Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

A mosoni iparosság évszázada

Győr-Moson-Sopron - Századik születésnapját ünnepli a hét végén a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület. Ez alkalomból a kisrégió legidősebb iparosa, Hécz Imre egykori villanyszerelő beszélt a Moson megyei iparosság történetének egy-egy epizódjáról.
Hécz Imre, szűkebb pátriánk legidősebb iparosa 1925-ben született Lébényben, 1944-ben Győrben szerezte meg a szakmájához szükséges alapokat. Az újvárosi tanonckodás után Mosonszolnokra helyezték körzeti villanyszerelőnek, sokáig élt családjával a településen.

– Az iskola elvégzését követően szinte azonnal felvettek az ipartestület tagjai közé. Akkoriban a villanyszerelői mesterség divatszakmának számított, egyre többen választották hivatásukul. Igaz, mind többen tanulták ki az autószerelői szakmát is, s a kőművesekre, festőkre is állandóan szükség mutatkozott – emlékezik vissza Imre bácsi a múlt század negyvenes-ötvenes éveire. Ő a nagy világégés idején két évet katonáskodott Dániában. A háború utáni szűkös esztendők szegénysége munkájára is kihatott: folyamatosan küszködött a villanyszereléshez szükséges alapanyagok hiányával. Ezek beszerzésénél azonban akkor is mindig számíthatott az ipartestület segítségére. Hécz Imre egészen nyugdíjazásáig a kisiparos-szervezet tagjaként dolgozott elismert szakemberként.

Hécz Imre
Hécz Imre

A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület első jogelődje a Mosoni Ipartestület volt, mely végül 1908. november 8-án a Fehér Lóban alakult a mosoni csizmadiák, majd a molnárok több évtizedes törekvései nyomán. Akkoriban közel százötven iparost tartottak számon Mosonban. Hamarosan a magyaróvári mesterek is összefogtak. A Magyaróvári Ipartestület hivatalosan 1911-ben született meg, 117 taggal, de idővel bővült a számuk. Így 1923-ban már 188 mestert, 153 segédet és 149 tanoncot számláltak soraikban.

Kiemelt figyelmet fordítottak a tanoncképzésre és a foglalkoztatás helyzetére.

Az első világháború idején szünetelt működésük: öt év után így számol be erről egy korabeli újságcikk: „A háborúból az iparosság derék módon vette ki a maga részét. Bevonult katonának 49, iparát ennek következtében beszüntette 23. Hősi halált halt 5 iparos."

Zászlószentelés: Az ipartestület zászlaját uniós csatlakozásunk évében szentelték fel.
Zászlószentelés: Az ipartestület zászlaját uniós csatlakozásunk évében szentelték fel.

Az iparosság múltját feldolgozó, Thullner István által szerkesztett, több mint nyolcszáz oldalas, igényes kiadvány – melyet az érdeklődők először a hét végi ünnepségen kaphatnak kézbe – kitér arra is, hogy a magyaróvári iparosok a két világégés között is zavartalanul folytatták tevékenységüket, bár a több mint húszféle adót fizető mesterember létalapját nem kímélte a gazdasági válság.

Idővel a vidékiek körében is igény mutatkozott az ipartestülethez való csatlakozásra. Ám a kiépülő kommunista diktatúra 1948-ban országosan megszüntette az ipartestületeket, feladataikat a Kisiparosok Országos Szövetsége vette át, egészen 1990-ig. A több évszázados kultúrát hordozó ipartestületi hagyomány felelevenítésére ugyanis ekkor döntöttek a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület létrehozásáról, mely a feloszlatott ipartestületek örökösének, valamint a Kiosz általános jogutódjának tekinti magát. Jelenleg 220 tagja van a századik születésnapját most ünneplő testületnek.

Ünnepség díjátadással

A mosoni Nábob étteremtől fogatos felvonulás indul szombatondélelőtt 10 órától a Szent István király úttól a várudvarig. 11 órától a Várkert parkolóban a zászló bevonulása után elhangzik a mosonmagyaróvári iparosinduló. Fél 12-kor Winkler Károly, az ipartestület elnöke köszönti az egybegyűlteket. A rendezvényre várják a szervezet tagjai mellett a helyi és környékbeli iparosokat, családjukat, érdeklődőket. „Az év iparosa", „Az év szakembere" és „Az év szolgáltatója" díjakat délután 2 órakor adják át, majd bemutatják az ipartestület centenáriumi évkönyvét is. A jubileumi ünnepséget Korda György és Balázs Klári előadóestje zárja délután 5 órától.




hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Semmi sem volt rendben

Levél - Egy ismeretlen autós koccant a mellette várakozó Toyota Yaris típusú személyautónak a minap… Tovább olvasom