Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A kossuthosok éjjel-nappal készültek a diáknapokra

A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium évről évre február elején szervezi meg diáknapjait. Csütörtökön egy kis testmozgással indult a rendezvénysorozat.
Csütörtökön egy kis testmozgással indult a végzősöket is visszacsalogató diáknapi rendezvénysorozat. Péntek reggel aztán nagy volt a sürgés-forgás a gimnázium folyosóin, termeiben: az első emeleten a kézművesek bütyköltek, rongybabát formáltak vagy éppen gyöngyöt fűztek. A díszítés a versenybe szállt jövő évi végzős osztályok feladata: mindegyik csapat egy-egy emeletrészt vehetett birtokba és alakíthatta ízlése szerint. Néhány tanterem is új „ruhát" öltött: „Diákszemmel a jövőben Mosonmagyaróvár" címmel a jövő városát jelenítették meg, az ötletesebbek idegenvezetőt is rendeltek a „turisták" mellé. A versenyző osztályok filmet forgattak identitáspontjainkról, pályaművet készítettek az ’56-os Mosonmagyaróvárról.

Az utóbbit az iskola egykori pedagógusai, tanáregyéniségei, Suba Ferenc, Szakály Ferenc és Szirányi Péter értékelték ki. Elkészülhettek az óvári vár makettjei is – diákszemmel persze. A rendezvényre meghívást kapott Szabó Miklós polgármester, aki igazi sajtóértekezleten érezhette magát a diák riporterek kérdéseinek özönében. Az osztályok versengésében 590 diák szavazatai alapján végül a 11. c aratott fölényes győzelmet.
A diáknapok ma a hagyományos gimnáziumi bállal zárulnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több a beköltöző

Lapunk elsőként adott arról hírt, hogy Rajka és Dunakiliti lassan elsődleges céltelepülése lesz a szlovák fővárosból kiköltözőknek (Már hetven szlovák család él Rajkán – Kisalföld, 2006. augusztus 4.). A mostanra házat vásárolt közel száz szlovák család közül már jó néhányan bejelentkeztek a rajkai önkormányzatnál, sőt, akadt, aki a gyermekét is a helyi óvodába járatja, márciusban még barátságerősítő bált is szerveznek a faluban. Tovább olvasom