Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

A német elnök is fogadta a kossuthosokat

A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium csapatát ezer euróval jutalmazták Berlinben. A díjat ugyanis egy hároméves projektben részt vevő öt magyar gimnázium közül a Lajta-parti város csapatának ítélte a zsűri.
A Kossuth Lajos Gimnázium magyar–német két tannyelvű tagozatos tanulói 2009 óta vesznek részt „A környezetvédelem összeköt – Fiatalok európai párbeszéde" című projektben. A projekt célja a környezeti tudatformálás, a kulturális kapcsolatok mélyítése, betekintés a média világába és barátságok kialakítása. A projektben Adrigán Zsuzsanna tanárnő vezetésével Gyidik Amadea, Kiss Ivett, Kovács Tamás Sándor, Nagy Alexandra, Nagy Miklós, Niederhoffer Szabrina, Nusser Evelyn, Pesthy Luca, Puskás Réka, Szeitz Beáta, Tóth Szilvia dolgoztak. Németország húsz, Magyarország, Románia, Bulgária és Horvátország öt-öt gimnáziumával együtt.

A projekt résztvevőit Joachim Gauck német államelnök is fogadta.
A projekt résztvevőit Joachim Gauck német államelnök is fogadta.


Idén az értékes, ezereurós díjat a mosonmagyaróvári csapatnak ítélte a zsűri. Adrigán Zsuzsanna, Nagy Alexandra és Tóth Szilvia vették át a napokban Berlinben a jutalmat. A projekt résztvevőit fogadta Joachim Gauck német államelnök, aki nemcsak a Bellevue-kastély parkját bocsátotta a kiállítás rendelkezésére, hanem a közvetlen hangulatú találkozó után megnézte a bemutatott elektromos üzemeltetésű autókat s más környezetbarát újdonságokat is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futura – a múltról a jelennek

Lezárult a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont, a Hansági Múzeum, a Huszár Gál Városi… Tovább olvasom