Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

A megelőzés a legolcsóbb védekezés

Elődjei irányvonalát szeretné követni Sallai Péter alezredes, Mosonmagyaróvár újonnan kinevezett tűzoltóparancsnoka.
Az új vezető kiemelt szerepet szán a megelőzési munkának és az eszközpark további fejlesztésének.

A Kisalföldben korábban már beszámoltunk róla, hogy márciustól Grósz József alezredes nyugállományba vonulásával a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete Sallai Péter alezredest nevezte ki városi parancsnoknak. Sallai Péter mint mondja: a korábbi parancsnokok közül hárommal – dr. Prohászka Imrével, Tukovics Jánossal és Grósz Józseffel – is együtt dolgozott, így ismeri az általuk képviselt fejlődési, fejlesztési elképzeléseket és ezt az irányvonalat szeretné továbbvinni.
A tűzmegelőzés területén szerzett tapasztalatok alapján az új parancsnok úgy véli, a legolcsóbb védekezés a megelőzés. Sallai Péter hangsúlyozta: a tűzmegelőzés azonban lehet bármilyen hatékony, a tűzoltóság munkáját mégis elsősorban a mentési munkálatok alapján ítélik meg. Ehhez elengedhetetlenek a kor színvonalának megfelelő felszerelések, aminek fejlesztése, beszerzése jól felépített logika szerint, a szükségszerűség alapján történt. Ezt a továbbiakban is hasonlóképpen szeretné folytatni és szükség szerint bevonni a regionális feladatokkal megbízott győri tűzoltóság eszközparkját is.

Az alezredes kiemelte: tűzbiztonsági szempontból nagy problémát jelentenek a városközponti tízemeletes épületek. Az itt élők számára a tájékoztatás és a megelőzés lehet bármilyen magas szintű, azt tudni kell, hogy a kilencedik és tizedik emeleten lakók mentésére csak Győrben áll rendelkezésre megfelelő technika. Tervezik egy ilyen eszköz beszerzését a közeljövőben pályázatok segítségével. A parancsnok szeretné továbbá az együttműködést erősíteni a létesítményi tűzoltóságokkal és önkéntes egyesületekkel is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szétlőtték a háromszöget és a helységnévtáblát

Lipót felől érkezvén meglepő látvány fogadja a Dunaremetére látogatókat. Az első kereszteződésben – a faluközpont felé tartva – golyó ütötte nyomok vannak a közlekedési táblákon. Valaki legalább tíz golyót eresztett az elsőbbségadás kötelező háromszögbe. Alatta a „Dunaremete” helységnévtáblában öt lyukat találunk, sőt, az út másik oldalán lévő táblát is kilyukasztották. Tovább olvasom