Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

A rendszerváltás óta megfogyatkozott pártkatonák

A rendszerváltáskor szétesett Magyar Szocialista Munkáspárt mosonmagyaróvári szervezetében a nyolcvanas években még vagy háromezer tag tömörült.

Mára a különböző párttagok összlétszáma erősen meggyérült, viszont az Engels utcai egykori MSZMP-székház, a „pártház", jó ideje „Pártok Háza" néven fut.

A parlamentben is ott vannak

A Pártok Háza: Pártszervezetekből ma nagy a kínálat.
A most kormányzó koalícióban többségben lévő Magyar Szocialista Párt (MSZP) mosonmagyaróvári szervezetét jelenleg száznegyven regisztrált tag alkotja. Mint azt dr. Nagy Lajos elnöktől megtudtuk: a csoportnak mintegy száz aktív tagja van. A létszámban lényeges változás nem történt az elmúlt időszakban. A különböző városrészi alapszervezetek havonta tartanak összejöveteleket, illetve évente kétszer összevont taggyűlést is. A városközponti szervezet tagja például Gyurcsány Ferenc sportminiszter is, aki a mosonmagyaróváriakat képviselte az országos választmányban a legutóbbi kongresszuson. A városban négy éve működik a Baloldali Fiatalok ifjúsági szervezet, aminek mára mintegy húsz állandó tagja van.

Az ifjúsági szervezetként megalakult és kezdetben a KISZ-t elutasító, majd a jelentős politikai változásokat követelő Fidesz az első ciklusban ellenzéki párt volt. A szervezet időközben a legnagyobb kormányzó, mostanra a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát. A Fidesz mosonmagyaróvári csoportjánál jelenleg hatvankét tagot regisztrálnak. Pap János elnök a Kisalföldnek elmondta: az 1998-as nagy belső átalakítás után mindössze kilencen maradtak. Az elmúlt évre harmincra gyarapodott a taglétszám. A választások után nem sokkal aztán megduplázódott ez a szám és azóta is folyamatosan jelentkeznek újak. Jelenleg tizennyolcan várnak a felvételre. A szervezet havi egy összejövetelt tart, átlagosan a tagok felével.

Az első felelős kormányt megalakító, ellenzéki pártként ma is a parlamentben lévő Magyar Demokrata Fórum (MDF) mosonmagyaróvári csoportja jelenleg közel hatvan regisztrált tagot számlál. Sólyom Tibor elnök elmondta: ez a létszám már hosszú ideje viszonylag állandó. Mindig van néhány kilépő, ám helyükbe folyamatosan új tagok lépnek be. A helyi szervezet főként az önkormányzat-működésre és az ebből fakadó napi kérdésekre fokuszál. A párt havonta egyszer tart gyűlést átlagosan húsz résztvevővel.
A rendszerváltás idejének az MDF mellett a legnagyobb pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége egyre gyengébb eredményeket ért el a választásokon. A szervezet mosonmagyaróvári csoportja jelenleg huszonegy regisztrált taggal bír. Szentkuti Károly elnök elmondta: a helyi csoport létszáma a ’90-es évek elején magas volt, ám azóta jelentősen megfogyatkozott. 1998 óta húsz és harminc között mozgott a létszám. A csoport havonta egyszer gyűlésezik. Az önkormányzati ülések előtt frakcióülésen vitatja meg az aktuális kérdéseket.

A most átalakulók

A Magyar Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) mosonmagyaróvári és a környékbeli szervezetét mintegy háromszázötvenen alkották a tagrevízió előtt – tudtuk meg Csorba Dezső elnöktől. A helyi csoport átlagosan két-három összejövetelt tart negyedévente.

A Torgyán József idejében szebb napokat látott Független Kisgazdapárt Mosonmagyaróváron 36 tagot tart számon. Most készülnek szövetséggé alakulni, s Turi-Kovács Bélával tartanak. Amint azt elnökük, Erdős Sándor elmondta: várják az országos fejleményeket, ugyanakkor szeretnének megmaradni kisgazdának.

A széleken

A magát nemzeti radikális pártként meghatározó, Csurka István híveit tömörítő erő, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) Lajta-parti csoportját mintegy húszan alkotják. Paukovits László elnök elmondta, a szervezetnek jelenleg is van öt új belépője, akik elégedetlenek mind a kormányzat, mind az ellenzék munkájával. Az elnök szerint a helyi csoport tagjai rendkívül aktívak. Legutóbbi akciójuk például a mosonmagyaróvári Trianon-fakereszt állítása.

A csoport hathetente tart összejöveteleket, s általában a tagság kétharmada jelen van. A párt fél éve megalakult ifjúsági szervezete jelenleg tizenhat tagot számlál.

A nyolcvanas évek végén széteső állampárt keményvonalasaiból létrejött Munkáspárt a rendszerváltás óta működik, ám egyszer sem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. A mosonmagyaróvári csoportot százöt regisztrált tag alkotja. Mint azt Winkler Károly elnökségi tagtól megtudtuk, a havi összejöveteleknek mintegy harminc állandó résztvevője van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Medgyessy támogatná az élményfürdőt

A napokban a máriakálnoki és a mosonmagyaróvári polgármester a turisztikai államtitkárnál járt… Tovább olvasom