Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

A polgári védelmet ünnepelték

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság Mosonmagyaróváron ünnepelt.
Aláírták: Együttműködési szerződést kötött Győr-Moson-Sopron megye és Pozsony a katasztrófavédelemben.
A polgári védelem napja alkalmából rendezett ünnepségen Pesztenlehrer Lajos ezredes elmondta: öt éve – mióta megalakult a katasztrófavédelmi igazgatóság – ünneplik együtt a polgári védelem napját a tűzoltók és a polgári védelem szakemberei. Ez idő alatt összeforrott kollektíva alakult ki a két testület tagjaiból és együtt hatékonyan oldottak meg számos feladatot. Az igazgató ezek közül kiemelte a dunai árvíz, illetve a dunaszigeti fehérpor-szennyezések körüli tennivalókat.

Stipkovits Pál polgármester elmondta: a polgári védelem napja kiváló lehetőség arra, hogy emeljék az itt dolgozók presztízsét, és ráirányítsák a közvélemény figyelmét munkájuk fontosságára. Korábban a polgári védelem a háborús helyzetek esetére fogalmazott meg tennivalókat, ez mára szinte teljesen megváltozott. A hétköznapok veszélyei és az elemi csapások is bekerültek a polgári védelem feladatkörébe. Megyénk jelentős nemzetközi tranzitforgalmat – benne veszélyes anyagok szállítását – bonyolít le, ezért fokozni kell e területen a szakmai felkészültséget, nagy hangsúlyt kell fektetni a lakosság veszélyhelyzeti felkészítésére.

Kitüntetések

Az ünnepségen adták át a belügyminiszter elismerését Bella Csaba János alezredesnek, az igazgatóság polgári vészhelyzet-kezelési osztályvezetőjének, illetve Polgárné Lakatos Márta gazdasági előadónak. Mosonmagyaróvár polgármestere jutalomban részesítette Priskin Győzőt, a helyi kirendeltség főelőadóját és Pálfy Istvánné előadót. A megyei katasztrófavédelmi igazgató dicséretben és jutalomban részesítette Kalló Istvánné ügykezelőt, Horváth Lajos gépjárművezetőt, Polgárné Lakatos Mártát, illetve soron kívül tűzoltó századossá előléptette Gaálné Szili Zsuzsannát.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy súlyos beteg egy családban

A Jánossomorján élő, tizenhárom tagú Hencz családban négy gyerek és az apa is súlyos beteg. Tovább olvasom