Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

A polgármester állítja: volt ígéret a tavalyi átadásra

A hozzá nem értés és a felelőtlenség magasiskolája, ami a halászi híd építése körül zajlik – állítja Máriakálnok polgármestere.

Szerinte több ígéretet is kaptak arra: még az elmúlt év végén átadják a forgalomnak a hidat.
 
Széles Sándor elmondta: a híd lezárását követően néhány hét múlva már érezhető volt, hogy lényegesen romlik az út állapota Máriakálnok és Mosonmagyaróvár között. Egy éve nap mint nap jönnek a panaszok az út állapota miatt, ezt a polgármester folyamatosan továbbítja az illetékeseknek, ám ez idáig hiába. Hangsúlyozta: az előzetes egyeztetéseken a beruházók és a kivitelezők részéről is olyan ígéreteket kaptak, miszerint 2009. november 30-tól ideiglenesen megindulhat a forgalom az új hídon. A Kisalföld Volán is ennek ismeretében és eddig az időpontig készítette el menetrendjét. Az előzetes megbeszéléseken a kivitelezők azt mondták: csak akkor lehetséges a november végi ideiglenes forgalomba helyezés, ha a régi híd lezárása és a munkaterület átadása március 16-ig megtörténik. Minden érintett azon volt, hogy ezt a határidőt tartani tudják. Így a mosonmagyaróvári önkormányzat olyan állapotba hozta az útjait, hogy a megnövekedett forgalmat elbírják, a máriakálnokiak pedig elálltak egy új buszmegálló kialakításától. A munkaterületet így március 16-án átvehette a kivitelező. A polgármester hozzátette: amikor látták a munka ütemét és a csúszásokat, folyamatosan jelezték a kivitelezőnek, hogy gyorsítsanak.

Szeptemberben már egyértelművé vált, hogy november végére nem tudják átadni a hidat a forgalomnak, ám ekkor december 12-i határidőt adtak meg. Novemberben aztán jelezte a beruházó, hogy a decemberi átadásra sincs lehetőség.

Széles Sándor hangsúlyozta: ezekre a kijelentésekre és ígéretekre alapozták, hogy már a múlt évben átadják a hidat és mentesül Máriakálnok a megnövekedett forgalomtól. A közútkezelő vállalta továbbá, hogy folyamatos javításokkal eredeti – a hídlezárás előtti – állapotban tartja az utat. Ma már jól látszik, hogy ebből sem valósult meg semmi.

Olvasóink írták

  • 16. embertelen 2010. március 21. 11:36
    „Széles Sándor 2010.03.05-én útlezárásos tüntetést szervezett a rossz máriakálnoki út miatt. Persze semmi sem történt, csak az autósokkal cseszett ki. Igaz, hogy most megjelentek a tavaszi kátyúzók, de azok a tüntetés nélkül is jöttek volna, csak a jó időre vártak. Széles úr azt ígérte, hogy kéthetente pénteken mindaddig tüntet, amíg az utat meg nem javítják. Most volt az első kéthetes ,,évforduló". Tudja-e valaki, hogy volt-e tüntetés, vagy a korábbi tüntetés csak sz@rkeverés, a fidesz kampány része volt?”
  • 15. Majthényi 2010. március 20. 06:16
    „Kedves Carajito! A kivitelező szintén ezeken az oldalakon nyilatkozott 10 napja a várható átadásról. http://www.kisalfold.hu/embargo/epul_es_majus_vegere_elkeszulhet_az_uj__hid/2145692/
    A közbeszerzési eljárás roppant egyszerű, bár szerintem nem a legjobb forma. Ha a kiírásnak /műszaki tartam, referenciák, garancia, stb./ megfelel az ajánlat, akkor a legolcsóbb ár a nyerő, így ha megfelelt bármilyen név nélküli ismeretlen cég is viheti a munkákat. Esetleg érvényteleníthetik a közbeszerzést, és ki írhatnak újat, ami pár milliós pluszköltséget és kb. még fél évet jelent. Viszont az új közbeszerzésben is megismétlődhetnek az előbb leírt dolgok. A hídnál több jelentkező is volt, többek között Halászi cég is, és a legolcsóbb ajánlat nyert. http://www.nif.hu/szerzodes/637 A szerződés határidejéig /2010. 05. 31/, ha az elvégzett munka minőségileg megfelel, gyakorlatilag jogilag nem támadható..
    Üdvözlettel: M.T.”
  • 14. Carajito 2010. március 19. 21:05
    „Tisztelt Polgármester Úr!
    Természetesen részben emelem kalapom az Önök munkájáért, mivel az Önök közreműködése nélkül nem lett volna elkezdve soha ez a híd. Amiket leírt, azt tudomásul vettem, valamint részben tudtam is néhány pontról.
    Bizonyára nem lennének ilyen feltételezések, ha beszámolnának azokról a dolgokról, amikből ezek a "keverések" adódnak.
    Már csak avval nem vagyok/vagyunk tisztában, hogy miért tart ez az építkezés ilyen sokáig, és miért írták alá ezt a szerződést? Csak ez a kivitelező vállalta el? Vagy csak ez a kivitelező csinálja meg ennyiért?
    Szerintem mindenkinek joga lenne tudni, hogy mi zajlik az építkezésen, hogy mikor lesz valami belőle, hiszen látjuk, hogy lassan vagy sehogy sem dolgoznak...csak azt nem értjük miért? Úgy vélem, hogy jogunk van tudni egy év kerülés után, hogy meddig és miért várjunk...”
  • 13. Majthényi 2010. március 19. 09:12
    „Tisztelt Carajito! Általában az nyilatkozik, akit megkérdeznek. Természetesen támogatom Széles Sándort, ahogyan Ő is támogat minket. A Halászi híd 1992-ben szakadt le. Helyére 2 év időtartamra tervezve egy ideiglenes szerkezet került. Polgármesterré választásom után, a híd állapotát vizsgálva 2004-ben szembesültem azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy a híd felújítására 12 év alatt semmilyen kézzelfogható lépés nem történt. A közútkezelő 2004-ben egy a halászi elkerülő építése kapcsán elhangzott lakossági tájékoztatón kijelentette, ha a régi hidat szeretnénk felújítani, és a rossz állapota végett le kell zárni az legalább két évet jelent, mert először meg kell tervezni. Ennek hatására felkerestem prof. Agócs Zoltánt és a Halászi cégek anyagi támogatásával , a Pozsonyi Műszaki Egyetem közreműködésével vázlatterveket készítettünk a hídszerkezet felújítására esetleges új híd építésére. Agócs Zoltánnal többször jártunk a Közlekedési Minisztériumban, ahol a vita már arról folyt, ha kész tervek vannak akkor a felújítás pár hónap, vagy esetleg egy év. A vázlattervek, és közbenjárásunk hatására a közútkezelő elkezdte terveztetni a híd felújítását. Az építési engedélyes tervek egy új hídra 2006-ra készültek el. A tervek készek voltak, de a híd felújítása az országos közút és hídfelújítási tervben 2015-ig nem szerepelt. /A 2006-os választási kampányban Gy.F. programjában és a Kisalföld hasábjain fizetett politikai hirdetésként megjelent, hogy Halászi Mosoni-Duna híd épül/. 2008. tavaszán kaptam azt az információt, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő tárgyévi tervezett beruházásai között van, ami még tervezési szintig sem jut el, így lesznek ,,bennragadt" források, melynek terhére, ha kezdeményezzük a Halászi elkerülő szakasz és a híd felújítása projekt kettéválasztását, lehetséges lesz a híd megépítése. Széles Sándorral közösen kezdeményeztük a Móvári Kistérségi Társulásnál, és a Regionális Fejlesztési Tanácsnál a projekt kétfelé bontását, és ilyen tartalmú levelet írtunk a közlekedési miniszternek is. Meglepő módon két hónap alatt a híd zöld lámpát kapott. Nyáron NIF Zrt. kiírta a közbeszerzést, ősszel megkötötte a kivitelezővel a vállalkozói szerződést 2010. május 31-i befejezési határidővel. A kivitelező 2009 júliusában jelezte, ha többletforrást /nettó 22,5 M Ft./ tudnak biztosítani, gép és létszám növeléssel lehetséges a munkálatok felgyorsítása. Országgyűlési képviselőnk közreműködésével megkerestük az illetékeseket, és azt a választ kaptuk, hogy semmilyen többletforrást nem tudnak biztosítani.
    Mivel az Önkormányzat nem megrendelő, és így nem is fizető fél a beruházásnál, ezért szankcionálni sem tud. A megrendelő is csak a határidő túllépése után kötbérezhető, ami jelen esetben május 31.
    Kedves Carajito! Ön úgy gondolja, hogy ha a jelenlegi kormánypárt a választási kampány hajrájában nem tudja elérni, hogy Ők adhassák át a hidat, akkor ezt én tudom befolyásolni. Hogy több ezer ember, Halászi és a saját érdekem ellenében ezért Nekem fizetnek? Egyben igaza van. Ha nem harcoljuk ki az új híd építését, akkor most valóban nem lenne ez az állapot. Ön 2015-ig nyugodtan zakatolhatna autójával rozsdásodó, egypályás vasúti hidunkon és a Kisalföld Online-on feltehetné bölcs kérdését; hogy vajon mennyit fizetnek a Halászi polgármesternek azért, hogy még mindig a régi hídon kell közlekedni, és hogy ne tegyen semmit az újjáépítés érdekében.
    Tisztelettel: Majthényi Tamás”
  • 12. Carajito 2010. március 18. 20:56
    „Én egy Motech-ben dolgozó emberkétől hallottam a minap...:)”
  • 11. ladarevolution 2010. március 18. 17:54
    „10: én ezt már régebben is hallottam, de csak azt hittem hogy poén. Vagy mégse? :)”
  • 10. Carajito 2010. március 18. 16:42
    „Mi lenne, ha mi, hozzászólók összefognánk és megkérdeznénk személyesen az ügyben érintetteket?
    Sokszor látok öltönyös semmittevőket a híd körül headset-tel a fülükben mappával lófrálni...oda kellene állni és normálisan kérdőre vonni őket. Az újságcikkek jók, de azért ki tudja, hogy az információk honnan áramolnak...

    Sok mindent hallottam már a késéssel kapcsolatban, ma pl. azt, hogy rövid a híd, vagyis a betonpillér nincs jó helyen... Igaz ez???? :)”
  • 9. hovatovabb 2010. március 18. 15:38
    „7. gyula2570 sajnos Igaza van :(

    ÉS ÖNNÉL A PONT:)”
  • 8. akela4 2010. március 18. 08:05
    „Még nem tartottam egyszer sem érdemesnek, hogy a felszerelt vebkamerán bekukkantsak a munkának nevezett semmittevésbe, mert Talpas Balázs által készített és a netre is feltett fotók is bebizonyították a totális káoszt az ügyben,
    A fotókon siralmas állapotoban láttam legutóbb is a zártszelvénydarabokkal alátámasztva a hidat és az igazságot!
    Itt is átverték az alvállalkozókat és azért áll a múnka. A felelősök meg nem tettek semmi érdemlegeset.
    Az út meg nemcsak Kálnokig van katasztrófális állapotban, hanem egészen a Szigeti útig.
    A közútkezelő pedig egyáltalán nem javította ki azt a szakaszt, mert gyakran kénytelen vagyok arra járni és tapasztalatból tudom!”
  • 7. gyula2570 2010. március 18. 08:04
    „A máriakálnoki út rossz állapota nem biztos, hogy a megnövekedett forgalom miatt van. Széles úr nézze
    meg Halászi és Dunasziget között az utat. Ott pedig a hídlezárás miatt inkább csökkent a forgalom, mert
    sokan Dunakiliti felé járnak. Hiába Magyarország ezer éve a rossz útjairól híres Európában, kormányaink most sem akarják ezt a presztízst lerombolni.”
  • 6. ladarevolution 2010. március 17. 20:46
    „Miért most is megjavították az utat 40-es táblákkal :)

    Ha még rosszabb lesz, akkor csak át kell rajtuk húzni a "0"-át :D”
  • 5. Rbar 2010. március 17. 20:01
    „Papíron semmi kivetnivaló nincs a kivitelező felé, ugyanis a szerződésben, mint lejjebb írják is, 2010.05.31. az átadási határidő.
    Ráadásul még ha kötbérezésre is kerül sor egy esetleges csúszás miatt, ahhoz semmi köze Máriakálnoknak.
    Nem értem mit pattog az utolsó napjaiban a polgármester, nem kellett volna megvárnia, hogy legyen mire fogni az út állapotát!
    Minden éven így néz ki az az út, akkor kuss volt igaz?”
  • 4. ödön 2010. március 17. 19:27
    „De, a kötbér létezik. Csakhogy a szerződésben vállalt átadási határidő 2010. május 31!!!
    Azt csak "jófejségből" ígérték hogy előbb el fog készülni a híd, nagyon jól tudták hogy semmiféle jogi következménye nem lesz az ígérgetéseiknek!”
  • 3. Janos111 2010. március 17. 17:31
    „Nem ertem, hat nem letezik kotber? Amennyivel csusznak fizessenek buntetest! Regen igy volt legalabbis, ha egy ceg nem teljesitett hataridore, buntetest/kotbert/ fizetett. Most ez hol van?
    Amugy lehet, hogy 1-2 polgarmestert rosszul valasztottak meg az emberek.”
  • 2. ladarevolution 2010. március 17. 16:54
    „2010 dec. 12-re még elkészülhet...:D”
  • 1. Carajito 2010. március 17. 16:13
    „És a halászi polgármester miért nem nyilatkozik a híd ügyében egy árva szót sem???
    Nem kellene a Széles Úrral összefogva sürgetni az átadást? Vagy a mi mesterünknek tökmindegy? Pénzt kap azért, hogy ne legyen hidunk, vagy mi? :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedszázada dolgoznak a városért

A mosonmagyaróvári városvédők huszonöt éve tömörültek egyesületbe.
Tovább olvasom