Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

A méhek harmada elpusztult

Jelentős károkat könyvelhetnek el a tavalyi száraz augusztus, majd a hosszúra nyúló tél után a hazai méhészek: a telelő méhcsaládok több mint harmada pusztulhatott el.

A 2012-es őszi méh egészségügyi monitoring szerint Győr-Moson-Sopron megyében 789 méhész 42.225 méhcsaládot tartott. Míg az utóbbi években a számuk nőtt, az idei év nagy vízválasztó lehet: a kicsik, a nem megfelelő szaktudással rendelkezők elképzelhető, hogy a méhészet feladására kényszerülnek – hangsúlyozza Varga Tamás Imre megyei méhészeti szaktanácsadó, akit többek közt arról kérdeztünk, hogy mit jelentett a hosszúra nyúlt tél a méhészek számára.

A szakembertől megtudtuk, hogy az utóbbi években egyébként – egyfajta kényszerként – emelkedett a méhészettel foglalkozók száma, de a méhcsaládoké is: mivel nem drágíthatták tovább a mézet, rákényszerültek, hogy inkább több méhcsaládot neveljenek, így biztosítva a szükséges bevételeket. A megyénkbeli méhészek harmada lehet főállású, a többiek mellékkeresetként foglalkoznak ezzel.

– Az idei tél is bizonyította, hogy milyen kockázatos a méhészkedés. Idén valószínűleg a főállású méhészek bajban lesznek, a mellékfoglalkozásként méhészkedők meg a bérükből fognak megélni, nem a mézeladásból – állapítja meg a szakember. Szerinte még az öreg méhészek is alig emlékeznek hasonlóan rossz évre. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a méheknél ilyenkor szokásos nemzedékváltás került veszélybe.

Varga Tamás Imre méhész a hosszúra nyúlt tél miatt még csak a műhelymunkákat végezheti.
Varga Tamás Imre méhész a hosszúra nyúlt tél miatt még csak a műhelymunkákat végezheti.

– A telelő méhek hat hónapig élnek, általában április közepéig. Eddig egy átlagos évben három-négy nemzedéket nevelnek ki utánpótlásként. Mostanra a méhek harmada hullott el, a többiek meg nagyon legyengültek, képtelenek az utódnevelésre. Félő, hogy a lemaradást nem tudják már behozni, miközben a fák már lassan virágoznak. Egy méh 21 nap alatt fejlődik ki, majd 14 nap után repül ki először a kaptárból gyűjteni. Feltehetően idén kevés lesz a repceméz, hiszen a repce két hét múlva virágzik már – húzza alá Varga Tamás Imre.

A méheknek a megporzásban is fontos szerep jut. Ha kevesebb lesz idén a repülő méh, ez terméscsökkenést is eredményezhet a növénytermesztésben. Így tehát az idei telet nemcsak a fűtésszámlánkon érezhetjük majd, de drágább lehet a zöldség és gyümölcs is a méz mellett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jóval kevesebb osztrák bliccel

Lényegesen javult a fizetési morál az osztrák autósok körében a fizetőparkolókban, miután közel egy… Tovább olvasom