Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

A rászorultakért lemondtak egy kóla áráról

Több mint tízezer forintot fizetett be a mosonmagyaróvári Hunyadi-iskola 10. f osztálya a Kisalföld „Jóakarat hídja"-alapítványa számlájára. A diákok egy-egy kóla áráról mondtak le, hogy a rászoruló családokon segíthessenek.

A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskola 10. f osztályától nem áll távol a jótékonykodás. Mikulás idején sütivásárt szerveztek, melynek bevételét az iskola alapítványának ajánlották fel – megmozdulásukat még két osztály követte. Kovács Árpád osztályfőnökük elmondása szerint a diákok nagy része beszállt a süteménysütésbe. Balaskó Szandra például édesanyja receptje szerint Sport szelettel járult hozzá a közös akcióhoz, Györkös Klaudia muffint sütött.

A huszonkilenc tagú osztályközösség lapunk kezdeményezésére is összefogott. A Kisalföld alapítványának számlájára több mint tízezer forintot fizettek be. Kovács Árpád szerint valamennyien egy kóla áráról, 350 forintról mondtak le, hogy nélkülöző családokat támogathassanak.

A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskola 10. f osztálya Kovács Árpád osztályfőnökkel is támogatta a Kisalföld alapítványát.
A mosonmagyaróvári Hunyadi-iskola 10. f osztálya Kovács Árpád osztályfőnökkel is támogatta a Kisalföld alapítványát.


Stancsics Beáta örül, hogy rászoruló családokon segíthetett ebben a formában osztálya. „Nálunk karácsonykor együtt a család és nem nélkülözünk. Hátha így szebbé tehetjük mások ünnepét is" – fogalmazza meg Kovács Szimonetta. „Mindegy, hogy ki kapja a pénzt, de lényeg, hogy rászoruló legyen" – véli Györkös Klaudia. A Hunyadi tizedikesei remélik, hogy az alapítványunk által támogatott családokban az egyébként év közben nélkülöző gyermekeknek karácsonykor egy kis ajándékra is futja majd. Gősi Nikolett szerint már az is nagy segítség, ha a kapott pénzből egy-két számlát ki tudnak egyenlíteni. „Boldogságot az ünnepek alatt" – kívánták a 10. f tanulói olvasóinknak. Osztályfőnökük hozzáfűzte: ez egy jó, összetartó osztály, a diákok élelmiszer- és vegyiáru-eladónak tanulnak. A szakmájuk megszerzését követően napi kapcsolatban állnak majd emberekkel, így fontos a jellemük és tudatuk formálása. Hogy közösen fizetett be az osztály az alapítványi kasszába, az is ennek egy lépcsőfoka.

– Sok a rászoruló gyerek az iskolánkban. Alapítványunk 10–20 ezer forinttal tudja őket támogatni, főként a végzőseinket, mert ott jelentkezik a legtöbb kiadás. Így a ballagási ruha, a tablókészítés költségeihez is hozzájárulunk több diákunknál, máskor meg az osztálykirándulásokba „pótolunk be" – mondja már Gede Zoltán iskolaigazgató, aki elismerően szólt pedagógusai kezdeményezőkészségéről.

A Hunyadi fodrásztanulói az ünnepvárás idején a mosonmagyaróvári idősek klubjaiba és idősek otthonába is ellátogattak. Új frizurával lepték meg a bentlakókat és a klubtagokat.

Így a 10. f osztály által elindított sütivásárról, melynek követői is akadtak. Az édes finomságokból egyébként idén közel hatvanezer forint gyűlt össze. Varga Józsefné – akit Kati néniként ismer mindenki – a diákok által a büfében hátrahagyott 5–10 forintokat gyűjti havonta össze és adja át az iskolai alapítványnak. Ez általában ugyancsak 50–60 ezer forintot tesz ki évente.

A Hunyadi fodrásztanulói egyébként az ünnepvárás idején a mosonmagyaróvári idősek klubjaiba és idősek otthonába is ellátogattak. Új frizurával lepték meg a bentlakókat és a klubtagokat.

Olvasóink írták

  • 2. Atesz0093 2011. december 28. 13:40
    „Büszke vagyok az iskolámra! :)”
  • 1. Alex64 2011. december 22. 20:59
    „Egy igazi nevelőtanár. Pedig nincs könnyű dolga a mai fiatalokkal. Nem csak az osztályáért tesz meg mindent. Köszönet neki és a osztálynak is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verést ígértek, ha nem kapnak pénzt Mosonmagyaróváron

Ötrendbeli rablás bűntettével gyanúsítja a rendőrség azt a két fiatalembert, akik egy szórakozóhelyen öt tizenévestől követeltek pénzt. Tovább olvasom