Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A Mosoni-Dunáról döntenek

Szigetköz - Szeptember végén a Szigetközbe látogat Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter. A Mosoni-Duna- és Szigetköz-rehabilitáció ügyében augusztus elején lesz kormánydöntés. Ásványráró is erre vár az árvai ágvéglezárásról.

Tóth Tiborné dr. mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő meghívására a Szigetközbe látogat szeptemberben Fodor Gábor szakminiszter. „Terveink szerint bemutatjuk neki a szigetközi vízpótló rendszert, Dunakilitit, a dunaszigeti ökoparkot és az ott épülő hullámtéri modellt, valamint egy fórumon vehetne részt Mosonmagyaróváron. A miniszteri látogatáshoz csatlakozna Szentkuti Károly, a Szigetközi Fejlesztési Tanács környezetvédelmi bizottságának elnöke" – mondta a képviselő.

A Mosoni-Duna és Szigetköz összesen tízmilliárdos rehabilitációjának ügyében augusztus 8-án dönt a kormány. Az országgyűlési képviselő ennek kapcsán elmondta: a Fodor Gábornak két hete írt levélre most érkezett válasz. Eszerint módszert változtattak: a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) a kiemelt projektek helyett kétfordulós meghívásos eljárásrendet határoztak meg. „A tárca a két térségi fejlesztést kiemelten kezeli" – írja a miniszter. Tóth Tiborné elmondta: önrész ebben a formában sem szükséges.

A képviselő úgy tudja: a magyar–szlovák tárgyalások folytatásának előkészítése folyamatban van. A magyar kormány a szigetközi fejlesztéseket azért is kezeli kiemelten, mivel ezeket a harmadik fél bevonása után szeretné bemutatni. A gönyűi kikötő beruházásának második üteme megindult, melyben a vízi fejlesztés kiemelt szerepet kap. „A győri duzzasztómű ehhez csatolható, megépülése ezzel garantált" – mondta.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy még tart az árvai ágvéglezárás körüli „dilemma" az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint Ásványráró között. Janák Emil igazgató javaslatát – miszerint ideiglenesen hajózsilip nélkül zárják le az ágat – a helyi képviselő-testület megtárgyalta, s úgy határozott: válaszával megvárja ezt a kormánydöntést – tudta meg a Kisalföld Böősy Imre polgármestertől.

Áldatlan helyzetben
A magyar–szlovák tárgyalásokba a Szigetközi Önkormányzatok Szövetségét is bekapcsolnák. Szokoli Sándor elnöknek írt levelében Fodor Gábor így fogalmaz: „Ebben az áldatlan helyzetben az önök fejlesztési elképzeléseit segítem."

Cséfalvay Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionokon érkezik a Forma–1

Hegyeshalom - Bár a Forma–1 Magyar Nagydíjig még másfél hét hátravan, a csapatok szállító kamionjai szerda óta sorra érkeznek a Hungaroringre. Az elegáns szállító járművek ezúttal is szinte kivétel nélkül Hegyeshalomnál lépik át a határt. Az idei év az utolsó, amikor a csillogó-villogó luxuskamionoknak még meg kell állniuk a határátkelőn. Tovább olvasom