonca

Közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a férfit, aki nem szakszerűen akart kivontatni egy sárba ragadt targoncát. Ennek során munkatársa életveszélyesen megsérült. Tovább olvasom