Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

A magtárból a laktanyába költözött a gyűjtemény

Mosonmagyaróvár - Rohamtempóban ugyan, de ahogy ígérték, még az év vége előtt átköltöztették a Futurában tárolt helytörténeti és néprajzi gyűjteményt az egykori határőrlaktanyába. A költözés azért vált sürgetővé, mert az elmúlt napokban megkezdődtek az egykori magtár átépítési munkálatai.

A leendő természettudományi interaktív bemutatóközpont első emeletén egészen ez idáig 600 négyzetmétert bérelt raktárként a Hansági Múzeum. Itt 785 zsákban és 579 kis dobozban tároltak régészeti leleteket, valamint 1049 néprajzi tárgyat. A tárgyak épségének biztosítása érdekében a leendő új raktár kiválasztásánál korábban alapvető feltétel volt, hogy a helyiség száraz és pormentes legyen, minimális hőmérséklet-ingadozással, megfelelő páratartalommal. Emellett fontos szempont a tűzvédelem és a biztonságos őrzés is. E két utóbbi kritériumnak ugyan megfelel az új raktár, a többit meg majd idővel megteremtik. A lényeg, hogy a múzeum gyűjteménye már nem lehet gátja a Futura-beruházás elindításának.

Amint arról aközelmúltban beszámoltunk, intenzív tárgyalásokat folytatott az utóbbi időben Mosonmagyaróvár a megyei önkormányzat és a Hansági Múzeum képviselőivel a raktár átköltöztetése érdekében. A város ugyanis fontosnak tartotta, hogy a térség gyűjteményi anyagát továbbra is Mosonmagyaróváron helyezzék el, ezért igyekeznek ehhez minden segítséget megadni. Sőt, ezenfelül a fenntartásban is anyagi kötelezettséget vállaltak. Több helyszín megvizsgálását követően az ipartelepi egykori határőrlaktanya épületének egy részét választották ki e célra. Az elhelyezés részleteinek tisztázását követően az önkormányzat a múlt hétre biztosította az átköltözés feltételeit, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. pedig minden segítséget megadott a zökkenőmentes lebonyolításhoz. Ahogy a városvezetés ígérte, év végéig átköltöztették a múzeumi raktárt.

Három nap alatt átköltöztették a több ezer darabos gyűjteményt a laktanyába, ahol egyelőre a minimumfeltételek adottak.
Három nap alatt átköltöztették a több ezer darabos gyűjteményt a laktanyába, ahol egyelőre a minimumfeltételek adottak.

– Az önkormányzatnak fontos volt, hogy a raktár átköltözzön, hiszen elindult a Futura kivitelezése – mondja Szentkuti Károly, a Hansági Múzeum igazgatója. – Már egy évvel ezelőtt tudni lehetett, hogy új raktár után kell nézni. Az elmúlt időszakban több helyszínt is megvizsgáltunk, magánkézben lévő és költségvetési intézmények raktárait is. Ezekből végül pénzügyi okokból nem született megállapodás. Az idő előrehaladtával végül gyors megoldásra volt szükség, így került képbe az egykori határőrlaktanya az Ipartelepen. Az önkormányzat minden segítséget megadott a feltételek biztosításához és a költözéshez – hangsúlyozta Szentkuti Károly.

A több ezer darabból álló gyűjtemény átköltöztetése végül három nap alatt lezajlott, amit a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. koordinált és segítette a lebonyolítást, mint ahogy a feltételek megteremtéséről is gondoskodott. Az igazgató kiemelte: a múzeum minden munkatársa önként vállalta, hogy a meglehetősen zord időjárási körülmények közt részt vesz a költözésben. Szentkuti Károly elmondta: a minimális feltételek is biztosítottak, a nyílászárókat ráccsal, a helyiségeket pedig riasztóberendezéssel szerelték fel. Így a legfőbb szempont, a biztonság adott, ám az egyéb követelmények – mint például a megfelelő klíma – még nem megoldottak. Az önkormányzattól azonban ígéretet kapott arra a múzeum, hogy az elkövetkezendő években ezt is orvosolják.

Szentkuti Károly hozzátette, miután a laktanya egy része funkciót kapott, ez talán további lépéseket hoz magával az épület hasznosítását illetően.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanulmányúton a halleres diákok

Budapesten a Westend Hilton Hotelben és a Gundel étteremben is bővítették szakmai ismereteiket a… Tovább olvasom