Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

A legnagyobb gondjuk a munkanélküliség

Továbbra is a munkanélküliség a legnagyobb problémája a helyi romáknak Mosonmagyaróváron. Hagyományőrző céllal most újra megalakítják tánccsoportjukat és zenekarukat.


Tanulni és dolgozni szeretnének a helyi roma fiatalok. Ehhez próbál minden segítséget megadni a helyi kisebbségi önkormányzat – jelentette ki Bertók Béla, a szervezet vezetője a minap tartott közmeghallgatásukon.

Az elnök az idei munkájukról, programjaikról szólva kiemelte a roma majálist, ahol közel száz embert láttak vendégül. A nyáron megrendezett nemzetközi labdarúgótornájukon pedig több mint háromszáz résztvevő volt. Idén is több roma családot segítettek az iskolakezdéskor. Terveik közt szerepel a romák számára a helyi Hit Gyülekezete létrehozása. Az elnök mint mondta: a romák egyébként is mélyen hívő emberek, szeretnék őket ezáltal is összefogni és főként a fiatalokat megszólítani. Ugyancsak fontos számukra a hagyományok ápolása, ezért a következő évben újraindítanák a tánccsoportjukat és a zenekart. Ennek gátja egyelőre, hogy nem rendelkeznek a szükséges hangszerekkel. Ezek beszerzésére jövőre pályázni szeretnének. Az elnök szerint nagyon fontos ugyanis, hogy megőrizzék régi hagyományaikat, átadják azt a fiatalabb generációnak. A szükséges feltételek hiányában erre eddig szűkösek voltak a lehetőségeik.

A helyi romák problémáiról Bertók Béla lapunknak kifejtette: legnagyobb gond a munkanélküliség. Az elnök úgy fogalmazott: „ők a rendszerváltás nagy vesztesei". Sokan közülük alacsonyan képzettek, ezért is nagyon nehéz az elhelyezkedésük. Idén harmincan vettek részt a közmunkaprogramban, valamint hat embernek sikerült elhelyezkednie egy sikeres pályázatnak köszönhetően a brikettálóüzemben. A munkaügyi központ szervezésében várhatóan a közeljövőben induló tanfolyamokon is szeretnének részt venni a romák, bízva abban, hogy valamilyen szakképesítéssel könnyebben találnak majd munkát. Az elnök összeírta már mindazokat, akiket érdekel ez a lehetőség. Több mint hetven fiatal roma jelezte már, hogy szeretne tanulni.

Bertók Béla lapunknak elmondta: egyre nagyobb problémát jelentenek a városba betelepedő, Romániából érkező romák. Számos visszajelzést kapott már a mosoni városrészben élőktől arról, hogy időnként megbotránkoztató a viselkedésük. Többekben félelmet keltenek az utcán megjelenésükkel, erőszakos viselkedésükkel.

„Sajnos egy kalap alá vesznek bennünket és velünk azonosítják őket" – hangsúlyozta az elnök. Pedig mint mondta: semmilyen ráhatásuk sincs ezekre az emberekre. Próbáltak már beszélni velük, hatni rájuk, eredménytelenül. Becslésük szerint már közel annyian vannak a városban, mint a helyi romák. Viselkedésük viszont rossz fényt vet a roma kisebbség egészére – tette hozzá.

 

Olvasóink írták

  • 12. nagyjancsi 2013. november 19. 13:18
    „Tudnék mesélni a helyi romákról is.. Gyakorlatilag akármilyen munkaprogram indult, bottal sem lehetett volna őket munkára bírni, SEMMILYEN munkára. Aki mégis elment annak 1 nap után mindene fájt, leállt a veséje, tömegiszonya lett és skorpiókat véltek felfedezni a határban.. Szánalmas.. A média és a politika rettenetesen félrekezeli ezt a problémát és óriási csattanás lesz belőle egyszer! Javasolnám, hogy nézzék meg hogyan és miből élnek a segélyezett romák Mosonban!! Pár éves fekete mercédeszek kirakott vészvillogókkal a kocsmák előtt. aztán meg a polgármester fogadóóráján... Az emberek reggeltől estig dolgoznak és az állam az utolsó bőrt is lehúzza rólunk, ezek meg egész nap heverésznek és 20 milliós kocsival járnak és akkor még megsegélyezi őket a hivatal is. Vérlázító!”
  • 11. Jandex 2013. november 18. 05:59
    „3. Csetneky 2013.11.15. 20:59
    Látom te érintett vagy, dolgoztál valaha? Megvetettek érte a magyarok? Nem hiszem mert amelyikőtök dolgozik azt igenis megbecsülik!”
  • 10. Karcsika 2013. november 17. 16:00
    „"Terveik közt szerepel a romák számára a helyi Hit Gyülekezete létrehozása."
    Innét fúj a szél. Kis-Ázsiából.
    Nincs is több kérdésem.”
  • 9. oooo 2013. november 17. 11:37
    „Ha jól emlékszem, ugyanezen a hasábokon az urak kb. egy évvel ezelőtt elmondták ugyanezt. Pusztán csak arra lennék kíváncsi hogy ezen egy év alatt melyik mosoni roma milyen alapfokú és milyen szakképzésben vett részt? Mennyi mosoni romának lett ennek köszönhetően munkahelye, tisztes jövedelme? Köszönöm!”
  • 8. Alex64 2013. november 16. 20:52
    „Azon szerencsés helyén lakunk ennek az országnak ahol van munka bőven. Ez abból is látszik, hogy az ország minden részéről jönnek ide dolgozni. Azon nem túl szerencsés helyén lakunk az országnak ahol a rendesen dolgozó emberekhez képest (mindenféle etnikumi megkülönböztetés nélkül emberek) a csencselésből, segélyből, egyéb más pénzszerzési módból élők jobban élnek és lehet bár ki ennek az országnak a vezetője ez nem fog megváltozni.”
  • 7. captain_blood 2013. november 16. 16:49
    „6.#

    Tévedsz!

    A mosoni cigányokkal együtt lehetett élni, senkit nem zavartak. Volt egy Kutya nevű vajdájuk, aki rendet tartott közöttük.

    Ismertem őket és ha valami gondod volt elég volt szólni Kutyának és le lett rendezve a dolog. Természetesen, ha te voltál a hunyó akkor nem illet kiabálni mert megkaptad a magadét.

    A baj akkor kezdődött, amikor Bedő elvtárs elkezde beköltötetni a Lengyári cigányokat Mosonba!
    Amióta megnyíltak a határok természetesen mindenféle cigány megtalálható Mosonban!”
  • 6. BJ.MÓVÁR 2013. november 16. 14:06
    „"Az elnök szerint nagyon fontos ugyanis, hogy megőrizzék régi hagyományaikat, átadják azt a fiatalabb generációnak"
    -Ezért nehéz munkára szoktatni őket!!!
    "Hagyományőrző céllal most újra megalakítják tánccsoportjukat és zenekarukat."
    -Munka helyett inkább mulatni !!
    Azt hiszem meglennénk nélkülük az elmúlt évtizedekben idetelepült rábaközi,és a román cigányok nélkül is! Csak a gond van velük!!!”
  • 5. Losba 2013. november 16. 13:32
    „4
    ..így van.”
  • 4. sicc 2013. november 16. 09:59
    „Ugye te se gondolod komolyan 3.-mas, amit írsz.
    Én több cigány rendesen dolgozót ismerek, akiknek nincs hátránya, mert RENDESEN dolgoznak ! Mert akarnak dolgozni, nem csak beszélnek róla ! És hogy nem találnak munkát, akkor hoghogy az ország más részéről, pl.: Borsod,Szabolcs stb. rengeteg, köztük cigány ember jött Óvárra dolgozni.Megnézheted,ha bemész esténként a Tesco-ba, munka után.
    Ja vagy a helyi romáknak azért büdös a munka, mert sefteléssel,lopással, k.futtatással jobban keresnek ????”
  • 3. Csetneky 2013. november 15. 20:59
    „Valóban iszonyú nehéz lehet egy becsületes cigánynak normális életet élni. Minden elismerésem az övék, mert óriási ellenszélben próbálnak érvényesülni. A legszörnyűbb az, hogy a saját választott vezetőik is nagyrészt bűnözők, ezzel még tovább nehezítik az egyébként sem könnyű helyzetet. Drukkolok nekik, hogy sikerüljön. A kormánynak meg azért, hogy a bűnöző "fiatalokat" végre megpróbálja megregulázni.”
  • 2. captain_blood 2013. november 15. 19:44
    „Há bibas... nincsené 1 kannyád, vagy kít kalányod???
    A pofádat mí nem használod a kontrára cajé??”
  • 1. Losba 2013. november 15. 16:09
    „".. következő évben újraindítanák a tánccsoportjukat és a zenekart. Ennek gátja egyelőre, hogy nem rendelkeznek a szükséges hangszerekkel...."
    ..rézmegfúvosok:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két évig tart még a munka

A Rajka és Szombathely közötti vasútvonalon tavaly összesen több mint 1 millió 200 ezren utaztak. Tovább olvasom